Kiadó: Funcom

Minimum Követelmény: P166, 32MB RAM, 3D gyorsító, Win95/98
Hasonló játékok: Grim Fandango
Kategória: Kaland


Születésük óta a kalandjátékok számos drasztikus változáson estek át, hogy folyamatosan megfeleljenek az emberek ízlésének és a technológiai követelményeknek. A kezdeti szöveg alapú játékok, mint például a Zork, egy egész generáció fantáziáját ragadták meg, már-már irodalmi élményt nyújtva azzal, hogy mindent a szavakon keresztül közelítettünk meg. A közönség ízlése a grafika felé tolódott el, így a szöveg mellett képek, majd animációk jelentek meg, és eljutottunk a kattintgatós kezelőfelülethez. Ebben a korszakban bukkantak fel a Sierra nagy klasszikusai, a King’s Quest és a Space Quest, illetve a Lucasarts Monkey Island-e és Zak McKraken-e. A műfajnak nagy sikere volt ekkor, és azóta ezt az időszakot nevezik az “aranykornak”.

   
Egy nagy ugrás és elérkeztünk a modern játékiparba. Most a stratégiák és a 3D shooterek számítanak az igazi nagyfiúknak. A régi, fejtörőkre alapuló kalandjátékok eltűntek, és helyüket átvették az akció-kaland hibridek. Ez áldás és átok is egyben a rajongók számára. A grafikai fejlődésnek köszönhetően a játékosok összetett látványvilággal rendelkező világokat fedezhetnek fel, és az ugrás, futás és harc integrálása teljesen új dimenziókat nyitott meg. Sajnos a hagyományok kedvelőinek ez az új trend a tisztán fejtörőkön alapuló játékok ritkulását jelentette, és a pénzügyi bukást azoknak, akik ilyen játékokat készítettek. A norvég Funcom szembeszegül ezzel a divattal a The Longest Journey című új, de főként ódivatú és hagyománytisztelő kalandjátékukkal.

   
A játék a XXIII. századi eliparosodott kopár földön játszódik, és egy meglehetősen szerény, April Ryan nevű 18 éves lány történetét meséli el. Első pillantásra semmi említésre méltó nincs rajta. Korábban egyszerű vidéki lány volt, aki apja zsarnoksága és anyja tétlensége elől menekült a nyüzsgő metropoliszba, Newportba. A szálláshelye koránt sem fényűző, akárcsak Velence és az elhanyagolt csatornás környék, ahol található. Még a munkája is érdektelen, egy kávézóban pincérkedik, hogy ki tudja fizetni a tandíját a művészeti főiskolán. Mindent összevetve April élete eléggé átlagosnak tűnik, még a saját szemében is. Az egyetlen dolog, ami kilóg ebből a normális életből, a rémálom ami nem hagyja aludni. Élénk és néha erőszakos képeket lát egy világról, amit maga a Káosz rombol. Amikor ennek a világnak egyes elemei a munkaideje alatt testesülnek meg, akkor rájön, hogy itt valami nagyon nincs rendjén. Nemsokára megtudja, hogy élete sokkal távolabb van a normálistól, mint azt valaha is gondolhatta volna.

