SG.hu·

Franciaország, India és Izrael lesznek a digitális világ motorjai

Franciaország, India és Izrael lesznek a digitális világ motorjai
Legalábbis a Cisco elnöke szerint. Ez a három állam jár élen a digitalizálás területen.

John Chambers, a Cisco vezérigazgatója volt 20 éven át, jelenleg a vállalat elnöki pozícióját tölti be. A menedzser a Google, az Orange és az EY által támogatott Viva Technology nevű párizsi startup- és technológiai rendezvényen szólalt fel. Franciaországról, mint technológiai helyszínről a legnagyobb elismerés hangján szólt. Szerinte a digitális világot hamarosan - Indiával és Izraellel közösen - az európai uniós állam fogja vezetni és Párizs lesz a startupok fővárosa. Az Amerikai Egyesült Államok ezen a területen a háttérbe fog szorulni és az az egyetlen ország, amelynek a digitalizálással kapcsolatban nincsen terve.

A Franciaországot dicsérő vélemény nem pusztán udvarias gesztus volt a részéről, ugyanis már tavaly októberben bejelentette, hogy a Cisco az eddigi összeg kétszeresére, 200 millió dollárra növeli a francia startup-ökorendszerben való befektetésekre fordított összeget. Emellett a társaság támogatja az okosvárosok területére specializálódott Numa nevű vállalatot és a Telecom ParisTech főiskola számos kutatóprojektjét.

Chambers a Franciaországban rejlő lehetőségeket azután fedezte fel, hogy a 2015-ös CES keretében találkozott a francia startupok delegációjának tagjaival. Ezután közölte, hogy az európai uniós állam lesz a következő befektetési célpontjuk, és a Cisco a következő hónapokban számos francia vállalkozást felvásárolhat. Ennek részleteiről ugyanakkor a menedzser nem beszélt.

Chambers a Ciscónál bizonyos különleges témákra összpontosít, ezeket között van az országok digitalizálása és az egyes kabinetek képviselőivel való kapcsolatok kiépítése. Az üzletember természetesen nem hagyta ki a kötelező köröket sem, dicsérte François Hollande francia elnököt, Manuel Valls miniszterelnököt és Emmanuel Macron gazdasági és pénzügyminisztert, mint olyan személyeket, akik megértették, hogy a digitális gazdaság megváltoztatta az életünket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© MuldR2016. 07. 12.. 19:20||#10
Úgy látszik a Cisco még nem dolgoztat indiaiakkal. Majd rájönnek. 😊
Kína azért nem tudja lemosni a Cisco-t, mert a cégeknek/vállalatoknak el kell dönteniük, hogy az usának vagy kínának szolgáltatják-e ki az összes adatukat. Egyelőre az usa vezet, szal cisco-t vesznek.
© NEXUS62016. 07. 12.. 18:25||#9
Amúgy mia faxról is szól egyáltalán ez a cikk valójában, amúgy!? 😄
© NEXUS62016. 07. 12.. 18:23||#8
Aztakúrvaannyát!
Na valami ilyen srác sétált a Rockparton betört orral, biztos elesett.
XD
© kvp2016. 07. 12.. 12:59||#7
Meg egy kerdes merult fel bennem: Berlin akkor most francia, izraeli vagy indiai varos? (esetleg az eredeti szerzo csinalt magabol direkt hulyet?)
http://www.flickr.com/photos/heisenbergmedia/albums/72157632595731674
© kvp2016. 07. 12.. 12:54||#6
A kep eredeti tag-je 'berlin startup tour'. :-) Az, hogy ez mit jelent az jo kerdes.

Akkor most mondok en is egy joslatot: a kinai cegek szepen lassan lemossak a Cisco-t a piacrol es onnantol a kinai part kozponti bizottsaga hatarozza meg, hogy eppen melyik orszag es varos lesz a fejlodes motorja...
© fonak2016. 07. 12.. 10:18||#4
Ja, ránézésre inkább kreatívoknak vagy netes újságíróknak néznek ki, mint kockáknak.
Bár a képen látható kinézet és öltözködés manapság a trend a fiatalság körében, lehet hogy a fejlesztők is így néznek már ki. 😊
© Sir Cryalot2016. 07. 12.. 08:51||#3
© Ender Wiggin2016. 07. 12.. 08:35||#2
És lefogadom, hogy éppen az American Truck Sim-mel játszik...
© Sir Cryalot2016. 07. 12.. 07:53||#1
LOL, teljesen elveszti a komolyságát a cikk a hipsterek miatt a képen, "trucker hat" a kép kellős középen. LOL.