Berta Sándor

Nem lesz Google-campus Berlinben

Két éven át tüntetések, tiltakozó graffitik tették nyilvánvalóvá, hogy a helyi lakók nem látnák szívesen az óriáscég betelepülését. A társaság által kinézett épületet közösségi célokra fogják felhasználni.

Az eredeti tervek alapján a Berlin-Kreuzbergben lévő alállomás körülbelül 3000 négyzetméteres területén rendezte volna be a campusát a Google. Ehelyett jövő tavasztól nonprofit szervezetek, társadalmi kezdeményezések szervezhetnek majd rendezvényeket, tanfolyamokat, segítő akciókat vagy akár új ötleteket is kifejleszthetnek. Ugyan a tervek változásának oka nem nyilvános, de nyilvánvalóan komoly szerepe volt benne az emelkedő ingatlanárak és a környék megváltozása ellen szót emelő helyi fiataloknak. A Google a ház vezetésével, belső kialakításával és szervezésével kapcsolatos teendőket két szervezetre bízta. Az egyik a betterplace.org, amely Németország legnagyobb online adományozó platformja, míg a másik a KARUNA egyesület, amely 1990-ben jött létre és elsősorban a bajban lévő gyerekeknek, fiataloknak segít. A KARUNA a város keleti részében évente 20 000 diáknak nyújt támogatást.


Berlinben egyértelműen nem kedvelik a céget

Eldőlt az is, hogy a költségeket továbbra is az amerikai óriáscég fogja állni. A Google az épület átalakításába, bérlésébe öt év alatt összesen 14 millió eurót fektet majd be. A használattal és a programokkal kapcsolatos kiadásokat viszont a betterplace és a KARUNA viseli. A projekt célja az, hogy az aktivisták számára professzionális és inspiráló munkakörnyezetet alakítsanak ki - függetlenül attól, hogy diákeseményről, podcast felvételéről, egyesületi gyűlések megtartásáról vagy más rendezvényről van szó. A betterplace és a KARUNA emellett oktatási ajánlatokat is fog kínálni.

A Google 2016 végén jelentette be, hogy a kreuzbergi alállomáson hozza létre a startupoknak és különböző szervezeteknek szóló campusát. Azóta számos egyeztetésre került sor a különböző társadalmi, politikai és gazdasági csoportok képviselőivel, szomszédokkal és városfejlesztési szakértőkkel. Kiderült, hogy Berlinben hiány van azokból a helyekből, ahol a nonprofit szervezetek dolgozhatnak és ahol innovatív ötleteket lehet kifejleszteni. A számos vita és egyeztetés után a vállalat úgy döntött, hogy az alállomást nem a startupok, hanem a nonprofit egyesületek számára alakítja át.

Rowan Barnett, a Google startupokért felelős képviselője kiemelte, hogy eleve olyan ajánlatot akartak létrehozni, amely a közösségnek a hasznára van. Az már a kezdetektől világos volt a számukra, hogy a helyszín nem csupán a startupoknak lehet ideális. Ralf Bremer, a Google szóvivője hozzátette: arra a következtetésre jutottak, hogy ez a mostani a legjobb megoldás a helyiek számára. A helyi startupok támogatásáról sem akarnak azonban lemondani, ugyanakkor Berlinben új campust nem fognak létrehozni.


Különösen az emelkedő ingatlanárak miatt kiszoruló helyiek nem örültek

Érdekesség, hogy augusztusban a helyi vezetők nem voltak elragadtatva attól az ötlettől sem, hogy a Siemens a német fővárosban hozza létre a szupercampusát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #1
    Az anarchokommunisták elüldözik a szélsőbalos PC vállalati kultúrájú céget, LOL.