   
A nem sokkal ez után bekövetkező események arra tanítják Aprilt, hogy az univerzum sokkal több annál, mint aminek mutatkozik. Felfedezi, hogy két idegen, de mégis ismerős világ létezése (a logikus és tudományos világ Stark, és a mágikus és fantasztikus föld, Arcadia) a mindent átfogó Egyensúly megfelelő működésétől függ. Ez a mindenhol jelen lévő erő biztosítja a két világ békés együttélését, és hogy a Káosz nem tépi szét mindkettőt. Sajnálatos módon az Egyensúly őrzője elhagyta posztját, lehetőséget adva a Káosznak, hogy felborítsa ezt az egyensúlyt. Ha nem állják útját, akkor teljesen tönkreteheti az egyensúlyt, és átveheti az uralmat Stark és Arcadia fölött. Csak egy ember állhat az útjába, és ez April. Hogy ezt megtehesse, fel kell fedeznie és gyakorolnia kell rejtett képességeit, melyek segítségével azon kevesek egyike, akik át tudnak hatolni a két világot elválasztó éteri határvonalon. Amint tudomást szerez az Egyensúlyról és küldetéséről, April elutazik Starkra, Arcadiába és még messzebb is, miközben múltjával és érzéseivel is meg kell birkóznia, létezése belsőbb mélységeiről nem is beszélve. Aprilt utazásai számtalan egzotikus helyszínre viszik el, melyeket egyedi és élénk karakterek népesítenek be. Például találkozni fogunk Abnaxus-szal, aki a Vener faj nagy és kifejezetten segítőkész tagja. A népe nem egy bizonyos helyen, hanem egy bizonyos idősíkban élnek, minden egyed tudata egy bizonyos időmennyiségben oszlik meg. Ennek eredményeképpen Abnaxus nagyon lassú, és nagy erőfeszítésébe kerül egyetlen pillanatra koncentrálnia, hogy beszélgethessen a körülötte lévőkkel. April Burns Flipper-rel is találkozik, aki egy viszonylag eszeveszett karakter, aki egy lebegtető készüléket kényszerül használni, mivel elvesztette a lábait. Szertelensége ellenére Flipper nagyon hasznos ember, mivel mindent megtalál mindenkinek, ha megfizetik érte. April útja során a Bandukkal is találkozik, mélyen vallásos vakondemberekkel, akik a gondolatukkal ássák a földet. Ez csak pár faj és ember, akivel April találkozik a játék során. Ezek közül szinte mindegyik van rá valamilyen hatással, vagy legalábbis arra, ahogy a játékos a játékot észleli. Legyen az egy öreg tengerész vagy egy beszélő madár, minden karakternek egyedi megjelenése és stílusa van.

   
Legyen szó problémák megoldásáról, vagy a másokkal való beszélgetésről, April meglepően jól működik együtt a környezetével. Bár csak ritkán tud olyan tárgyakat manipulálni, melyek nem kapcsolódnak szorosan egy fejtörő megoldásához, minden olyan tárgyra rá tud nézni és gondolatokat fűzni hozzá, mellyel útja során találkozik. Például ha ránézünk Newport viharvert órájára, akkor April elmesél pár dolgot a város történetéből, például, hogy hogyan állt meg az óra, amikor a rendőrség lemészárolt pár házfoglalót. Ehhez a mintához hasonlóan a játék során sok nélkülözhető információ áll rendelkezésére azoknak, akik jobban el akarnak mélyülni a játékban. April beszélhet a járókelőkkel a politikáról, az ünnepekről vagy a mindennapokról, és eközben minden karakter megmutat valamit a személyiségéből és szokásaiból. HA a vallásos filozófia érdekel, akkor csevegj el az arcadiai Vestrum Tobias-szal, egy istenfélő és tanult emberrel, aki boldogan megosztja veled vallással kapcsolatos gondolatait. Ha a folklór a neked való dolog, akkor utazz el a Sentinelek könyvtárába, ahol istenekről, kapzsiságról és az Egyensúlyról olvashatsz könyveket. Bár az ilyen információk ritkán szükségesek a továbbjutáshoz, tovább mélyítik az idegen világok meglátogatásának atmoszféráját, amit a modern kalandjátékok ritkán érnek el.

   
Bár problémáira a megoldások nem állnak készségesen rendelkezésre, Aprilnek számos segítője akad. Egy ilyen segítő a Beszélgetés napló, ami feljegyzi a beszélgetéseket. A történet 13 fejezetből áll, akárcsak a napló, ami még az egyszerű köszönéseket is feljegyzi. A korábbi átvezető animációkat is újból megnézhetjük. Ez kezdetben nem valami hasznos, de később lesznek olyan átvezetések, amik annyi információt tartalmaznak, hogy érdemes többször megnézni őket. Azonban ennél sokkal hasznosabb April naplója, ami mindig kéznél van, és mindig feljegyzést készít a fontosabb eseményekről. Például a játék korai szakaszában April megbeszél egy találkát Newport egy fura figurájával, a város egy bizonyos részében. Ha elolvasod a naplóbejegyzését, akkor találhatsz egy emlékeztetőt a találkozóról és pontos helyéről, plusz pár személyes gondolatot az esetről. Az ilyen részleteket persze nem nagy kihívás megjegyezni, de a plusz információk miatt minden alkalommal érdemes beleolvasni a naplóba.

