Berta Sándor

A Facebook-tagok is kiszűrhetik az álhíreket

A felhasználók a hitelességük alapján értékelhetik az egyes hírforrásokat.

A Facebook vezetője szeretné bevonni a közösségi oldal tagjait is az álhírek elleni harcba. Az emberek segíthetnének az egyes hírforrások hitelesség szerinti osztályozásában. Zuckerberg a portálon nyilvánosságra hozott bejegyzésében többek között azt írta, hogy a jövőben meg fogják kérdezni a felhasználóktól, hogy ismernek-e helyi hírforrást. Amennyiben a válasz igen lesz, akkor azt kérik majd tőlük, értékeljék azt és közöljék, hogy megbízhatónak tartják-e és mennyire.

Bár a Facebook tavaly óta már tényellenőrző szervezetekkel is együttműködik, de objektívebb megoldás megkérdezni a platform közösségét. Ugyanakkor a menedzser leszögezte, hogy ők nem akarják meghatározni azt, hogy mi az igaz és mi nem. Hozzátette: napjainkban a világban egyszerűen túl sok a szenzációhajhászás, az álinformáció és a megosztottság. A közösségi média lehetővé teszi az emberek számára, hogy az információkat gyorsabban továbbítsák, de ha ezekkel a problémákkal nem foglalkoznak konkrétan, akkor végül felerősíthetik azokat.

Az új rendszer napokon belül működésbe léphet az Amerikai Egyesült Államokban. Zuckerberg rámutatott, hogy azon sajtóorgánumok tartalmai, amelyeket a Facebook-tagok megbízhatónak minősítenek, szélesebb körben elterjedhetnek. A kevésbé megbízhatóbb híroldalak tartalmai viszont hátulra kerülhetnek a kínálatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #10
    A problema az, hogy a hivatalos velemeny szerint nem valos hireket terjeszto oldalaknak neha nagyobb az olvasotaboruk mint a hivatalos (mainstream) medianak. Tehat ha tenyleg megkerdezik az internet nepet akkor a cnn megy a tiltolistara az rt es a breitbart meg nem.

    Az egyetlen megoldas ami a nagytokesek altal elvart eredmenyt hozna az az ha csinalnak egy rejtett feher listat amit nem lehet lepontozni es csak a tobbi oldalt engedik ertekelni. Esetleg csinalhatnak meg egy ugyancsak nem publikus fekete listat is es az azon szereplo oldalakrol csak a rossz velemenyeket veszik figyelembe. Kezi beavatkozas nelkul az emberek ugyanugy az alternativ oldalakat fogjak preferalni es felpontozni ahogy eddig.
  • Akva #9
    "sem csak arról szóltak a hírek, hogy itthon milyen jó, és mennyire jól megy; hanem arról is, hogy a 'mocsok kapitalisták'-nak meg milyen rossz). "

    És milyen igaz volt! De kommunizmus még soha, sehol nem volt. Még a szocializmus is csak épült.
  • Vanek úr #8
    Ha hazudoznak, akkor nem csak orosz témákban hazudoznak, hanem az összes olyanban is, ami az orosz vezetésnek (Putyinéknak) fontos. Mert nem csak az otthoni 'álvalóságot' akarják nyomatni, hogy minél többen elhigyjék; hanem a külföldit is (a kommunizmusban sem csak arról szóltak a hírek, hogy itthon milyen jó, és mennyire jól megy; hanem arról is, hogy a 'mocsok kapitalisták'-nak meg milyen rossz).
  • Cat #7
    "kijelented, hogy marpedig ezen orosz propagandaoldalak nem hazudnak"

    Nem ezt írtam, hanem hogy jellemzően az orosz témákban hazudnak, illetve tálalják másképp a tényeket, mint ahogy azok megtörténtek. Ez azért nehéz téma, mert vegyük a leghíresebbet, a bevándorló által megerőszakolt német lány esetét, amit még maga az orosz külügyminiszter, Lavrov is elítélt. Namost hogy szankcionálod azt, hogy beszámolnak Lavrov mondatairól, amik egyébként hazugságok...

    https://index.hu/kulfold/2016/01/26/berlin-moszkva_csorte_lett_liza_ugyebol
    vs.
    http://migracio.mandiner.hu/cikk/20160126_lavrov_nemetorszag_polkorrektsegbol_eltussolja_a_megeroszakolt_orosz_lany_ugyet
    Utoljára szerkesztette: Cat, 2018.01.22. 22:14:33
  • Sequoyah #6
    mert zömében igazat írnak

    Na pont az ilyen megjegyzesekre gondoltam. Jopar (pl jellemzoen orosz) propagandaoldal fel lesz pontozva, mert igazsagtartalomtol fuggetlenul sok embert talal, aki elhiszi az ott megjelent hireket. Te talan teljes meggyozodessel kijelented, hogy marpedig ezen orosz propagandaoldalak nem hazudnak, mikozben az egvilagon semmivel nem tudod ezt alatamasztani. De a hit az ilyen, eros tud lenni...
  • Cat #5
    Leragadtok egy-egy hírnél. Nem ez számít, hanem a forrás maga. Minden újságban előfordul kérdőjeles cím, de hosszútávon nem néhány hír milyensége lesz a döntő, hanem ha százas nagyságrendben, folyamatosan ilyeneket tol egy lap. Na akkor a 101. már csak egy szűkebb merítés számára lesz látható.

