Szekeres Viktor
A barátságos óriás - Szofi és a HABÓ
Steven Spielberg is megpróbált egy egyszereplős, virtuális környezetben és számítógéppel megalkotott figurák között játszódó látványfilmet készíteni.
Hogy tetszett A barátságos óriás?
Nagyon-nagyon régóta tervezi mind Hollywood, mind pedig Steven Spielberg Roald Dahl gyerekkönyvének, a Szofi és a HABÓnak az adaptációját, s úgy tűnik, hogy 2016-ra jött össze minden a premierhez. Például a technikai lehetőségek, hiszen a rendező, amellett, hogy az eredeti történethez igen hű adaptációt tett le az asztalra, olyan technikai színvonalon vitte vászonra a mesét, amit eddig nem is nagyon láthattunk. Más kérdés, hogy a néző a hatalmas és kreatív munkából nem fog sok mindent észlelni a vásznon. Az álla csak akkor fog leesni, amikor egyszer megnéz egy forgatásról szóló kisfilmet. (Sajnos ez a B-roll videó pont a lényeget nem mutatja meg.)
A barátságos óriás főhőse - a filmcímnek ellentmondva - egy árvaházban lakó kislány, aki egy éjszaka London utcáit bámulva megpillant egy óriást. Utóbbinak nem is kell több, megragadja a lányt és magával viszi Óriásországba, hogy ne tudódhasson ki a létezése. Szerencsére utóbbiról kiderül, hogy ő nem más, mint a HABÓ, avagy a Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás, aki teljesen más, mint a többi fajtársa. Egyrészt jóval kisebb (csupán 7-8 méter magas), másrészt pedig nem eszik embert, mint mondjuk Csontkrámcsáló, Bendőnyelő vagy Vértunkoló. Kettejük között természetesen barátság alakul ki, mely révén Álomországba is eljutnak, azonban kisvártatva olyasmi történik, ami az emberek világát nagy veszélybe sodorhatja, márpedig ezt meg kell akadályozni.
Klasszikus alapanyag ide vagy oda, a film kapcsán a többség a kinézetét fogja elsőként felemlegetni. Főleg, hogy meglepően ambivalens módon csapódhat le bennünk A barátságos óriás látványvilága. Egyrészt a HABÓt, vagyis az óriást, alakító Mark Rylance, valami frenetikus. Annak ellenére, hogy számítógép segítségével teremtett figuráról van szó, a hangja és a motion capture révén a gesztusai révén eggyé válik karakterével, tökéletesen életre kelti azt, minden egyes érzelmet tökéletesen megjelenít. Azonban az animáció fotorealisztikus stílusának köszönhetően az összkép rettenetesen művinek tűnik, a világ pedig amolyan mesterséges módon összetákoltnak, nem túl természetesnek, így hiába a remek színészi játék, ha a néző ki-kizökken, vagy adott esetben eleve el sem tud merülni a fantasztikus birodalomban. Van, amikor a több nem jobb.
A barátságos óriás mindazonáltal tiszteletre méltó vállalás volt, de az az érzésünk, hogy túl sokáig halogatták a megfilmesítést, és manapság (sajnos) az efféle történetek már nem nagyon működnek. Ezzel persze nem az alacsony bevételeket akarjuk igazolni, de nem tehetünk mást, hiszen a film nehezen fogja megtalálni a célközönségét. Talán a gyermeki lelkületű felnőttek között fog igazán sikert aratni, mert a tinédzserek manapság már nem Roald Dahlon nevelkednek, és cinikusabbak annál, hogy egy tiszta szívvel elmesélt történet lenyűgözze őket, míg a legfiatalabbak, amellett, hogy egy-két jelenet el fogja varázsolni őket, és a szellentéseken is jót mulatnak majd, inkább unalmasnak és helyenként ijesztőnek fogják találni a végeredményt, a film mondanivalója pedig végképp hatástalan lesz számukra. (Ők ráadásul a roppant kreatív óriásszövegtől sem fognak beindulni.)
Mi is szeretni akartuk A barátságos óriást, de sajnos még a szerkezete is olyan, hogy hagyja a néző figyelmét elkalandozni, hiszen a féltávra beillesztett, mégis csúcspontnak számító jelenetet követően teljesen másféle sztorival folytatódik a film. Ez persze szükséges a végcél eléréséhez, és mivel a könyv adott, így nem is Spielberg hibája, de ettől még meglepő a megvalósítás. Összességében sajnos mindenképp kihagyható mese lett A barátságos óriás, csak a könyv nagy rajongóinak fog örömet szerezni, de nekik szinte biztos.
