MTI

Űrhaderőt állít fel az Egyesült Államok

A potenciális ellenségek növekvő fenyegetése miatt már toborozzák a szakembereket és műholdakat vásárolnak.

Elérkezett az ideje, hogy felállítsuk az Egyesült Államok űrhaderejét" - hangsúlyozta a védelmi minisztériumban mondott beszédében Mike Pence amerikai alelnök. Pence vázolta a Donald Trump elnök által korábban már meghirdetett amerikai űrhaderő-programot. Beszédében az amerikai alelnök az Egyesült Államok konkrétan meg nem nevezett potenciális ellenségeinek tevékenységére hivatkozva kijelentette: "az Egyesült Államok ezen a téren növekvő fenyegetettséggel néz szembe". "Ez lesz az amerikai fölény következő és természetes lépése" - hangsúlyozta Pence.

Az önálló haderőnemként létrehozandó űrhaderő az amerikai haderő jelentős átszervezését igényli és kétpárti támogatással elfogadott pótlólagos erőforrásokra lesz hozzá szükség. Elismerve az új haderőnem kialakításával járó nehézségeket, az alelnök bejelentette: a Pentagonon (védelmi minisztériumon) belül az űrhadviselésért felelős helyettes államtitkári posztot hoznak létre, és a haderőnemet természetszerűleg új főparancsnokság irányítja majd. Az új helyettes államtitkár Pence szerint nem katona, hanem civil lesz, és már a kezdetektől felügyeli a haderőnem kiépítését.


Donald Trump elnök június közepén, az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán rendelte el a Pentagonnak az űrhaderő létrehozását. Elnöki utasítást írt alá erről, amelyben így fogalmazott: a Pentagonnak "azonnali hatállyal meg kell indítania a világűrbe telepítendő haderő felállításához szükséges folyamatot". Az elnök akkor hangsúlyozta, hogy "nem elégséges a puszta amerikai jelenlét a világűrben, hanem amerikai dominanciára van szükség".

Trump már korábban is jelezte, hogy szükségesnek tartaná egy új, immár a a hatodik haderőnem létrehozását, mint ahogyan a kongresszusban is időről-időre felmerült ez a téma. Amerikai lapértesülések szerint a Fehér Ház már az elnöki rendelet aláírása után egyeztetéseket kezdett a nemzetbiztonságért felelős vezetőkkel és 2018 végéig létre is hozzák az űrhaderő főparancsnokságát, amelynek vezetésével egy négycsillagos tábornokot bíznak meg. Június óta a Pentagonban is folynak az új haderőnem előkészítési munkálatai: szakembereket toboroznak elsősorban katonai területről, már kialakították a beszerzési irodát, amely a többi között műholdakat vásárol és gondoskodik az új technológiákról is.


Pence alelnök beszédének elhangzása után Donald Trump Twitter-bejegyzést tett közzé "űrhaderő, előre!" szavakkal, és a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának két tagja is dicsérte a kezdeményezést. Mike Rogers, alabamai republikánus és Jim Cooper, Tennessee demokrata párti képviselője leszögezte: az űrhaderő létrehozása "biztonságosabb és erősebb Amerikát eredményez majd". Közös közleményében a két politikus hangsúlyozta: "évek óta figyelmeztettünk arra, hogy szükség van űrvédelmünkre és hatékonyabb űrbeli rendszerek kifejlesztésére".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #30
    Nem, miért?
    Azt irogatják, hogy a pozitív visszacsatolások miatt a Szahara klímája egy bistabil rendszernek fogható fel és a különböző álapotokból az átmenet meglepően gyorsan végbemehet.
  • Tetsuo #29
    "Pár évtizeden belül a Szahara újra kizöldülhet."
    Ez poén akart lenni ugye?
  • NEXUS6 #28
    Az jutott eszembe, hogy tavaly volt egy cikk, hogy számítógépes modellek szerint várhatóan ez megint kialakul. Pár évtizeden belül a Szahara újra kizöldülhet. Hát ez visdzont hatalmas életteret jelent, amiért akár dúrva konfliktusok fognak megindulni.
    Lehet, hogy pont nem a vízről fog szólni az első nagyobb klíma háború.
  • hillman #27
    "Sziklafestmények a szaharában" a könyv cime
    Amikor az emberiség a barlangfestésnél tartott akkor a szahara éppen nem volt sivatag. Az utolso jégkorszak végén a jég elolvadásának hatására idöszakosan eltolodott a monszunöv, párezer évig szavanna és erdö boritotta. Tavak és folyok is voltak. Elég csak a csád tora emlékezni; mára szinte teljesen eltünt.
  • NEXUS6 #26
    Ez dedúrva: 527 űr agresszor század!
  • Archenemy #25
    "Még értelmezni sem tudod, amit ír."