   
Bár a The Longest Journey fő témája hallatán azt gondolhatjuk, hogy a játék csupa komolyság, teljesen más a hangvétel, mint amire gondolnánk. Az olyan nagy feladatok ellenére, mint két világ megmentése, a játékban mindenhol jelen van a humor. Például találkozhatsz egy beszélő madárral, akit fura mód Madárnak hívnak. Később persze elárulja, hogy ez csak a lerövidített neve, mivel az igazi neve Az A Rohadt Madár. Szintén nehéz lesz megállni nevetés nélkül azokat a beszólásokat, amik a Monkey Island-re, a Grim Fandango-ra, a Csillagok Háborújára, az X Aktákra, a Star Trek: Voyager-re, vagy az Óz-ra utalnak. Persze nem minden könnyed és humoros. Már korábban is említettem, hogy van komolyság is a játékban, hiszen két bolygót is meg kell mentenünk a biztos pusztulástól. Olyan témák is felmerülnek, mint a szexualitás, a drogok és az alkohol, ráadásul ezeket a témákat a karakterek még káromkodással is megfűszerezik. A játék elején például April nyíltan leszbikus szállásadója partneréhez fűződő érzelmeiről beszél. Ehhez még add hozzá a gyakran megjelenő vulgaritást, és egy olyan játékot kapsz eredményül, ami határozottan nem ajánlott fiataloknak, konzervatívoknak, vagy a gyengébb idegzetűeknek. Grafika: A két dolog, amely azonnal fel fog tűnni a The Longest Journey-ben, azok a csodás jelenetek és a fantasztikusan renderelt hátterek. Mindkettő maga a csoda és a legmagasabb szintű vizuális kiválóságot mutatják, amelyet manapság a piacon láthatunk. Még az egyedüli 640x480-as felbontáson is a gyönyörűsége mindig ragyog, csodálkozással és tisztelettel töltve el gyakorlatilag minden új helyszínen. Köszönhetően ennek a magas minőségnek, a játék pontosan hozza a megfelelő érzést minden időben, egyszerű földönfutó tudatát kölcsönözve egy vendéglőben lévő Egyensúly Fesztivál közben, és egy gyengeelméjű tudós érzését adva, aki egy őrült alkimista búvóhelyét fedezi fel.

Ámbár a grafika felülmúl majdnem mindent, amit manapság a kalandjátékokban láthatunk, a játékbeli szereplők az elfogadhatótól a közepesig terjednek. April jól ábrázolt és szépen animált, és az ajkai nagyjából szinkronban mozognak a beszédével. Ez a tehetség még megtalálható pár más személyiségnél, akik elég közel vannak a kamerához, a megnyerű animáció kapcsolatban van mindegyik egyéniség beszédével. Sajnos egy elem mindegyiknél adott, még hozzá a szörnyűséges anti-aliasing hiánya. A karakterek szélei hihetetlenül csipkézettek, amelyen az a tény sem segít, hogy ez változik a különböző animációk miatt. Tény, hogy a mozgások és a hátterek olyan gyönyörűek, hogy ez a hiba alkalomadtán felejthető, valamint a csodálatos valós idejű fények gyakran elterelik a figyelmet April dinamikusan élesen csipkézett alakjától. Néha kénytelen leszel magukra a karakterekre figyelni és le leszel törve a szerencsétlen látvány miatt. Habár a GeForce tulajdonosoknak nem kell aggódniuk e miatt a részleges probléma miatt, mivel az utóbbi időben kiadott driver állítólag megszünteti a dolgot.

Kezelőfelület: A játékbeli kezelőfelület eléggé egyszerű. A kurzor megváltozik, valahányszor olyan dolog felé visszük, amellyel kapcsolatba léphetünk, pár egyszerűen használható parancsikon, mint Look, Grab, vagy a Talk megjelenik, amikor szükséges. A tárgyakat gyakran kell használni egymáson, éppúgy, mint a környezeten, ez a hiábavaló kísérletezés azzal csökken, hogy a kiválasztott tárgy villog, amikor olyan dolog felé visszük, amellyel kapcsolatba tud lépni. A beszélgetés is megfelelően egyszerű, lehetőség van feliratozásra, amennyiben problémát okoz a beszélgetések megértése. Lehetőség van a zene, a beszéd és a hanghatások erejének beállítására a játékon belül. A kezelőfelületnek eléggé egyszerű kinézete van.