A barátságos óriás főhőse - a filmcímnek ellentmondva - egy árvaházban lakó kislány, aki egy éjszaka London utcáit bámulva megpillant egy óriást. Utóbbinak nem is kell több, megragadja a lányt és magával viszi Óriásországba, hogy ne tudódhasson ki a létezése. Szerencsére utóbbiról kiderül, hogy ő nem más, mint a HABÓ, avagy a Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás, aki teljesen más, mint a többi fajtársa. Egyrészt jóval kisebb (csupán 7-8 méter magas), másrészt pedig nem eszik embert, mint mondjuk Csontkrámcsáló, Bendőnyelő vagy Vértunkoló. Kettejük között természetesen barátság alakul ki, mely révén Álomországba is eljutnak, azonban kisvártatva olyasmi történik, ami az emberek világát nagy veszélybe sodorhatja, márpedig ezt meg kell akadályozni.
Klasszikus alapanyag ide vagy oda, a film kapcsán a többség a kinézetét fogja elsőként felemlegetni. Főleg, hogy meglepően ambivalens módon csapódhat le bennünk A barátságos óriás látványvilága. Egyrészt a HABÓt, vagyis az óriást, alakító Mark Rylance, valami frenetikus. Annak ellenére, hogy számítógép segítségével teremtett figuráról van szó, a hangja és a motion capture révén a gesztusai révén eggyé válik karakterével, tökéletesen életre kelti azt, minden egyes érzelmet tökéletesen megjelenít. Azonban az animáció fotorealisztikus stílusának köszönhetően az összkép rettenetesen művinek tűnik, a világ pedig amolyan mesterséges módon összetákoltnak, nem túl természetesnek, így hiába a remek színészi játék, ha a néző ki-kizökken, vagy adott esetben eleve el sem tud merülni a fantasztikus birodalomban. Van, amikor a több nem jobb.
A barátságos óriás mindazonáltal tiszteletre méltó vállalás volt, de az az érzésünk, hogy túl sokáig halogatták a megfilmesítést, és manapság (sajnos) az efféle történetek már nem nagyon működnek. Ezzel persze nem az alacsony bevételeket akarjuk igazolni, de nem tehetünk mást, hiszen a film nehezen fogja megtalálni a célközönségét. Talán a gyermeki lelkületű felnőttek között fog igazán sikert aratni, mert a tinédzserek manapság már nem Roald Dahlon nevelkednek, és cinikusabbak annál, hogy egy tiszta szívvel elmesélt történet lenyűgözze őket, míg a legfiatalabbak, amellett, hogy egy-két jelenet el fogja varázsolni őket, és a szellentéseken is jót mulatnak majd, inkább unalmasnak és helyenként ijesztőnek fogják találni a végeredményt, a film mondanivalója pedig végképp hatástalan lesz számukra. (Ők ráadásul a roppant kreatív óriásszövegtől sem fognak beindulni.)
Mi is szeretni akartuk A barátságos óriást, de sajnos még a szerkezete is olyan, hogy hagyja a néző figyelmét elkalandozni, hiszen a féltávra beillesztett, mégis csúcspontnak számító jelenetet követően teljesen másféle sztorival folytatódik a film. Ez persze szükséges a végcél eléréséhez, és mivel a könyv adott, így nem is Spielberg hibája, de ettől még meglepő a megvalósítás. Összességében sajnos mindenképp kihagyható mese lett A barátságos óriás, csak a könyv nagy rajongóinak fog örömet szerezni, de nekik szinte biztos.
|
A barátságos óriás (The BFG)
színes, amerikai-angol-kanadai családi film, 2016 6 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Steven Spielberg forgatókönyvíró: Melissa Mathison zeneszerző: John Williams operatőr: Janusz Kaminski producer: Frank Marshall, Sam Mercer, Steven Spielberg szereplők: Ruby Barnhill (Szofi) Mark Rylance (HABÓ) Rebecca Hall (Mary) Bill Hader (Vértunkoló) Jemaine Clement (Húshabzsoló) Rafe Spall (Mr. Tibbs) |
