Berta Sándor

A Netflix megvásárlásával jól járna az Apple

A cég hatalmas szabadon álló tőkén ül, amivel nem tud mit kezdeni. Elemzők szerint meg kellene vennie egy nagy és sikeres vállalatot.

Az idei esztendő első felében indulhat az Apple videoplatformja, amely a Netflix és az Amazon Prime Video vetélytársa lehet, s az indulás után nem sokkal Európában is elérhető lesz. A JP Morgan Chase befektetési bankárai szerint viszont inkább fel kellene vásárolniuk a Netflixet - akár a 20 százalékos prémiumot jelentő 189 milliárd dollárért is. Mindez azt jelentené, hogy az óriáscég komoly felárat fizet a stream-szolgáltatóért, hiszen annak értékét jelenleg kevesebb, mint 150 milliárd dollárra becsülik. Aggodalmuk szerint ez egy érett piac több nagyon versenyképes hagyományos médiakiadóval. Az új belépők agresszívan harcolnak az előfizetőkért, ami nehézzé teszi az új platformok számára a méretgazdaságossághoz szükséges nézőszám elérését.

Méltatják a Netflix eredeti tartalmait, amivel megkülönbözteti magát a csupán filmeket/sorozatokat felvásárló cégektől. "Úgy hisszük, fontos lenne megszerezni az ágazat legsikeresebb játékosát, amelyet a kisebb szereplők nehezen tudnak követni." - mondta Samik Chatterjee elemző. Következtetése szerint az Apple - Netflix kombinációja egyedi lenne, és jót tenne az iPhone eladások megtorpanása miatt nehéz jövő elé néző Apple-nek. A Netflix előfizetéses modellje passzol az Apple szolgáltatásokból származó bevételeihez, és jóval egyszerűbb megszerezni azt, mint a Hulut vagy az Amazon Prime-ot.

Arra az esetre, ha az üzlet nem valósulna meg, akkor a bank további felvásárlási célpontokat is megadott. A listán szerepel a Sonos amerikai társaság, valamint a videojátékokat fejlesztő és kiadó Activision Blizzard, ugyanakkor valószínűtlennek tűnik, hogy az Apple megvenné valamelyik vállalkozást. Az viszont tény, hogy a Netflix felvásárlása logikus lépés lenne, hiszen egy meglévő és jól működő platformhoz jutna a konszern. S azt sem szabad elfelejteni, hogy az óriáscég jelenleg közel 250 milliárd dollár készpénzzel rendelkezik, amelynek jelentős részét így hatékonyan fektethetné be.

Warren Buffett milliárdos tavaly szeptemberben azt nyilatkozta, hogy támogatná a Tesla felvásárlását, de a véleménye az, hogy rossz ötlet lenne az autóüzletbe beszállni, mert ott rendkívül nagy a harc. Az ebben a küzdelemben való részvétel pedig egyetlen társaságnak sem válna hosszú távon az előnyére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    Az Apple nem az a felvasarlos ceg. Lemasoljak, eladjak jobban es par ev mulva mar mindenki csak arra emlekszik, hogy ok talaltak fel az adott technologiat vagy szolgaltatast. Mint kiderult, ez hosszu tavon olcsobb es nagyobb hasznot hoz, mint penzt fizetni egy adott cegert.
  • Bruce_Willis #4
    Mondjuk adhatnák olcsóbban azt a tetves iphone-t, hogy ne legyen ilyen gondjuk..
  • M2 #3
    Folyamatosan fizet osztalékot az AAPL, de nem az a lényege.

    Külön cégük van, ami az Apple pénzt kezeli és befekteti: Braeburn Capital.
  • ostoros #2
    Egyetértek. Folyamatosak a hírek, hogy az Apple nem tud mit kezdeni a pénzzel, annyi van neki, de osztalékot vajon fizet-e és mennyit, arról nem hallottam eddig.
  • Sequoyah #1
    Az Apple nem befektetesi vallalat. Foglalkozzanak azzal amihez ertenek: elektronikai termekek fejlesztesevel.
    Azzal hogy a befektetesi hozza-nemertesukkel elherdaljak a befektetok penzet csak kart okoznak a tulajdonosoknak.

    Ha nem tudjak hatekonyan felhasznalni a penzuket uj termekek fejlesztesere, vagy nincs olyan otletuk olyan termekre ami JOBB mint pl a Netlfix, akkor szepen adjak csak vissza a profitot annak akinek jar, a tulajdonosoknak, osztalekkent.
    Majd a tulajdonosok eldontik hogy Netflixet akarnak-e belole vanni, vagy van annal jobb befektetes is (elarulom: van...)