Gyurkity Péter

Sokkal nagyobb a csendes-óceáni szeméthegy

Erre jutottak egy új felmérés során, amely a nagyobb műanyag eszközökre is kiterjedt.

A Csendes-óceán északi részén terjengő hatalmas szemétfolt kapcsán már többször írtunk a The Ocean Cleanup névre keresztelt kezdeményezésről, az egyre növekvő probléma kezelésére szánt tervekről. Most egy újabb felmérés eredményeit tették közzé, amely szerint sokkal több a műanyag szemét, mint azt korábban gondolták.

A Nature magazinban közzétett munkából kiderül, hogy a szakemberek többek között repülők segítségével vették közelebbről szemügyre az érintett területet, amely azt tette lehetővé számukra, hogy szabad szemmel mérjék fel a nagyobb, 5 cm-t meghaladó méretű objektumok gyakoriságát és arányát. Ebből kiindulva arra a következtetésre jutottak, hogy a korábbi anyagokban ugyan nagyjából jól becsülték meg az apró darabokra vágott, úgynevezett mikroműanyagok kiterjedését és azok együttes tömegét, a nagyobb példányok miatt azonban a szeméthegy kiterjedése és tömege többszöröse lehet az eddig közzétett adatoknak.

Az összefoglaló munkából az is kitűnik, hogy a koncentráció az évek során folyamatosan, mi több, gyorsuló ütemben növekedett. Ennek köszönhető, hogy ma már egy több százezer négyzetkilométeres terület érintett, és amíg az élővilág számára a mikroműanyagok jelentik hosszú távon a nagy veszélyt (ezek elfogyasztása miatt), a kidobott halászati eszközök, így például a műanyag hálók, valamint az egyéb nagyobb termékek legalább ilyen nagy problémát jelentenek. Itt persze nem egy hatalmas szeméthegyet kell elképzelni, hanem egy fertőzött területet, amely az óriási területen szétszóródott, fokozatosan terjeszkedő szemét jelenlétével jellemezhető – és ez ráadásul nem foglalja magába a tengerfenékre lesüllyedt példányokat, amelyek azonban szintén ide tartoznak.

A projekt munkatársai idén látnak majd hozzá a nagy eltakarító munkához, amelynek terve azonban némi kritikát váltott ki. Külön eszközöket fejlesztettek ki erre a célra, de kérdéses, hogy mekkora eredményt tudnak elérni ezen a területen, ahol szerintük 45 és 129 ezer tonna között lehet a kidobott műanyag szemét súlya.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ximix #14
    Csak úgy eszembe jutott, ha már vízből kell valamit kiszedni
    Annak idején a Dorogi Gépgyárban csináltak egy eszközt amivel homokot bányásztak, Hydrop néven futott, a gépgyár egyik egysége is megkapta a nevét, Külső Hydrop-nak becézték.


    Hydrop berendezés a Palatinus-tavon


    Utoljára szerkesztette: ximix, 2018.04.19. 23:20:29
  • NEXUS6 #13
    A raktárban ömlesztett árut kéne tárolni, a csomagolás meg a kijáratnál lenne, vagy a boltban, vagy ott is csak ömlesztett árut kapsz, amit bezacsizhatsz. Szerintem megoldható. Államilag elő kell írni, hogy 5 éven belül kötelező, ha nem alkalmazza a cég büntit fizet, jó sokat, és ennyi.
  • nlght #12
    Egy jó hír már van, pont ma reggel láttam h feltaláltak egy 6 hónap alatt lebomló műanyagot, ami erősebb mint azt alap műanyag. A gond csak az, hogy a multik nem fogják venni, mert a cucc nagy része a raktárban lebomlik mire használni kezdenék.
    Itt láttam: link
  • nlght #11
    a szemetelés abbahagyásához meg az ostabaságot kéne felszámolni, ehelyett nagy sebességgel haladunk az Idiokrácia című (Idiocracy) vígjáték sztorija felé
  • Agyturbinikusz #10
    Szerintem nem halóval kellene, hanem egyszerűen mint a feszített víztükrű medencék eseteben, egyfajta lecsorgató/szivattyúzó rendszert megalkotni(kb egy tartály a víz alatt egy hosszúkás nyilassal és abból szivattyúzni ki a vizet folyamatosan).
    Különben TELJESEN igazad van az okát kell megszüntetni először
  • kvp #9
    A bomlasi ido kb. 100+ ev. Ha beepul egy allatba akkor meg tobb. Gyakorlatilag nem bomlik le, csak egyre aprobb lesz, amig annyia szet nem esik hogy valami meg tudja emeszteni. Ezert nem jo otlet ujabban tengeri elolenyeket enni, mert tele vannak muanyagszemcsekkel.

    A halos begyujtes jo otlet lenne de kipusztitja a teljes elovilagot is. A sos viz marad csak utanna. A megoldas a szemeteles abbahagyasa lenne es varni par szaz evet...
  • NEXUS6 #8
    Ez rossz hír is meg jó is. Egyrészt a finom részecskék biztos hogy bekerülnek minden élőlény szervezetébe, és ott elváltozásokat, betegséget okoznak. Jó hír hogy valszeg könnyebben el is bomlanak, mint egy egész petpalack. Kérdés persze, hogy mennyi ez a rövidebb idő!?
    Meg aztán jó lenne, ha megszűnne az utánpótlás is, mert akkor kb tök felesleges egyszer kiszedni, ha utána meg egyre csak több kerül a tengerbe.
  • molnibalage83 #7
    A halak és a lebegő polimerszemcsék mérte között úgy 3 nagyságrend eltérés van. Ezt ne úgy képzeljétek el, hogy flakonok és vödrök lebegnek, hanem granulátom méretű szemécsk adott koncentrációban.
  • gaszton421 #6
    A probléma az hogy itt már nem friss nagy arabos szemétről van sző hanem jórészt miliméteres nagyságúról, léteznek ugyan több kilométees halászhálók de nem ilyen méretű "halakra", ezt a méretet ún planktonhálóvallehetne begyűjteni, ezekből meg még senki sem gyártott, (és pláne működtetett) néhány méternél nagyobbakat.
  • Andrevv #5
    Mi lenne, ha én is kimennék a parkba és csinálnék egy tanulmányt az ott található szemétről, ahelyett hogy összeszednem? Mi a fenére várnak ezek? Ha tudnak több km-es hálót kihúzni halászat céljából, a szemetet miért nem tudják bevonni?