Berta Sándor

Kiszűrné az ittas és drogos sofőröket a Volvo

A gyártó kamerák és szenzorok segítségével ismerné az alkoholos és más befolyás alatt álló vezetőket.

A Volvo által megalkotott rendszer felismeri az ittas, a drogos és a zavarodott autósokat. A megoldás arra is képes, hogy riassza a Volvo On Call Service nevű szolgáltatást, továbbá automatikusan lelassítsa a gépkocsit vagy - ha szükséges - akár le is parkolja azt. A járműelektronika minden olyan esetben beavatkozik, amikor a sofőr nem reagál a figyelmeztetésekre. A kamerák és a szenzorok figyelik, ha valakinek hosszabb ideje zárva vannak a szemei, nem nézi az úttestet, nagyon lassú a reakcióideje, rosszul választja meg a haladási sávokat és elmulaszt megtenni bizonyos kormánymozdulatokat.

A Volvo azt tervezi, hogy a 2020-as évek elejétől mindegyik modelljébe beépíti a szenzorokat és a kamerákat. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a vezetők mit szólnak majd mindehhez és nem érzik-e majd magukat megfigyelve. Henrik Green, a Volvo Car Goup kutatásért és fejlesztésért felelős alelnöke elmondta, ha biztonságról van szó, akkor inkább el akarják kerülni a baleseteket, ahelyett, hogy azok következményeit csökkentenék. Ebben az esetben a kamerák azokat a viselkedési mintákat ellenőrzik, amelyek súlyos vagy halálos balesetekhez vezethetnek. A cég szintén bejelentette, hogy új járműveinek végsebességét 180 km/órában maximálja, mivel szükségtelennek ítélik az ennél gyorsabb száguldást. A sebességkorlátozást valamennyi Volvo-típusnál bevezetik, természetesen lesznek kivételek, mint például azoknál az autóknál, amelyeket a rendőrség használ

2015-ben 17 autógyártó fogott össze a Driver Alcohol Detection System for Safety (DADSS) nevű kutatóprogram keretében azért, hogy a közúti közlekedés biztonságosabb legyen. A vállalatok egyike a Volvo volt. A kutatók két eljárást teszteltek. Az egyik infravörös fényt használt és felismerte a lélegzet alkoholtartalmát, míg a másiknál az autósnak elegendő volt egy szenzort megérintenie és infravörös fény segítségével megállapították a vére alkoholtartalmát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #8
    ezt a rendszert tuti, hogy valaki meg fogja törni. :)
    A svédeknél nem lehet akárhol magas alkohol tartalmú italokat venni, csak az állam által tulajdonolt bolthálózatban. Ott sem akármikor. Még bort sem lehet venni akár, hol csak a Systembolaget nevű állami monopolhálózat 410 üzletében. Viszont az EU versenyhivatala jelenleg azt akarja elérni, hogy a Svédek enyhítsenek ezen a szigoron. Ami qurvára nem lesz jó nekik.
    Ha konteóznék akkor: azért fejleszti a Volvo ezt a rendszert, mert ha az EU az erősebb akkor eléggé sok részeg svéd akar majd vezetni. És azt meg kell hagyni, hogy ha isznak akkor nagyon le tudnak menni kutyába. Én anno a kompon láttam, hogy mire képesek :) (mondjuk mi sem maradtunk le sokkal mögöttük :D ). Szóval lehet, hogy a Volvo már előre rohan. Mert ki tudja mi lesz, de az ő kocsijaik már fel vannak készítve.
  • NEXUS6 #7
    Egyetértek a fejlesztéssel. De én indulás előtti tesztet is bevezetnék. Eleve nem kellene elindulnia a nem üzemképes sofőrnek, hogy már az első sarkon balesetet okozzon.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.03.24. 14:30:34
  • Roger6 #6
    Eléggé visszaesne a Volvo piaci részesedése úgy érzem :)
  • kvp #5
    Van egy alternativa ha nem akarjuk hogy a kocsi utasitgasson meg figyeljen: automata modba kell kapcsolni es vezessen ha ugyis jobban tudja. Ha allandoan anyos modban szivat valakit a kocsija, akkor nem nagyon lesz mas lehetosege. (esetleg mas autot valaszt, amig meg van masfajta)
  • barret #4
    Remek ötlet,maximálisan támogatom! Akár holnaptól elterjedhetne!
  • Bruce_Willis #3
    Nem iszom, nem drogozom, mégis kitépném a picsába a kamerát.
  • Tetsuo #2
    Az nem lenne rossz, ha valóban kiszűrné ezeket az eseteket. Magyarországon is nagyon hasznos lenne.
    A rendszer találati aránya érdekes lehet, meg a hekkelés lehetősége.
  • Merces2 #1
    Nekem van egy sokkal obb ötletem, nem kell rá kerék, beteszed a garázsba, garantáltan minimalizálja a balesetek valószinűségét.