MTI

Oroszország állhat az új WikiLeaks-kiszivárogtatás mögött

Oroszország állhat a WikiLeaks hétfő óta zajló újabb kiszivárogtatási hulláma mögött - jelentette ki John Podesta, az amerikai demokraták elnökjelöltjének, Hillary Clintonnak a kampányfőnöke.

A WikiLeaks két nap alatt három e-mailcsomagot tett közzé. Állítólag valamennyi elektronikus levelet John Podesta demokrata kampányfőnök szerverét feltörve szerezték meg. Podesta újságíróknak kifejtette: az FBI széleskörű vizsgálatot folytat annak kiderítésére, hogy ki törte fel az elektronikus levelezést. A kampányfőnök kifejtette: postafiókjának feltörése a Demokrata Párt szerverei ellen a korábbi hónapokban elkövetett sorozatos hackertámadások része. Szerinte ennek hátterében Oroszország áll, és talán Clinton vetélytársa, a republikánus Donald Trump választási kampánystábjával egyetértésben cselekszik.

A levelekből különböző médiaforrások tálalása szerint kiderül egyebek között az, hogy Chelsea Clinton - a Clinton-házaspár leánya - hogyan került összetűzésbe a Clinton Alapítvány vezetőjével, aki végül távozott is az Alapítványtól, vagy hogy Hillary Clinton miként részletezte a Goldman Sachs nagybanknál tartott előadásában azt a pakisztáni Abbottabádban végrehajtott rajtaütést, amelynek során likvidálták az al-Kaida vezérét, Oszama bin Ladent. Az egyik, 2014 nyarán keltezett levélben pedig a korábbi külügyminiszter Hillary Clinton az Iszlám Állam elleni küzdelemről vázol fel nyolcpontos tervet John Podestának, aki akkor Obama elnök tanácsadója volt.

Valamennyi sajtóorgánum a politikai irányultsága szerint szemezget a levelekből. A Politico című lap internetes oldala blogot vezet és így kommentál egyes leveleket, a republikánusok mellett kampányoló Fox televízió az egész napos műsorfolyamban idéz belőlük és szólaltat meg szakértőket, a jobboldali Daily Caller című lap a Clinton Iszlám Állam ellen kidolgozott tervét tartalmazó levéllel foglalkozik, utalva arra az állításra a levélben, amely szerint a dzsihadista terrorszervezetet Szaúd-Arábia és Katar finanszírozhatja. Kedd esti nyilatkozatában Podesta nem tért ki meghackelt leveleinek tartalmára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AnuluWork #3
    És mégis:


    Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2016.10.17. 09:04:16
  • Sir Cryalot #2
    Aki annyira naiv hogy oldalnak aposztrofálja az establishment-et inkább ne gyanakodjon .
  • Sequoyah #1
    A WikiLeaks ma jo ideje szimpla politikai szervezette silanyodott, es megbizhatatlanna valt.
    Kizarolag az egyik oldalt tamadja, es szandekosan visszatartja, es a politikailag megfelelo pillanatokban szivarogtatja az informacioit.

    Ezek utan gyanus, hogy egyaltalan valodiak-e ezek az informaciok.