Gyurkity Péter

Már repül a robottaxi 

Első önálló repülésén is túl van a fejlesztés, amely később embereket szállíthat.

Kilenc évvel ezelőtt jelent meg a szaksajtóban az eredetileg Air Mule névre hallgató robottaxi ötlete, amely elsősorban katonai célokat szolgált volna, ám az illetékesek a polgári alkalmazás lehetőségét sem zárták ki. Most az első önálló repülést is teljesítette a fejlesztés, amely így közelebb került a debütáláshoz.

Az Urban Aeronautics hivatalos oldalán vehetjük közelebbről szemügyre az érdekes fejlesztést, amelynek a hónap közepén végrehajtott önálló repüléséről természetesen videó is készült. Ezzel kapcsolatban rögtön érdemes leszögezni, hogy a robottaxi először még idén januárban emelkedett a levegőbe, most azonban az önálló manőverezésen és repülésen volt a hangsúly, ennek alkalmából pedig a végleges név is felbukkant a beszámolóban. Ez a Cormorant, vagyis kormorán lett, a lényeg azonban nyilván nem ez, hanem a videón látottak.


A rövid, alig két percen át tartó repülés során a rendszer önálló módon, az általa hozott döntéseket ellenőrizve és azokat olykor felülbírálva, nagyobb gond nélkül teljesítette a távot. Ebben számos különböző érzékelő volt segítségére, megtalálható itt például két lézeres altiméter, egy radar altiméter, inerciaszenzor, valamint egy elektro-optikai kamera is. A felvétel végén jól látható a kisebb bizonytalanság, ez a magyarázat szerint annak volt köszönhető, hogy a vezérlőrendszer túl korán határozta el a leszállást, vagyis a repülés nem volt teljesen problémamentes – ez később komoly gondokat okozhat, nem is beszélve a rakomány épségéről.

A mostani teszt mindazonáltal komoly lépés előre, a további sikereket követően ilyen és hasonló fejlesztések jelenhetnek majd meg városainkban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #17
    "Nem kell leszallni, majd lebeg 20-30 meteren, es onan, majd kotelen leengedik, vagy felhuzzak az utasokat."

    Hogy az utasokat kötélen felhúzzák, ahhoz minek ez a szerkentyű? Elég egy fa.
  • Torisaru #16
    Darth Vader ezzel járna vécére...
  • fszrtkvltzttni #15
    Talán azért, mert a megtartáshoz kell a nagyobb erő? Gondolom soha nem láttál még helikoptert...
  • overseer-7 #14
    városban hamvába halt ötlet...
    sajnos

    csak egy járható út marad városban..
    a síktetős épületek tetején kell kiépíteni leszálló depokat és üzemanyag utántöltő állomásokat.
  • overseer-7 #13
    azért meg lehetett volna csinálni értelmesebben is ezt a járművet.. hatalmas keresztmetszetű légcsavarok tartják fent magasságban.. miközben kis tücsök pöcs pár centis átmérőjű végzi az előrehaladás munkáját.
    Nevetséges.
  • duke #12
    Nem kell leszallni, majd lebeg 20-30 meteren, es onan, majd kotelen leengedik, vagy felhuzzak az utasokat. :))
    Utoljára szerkesztette: duke, 2016.11.24. 14:52:11
  • xyl #11
    Azért katonai színe van...
  • esztyopa #10
    Az így elkészült *halottak*fejfájára azt vésik: Élt X évet,de a vezérlő számítógép...lefagyott.
    nyugodjék békében./ a 2-es számrendszerben !/
  • ostoros #9
    Aerodinamika rulez...
    Egyébként fura, de nekem a videón az egész 15 centisnek látszik repülés közben.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2016.11.22. 23:29:23
  • barret #8
    Ezeket városba csak kihalt helyen lehet használni,pl háztető.
    Emberek közelségében használhatatlan,mert még a robogókat is felborogatja a légcsavarszél felszálláskor :D Kisebb tárgyakról,stb ne is beszéljünk...