    Én semmiképp nem várok gyors változást, ez a Facebooknak sem érdeke, de fél év múlva már jelentősen megváltozhat a hírfolyamról alkotott kép. Én ezt jó lépésnek tartom, de aztán persze alkalmazkodhatnak a célbavettek. (Pl. pont Putyinmédiát, pl. a Sputniknewst nem fogja ez zavarni, mert zömében igazat írnak, csak az Oroszország számára fontos témák egyszerűen másképp vannak tálalva.)
  • Sequoyah #4
    Ez mondjuk igaz, van sok olyan tema, ami velemenyesnek tunik, mert a hangoztatoi igencsak hangosak (pl laposfold, oltasellenesek), de a nagy tobbseg tisztaban van vele, hogy ezek baromsagok. Es igy ezek valoban eltunhetnek a sullyesztoben. Ami hasznos, mert akarmilyen baromsagok, a normalisabbak fuleben is elultethetik a bogarat.
    Bar valamiert az en hirfolyamomat egyebkent is elkerultek az ilyenek:)

    Amire inkabb gondoltam azok a valodi vitatemak. Pl bevandorlas, politika, vallas. Ezen temak minket oldala nagy tamogatoi taborral rendelkezik, es "felszavazhat" hireket valosagtartalomtol fuggetlenul. Es ilyen temakban is jellemzoek az alhirek. Es a veszely az, hogy az ilyen alhirek komoly szavazatokat fognak kapni, es mivel az uj rendszer alapjan ezek hitelesnek lesznek ertekelve, ezert meg talan az eddigieknel is nagyobb hirerteket adhatunk bizonyos alhireknek.
    Ezen segithet az, ha a pozitiv mellett a negativ szavazatokat is mutatjak, igy legalabb latszik majd, hogy nem olyan egyertelmu azert a dolog.
  • M2 #3
    Kezdeném ezzel a kérdéssel:

    "Szerinted a cikk címe mennyiben egyezett a cikkben olvasott tartalommal?"
    - ellentétes volt,
    - ellentétes volt, de kérdőjellel a végén,
    - félig egyezett, de hatásvadász ferdítéssel,
    - nagyjából egyezett,
    - teljesen korrekt volt.
  • Cat #2
    "A legelvakultabb idiotaknak persze tokmind1"

    Nem mindegy, mert idővel a mindenegyben blog és társai remélhetőleg senkinek a hírfolyamában nem fognak megjelenni.
  • Sequoyah #1
    "A felhasználók a hitelességük alapján értékelhetik az egyes hírforrásokat"
    A felhasznalok nem a hitelesseguk alapjan fogjak ertekelni az egyes hirforrasokat, ahogy eddig sem az alapjan lajkoltak oket.
    A felhasznalok a "hiteles" gombra fognak kattintani a letezo legnagyobb baromsagok eseten is, amennyiben a sajat, minden alapot nelkulozo velemenyukkel egyezik. Szoval egy kicsit szkeptikus vagyok.

    Amert megis jo lehet a kovetkezo. A lajkok inkabb a buborekoknak kedveztek. Eddig eleg volt ha par ember lajkolta, de ha az a par ember a sajat szemelyes ismerosi korom jelentos reszet kepezte, akkor a Facebook ugy talalta nekem, mint valami globalis igazsag. Es ez egy onmegerosito spiralt kepezett az ismerosi koromben. Ha a fenti modszer inkabb globalis, akkor lehet hogy az nem fog kiderulni hogy akkor tenyleg hiteles-e, vagy nem. De az latszani fog, hogy egy erosen vitatott temarol van szo. Ha valaminek 50millio likeja van, az ma ugy tunik fel, mint valami osztarsadalmi egyetertes. Mert nem latszik a masik 50 millio dislike. A fentivel viszont minketto latszodni fog a hirek eseten, ami legalabbis gondolatebresztonek jo lesz.

    A legelvakultabb idiotaknak persze tokmind1, ok mindent es mindenkit elutasitanak ami ellentmond a hituknek, tokmindegy hogy a facebook mit mond.