SG.hu·

A Jupiter sarki fényeit fotózta a Hubble 

A Jupiter sarki fényeit fotózta a Hubble 
Eközben indul a Juno-küldetés érdemi része, a New Horizons pedig új célt kapott.

Egyszerre három fontos hírről is beszámoltak a NASA illetékesei, ebből pedig kiderül, hogy az elkövetkező hetekben és hónapokban mire számíthatunk. Elsőként a Hubble által lencsevégre kapott sarki fényeket vehettük szemügyre, amelyek a Jupiter esetében a Földnél nagyobb méretben, sokkal erősebb formában vannak jelen, az ultraibolya tartományban végzett megfigyelés révén pedig a konkrét változásokat is felmérhetjük. Ezt azonban kiegészíti a Juno szonda megérkezése, így a két küldetés szinkronban zajlik majd.

Ahogy arról mi is írtunk, a Juno szinte tökéletes pályakorrekciót hajtott végre. Nemsokára megkezdi a telemetriával kapcsolatos adatok sugárzását, 53,5 nap alatt kerülve meg a bolygót. Ezt követi egy második korrekció október 19-én, amikor is az eredetileg célként kitűzött 14 napos keringési fázist érik majd el, ekkor indulhat majd el a tudományos adatok gyűjtése.

A New Horizons eközben (amely egyébként még 2007 során repült el a Jupiter mellett, a Cassini 2000-ben ellőtt fotói után szintén értékes felvételeket készítve az égitestről) most szintén megkapta új célpontját, ahogy azt korábban várni lehetett. Eszerint a NASA a Kuiper-öv távolabbi régiójában lévő objektum felé irányítja a szondát, amely a Naprendszer egyik korai építőkockája lehet. Ezt az objektumot 2019 első napján érnénk majd el.

Legalább ilyen fontos döntés, hogy a Dawn szonda nem módosítja pályáját, ez utóbbi marad a Ceres törpebolygó körül, ez ugyanis a NASA szerint fontosabb adatokat nyújthat, mint az Adeona aszteroida meglátogatása.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Mat6662016. 07. 10.. 16:19||#2
Hát ez valami über gagyi.
© SirBubu2016. 07. 08.. 09:57||#1
ezt a SOFIA csinálta, nem a Hubble

ja, meg a NASA művészeti departmentje
Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2016.07.08. 09:58:29