    Ezt írta:

    "Évente emelkedik az átlaghőmérséklet lassan 1.5 C°-al"

    Ezt kb. mindenki úgy értelmezi, hogy szerinte évente emelkedik az átlaghőmérséklet lassan 1.5 fokkal (míg korábban talán csak évi 1.2 fokkal nőtt). Ugyanis ez a mondat ezt jelenti.

    Az könnyen lehet hogy úgy értette, hogy évente emelkedik az átlaghőmérséklet, és mióta nézik (mióta?), azóta összesen majdnem 1.5 fokkal nőtt.

    De akkor sem ezt írta, hanem egy mást jelentő állítást.
    Utoljára szerkesztette: Archenemy, 2018.08.17. 16:47:52
  • NEXUS6 #24
    Link-holocén klíma optimum

    "West African sediments additionally record the African Humid Period, an interval, between 16,000 and 6,000 years ago, when Africa was much wetter because of a strengthening of the African monsoon by changes in summer radiation resulting from long-term variations in the Earth's orbit around the sun. The "Green Sahara" was dotted with numerous lakes containing typical African lake crocodile and hippopotamus fauna. A curious discovery from the marine sediments is that the transitions into and out of the wet period occurred within decades, not the previously-thought extended periods."
  • asgh #23
    Azért jó lenne erről valami konkrét forrás, mert jelenleg a Szahara elsivatagosodásának kezdetét 2.5 millió évre becsülik és az újabb kutatások alapján a vita inkább azon van, hogy sokkal régebben történt, olyan 7-9 millió éve, de semmi képpen se ie. 7000 környékén 60 év alatt.
  • SaGa #22
    Ismétlem, nem tudok címet mondani, mert rég volt. És igen, ahogy Nexus is írta, valamikor az utóbbi két-három évben valamelyik természetfilmes, komolyabban vehető csatornán volt róla valami film is, de annak sem emlékszem a címére, épp csak belenéztem, de akkor beugrott, hogy erről valamikor már olvastam. Az emberek nem a Szaharát sivatagosították el, ahhoz nagyon kevesen voltak, „csak” pl a libanoni cédrust irtották ki, használták fel hajó és templom építésekre, néhányezer év alatt. Mérd össze a Szahara és a cédruserdőknek valaha helyet adott területeket. Néhányezerszeres az arány, és a Szahara már jóval az előtt elsivatagosodott, hogy a zsidók elemenekültek volna Egyiptomból, vagyis jóval kisebb volt az akkori emberi létszám.
    Sokmindent divat mostanában az emberekre fogni, divat az önostorozás, főleg a fehéremberé, hogy tönkretette a világot, de a nagy ökológiai katasztrófákhoz egészen a huszadik századi vegyipar és energiaipar kifejlődéséig semmit se tudott hozzátenni, sem pro, sem kontra. Egyszerűen kevés volt hozzá a létszáma és az eszköze. Manapság is csak talán egy-két százalék az emberiség sara a változásban. Benne van a nyoma, de nem a kiváltója, legfeljebb a „támogatója” a felmelegedésnek.
    Ismétlem, igen, mindenkinek energia és anyagtakarékosnak kell lennie, hogy ne járuljunk hozzá mi is a változáshoz, ne gyorsítsuk, fokozzuk, de akik azt hiszik, kizárólag az ember az egész oka, azok kissé sokat feltételeznek önmagukról és az emberről általában. Az ember max lohol az események után, vagy elől, attól függően, épp melyik végén áll annak a bizonyos lapátnak (vö: dilibot)…
    A természetnek ha úgy tetszik egy pillanat alatt elsöpri az emberi civilizációt és mi legfeljebb tátoghatunk, ha marad közülünk valaki utána, tenni ellene mit sem tudunk. De attól a Föld és az élet vidáman el lesz még legalább másfél-két milliárd évig. Hacsak megint nekünk nem jön egy akkora cucc, mint ami a Holdat létrehozta. Akkor egy darabig az életnek se sok helye lesz itt.
  • Tetsuo #21
    Tudsz erről valami forrást? Én úgy tudtam, a Szahara ennél azért lassabban és részben antropogén (lokális, nem globális) hatás miatt keletkezett.