Játékmenet: Több történet és karakter van a The Longest Journey bármelyik négy CD-je közül egyen, mint tíz “átlagos” kalandjátékban együtt. Több mint egyszerű elrendezni a rejtvények sorozatát a játékosnak, eképp ahogy halad előre a sztori, a rejtvények hasznosak és nagyon természetesen épülnek bele a cselekménybe, mindenféle felületesség nélkül. Míg egyes játékok a rejtélyt úgy vezetik elő, mint egy rejtélyt, azok a problémák, mellyel April gyakran szembenéz, olyan természetesek, hogy el is felejti az ember, hogy mi is az valójában, vajon egyszerű-e megpróbálni belopakodni egy színházba, vagy valami furcsa, mint megpróbálni elmenekülni egy húsevő raptor elől. Míg a The Longest Journey nem büntet semmiért, nem öli meg a játékost és nem kényszeríti arra, hogy órákig tartson előkeríteni egy tárgyat, valószínűleg átélsz néhány olyan érdekes és humoros párbeszédet, amilyet még nem hallottál. Például, amikor megpróbálsz felszólítani egy gonosz alkimistát arra, hogy ne változtassa kővé magát, előadhatsz néhány tényleg idióta választ. Ezek az előadások a Machbet monológját idézik, versenyezni egy helyesíró méhvel, egy főzőverseny, egy tic-tac-toe játék vagy egy ugróiskola. Nézni a gonosz és kannibál, mellesleg egyszerűen bolond öreg alkimistát, amint boldogan szökdécsel négyzetről négyzetre, hogy megpróbálja megverni April-t ugróiskolában, egyszerűen ez az egyik legvidámabb kalandjáték pillanatnyilag. Egyes események következetesen megtörténnek a The Longest Journey-ben, azt az érzést kölcsönözve, hogy nem csak minden megtörténhet, hanem legtöbbször meg is fog.

Míg a karakter fejlődése ezen a műfajon belül általában nagymértékben mellőzött, April Ryan átesik pár jelentős és meglepő személyiségi változáson a játék végéig. Természetesen nehéz lenne észrevenni, ha egy egyszerű, sótlan, vagy nyugodt kalandjáték karakter lenne. Szerencsére ő az egyik legeredetibb és valóságosabban reagáló karakter, ami valaha létezett. Úgy indul, mint egy naív, rémült és összezavart tini, aki fokozatosan tanulja meg felfogni a helyzetét. A lényeg maga jól elmesélt, intelligensen megírt és szakszerűen ravasz, gyakran fog elveszni a játékos a sok árnyalatban és karakter részletben. Még a cinikus játékosok, akik tudják, hogy mit várhatnak egy kalandjátéktól, sokszor meglepve fogják találni magukat azoktól a fordulatoktól, amellyel April-nek kell szembenéznie az ismerős és fantasztikus világon való keresztüljutás közben. Ez egy mese számtalan dimenziókról, a következtetésről és a csendes hódolatról, az értelemről és intelligenciáról, amely feltétlenül méltányolandó.

Hangeffektek: Miután meghallja a játékos a karakterek beszédét, szörnyű nehéz elhinni, hogy ez eredetileg norvég nyelven íródott. Míg a legmagasabb költségvetésű angol erőlködések gyakran elszomorítóak átlagos szint alatti hangstílusokkal, a hangjáték teljesen meggyőző a The Longest Journey-ben, azonnal maximizálva a hihetőségét az összes karakternek. April zseniális hangja teljesen olyan, mint egy tizennyolc éves érettségű személyé, és mindig kitűnően ábrázolja az érzéseit anélkül, hogy unalmassá válna. Mindegyik jellem hangjátéka nyilvánvalóan aprólékosan kiválasztott, és mindegyik úgy passzol a digitális alakmásához, mint egy kesztyű a kézre. Ha April a megfelelő hang egy megtestesült naív, megrémült fiatalhoz, akkor Vestrum Tobias mély és súlyos hangja okosan megszemélyesítő, ahogy Cortez tökéletesen adja a misztikus külföldit, és így tovább. A műfaj illemszabálya ragaszkodó és elfogadott, mint ahogy April megjegyzi az összes gonosz varázslóra, “úgy szólnak, mint III. Richárd.”

A csupasz hanghatások is kitűnően ábrázolják a valóságot, amelyet csak a pozícionáló audió segít. Más szóval, egy szimpla séta az erdőn keresztül valahogy így néz ki: ahogy az ágacskák és a puha föld halkan ropog April lába alatt, becsukhatod a szemed és hallhatod, ahogy a képernyő egyik oldaláról a másikig halad, az erdei állatok ciripelnek, csaholnak és szökdécselnek a háttérben. Ez rendkívűl jól megcsinált és csak kiegészíti a már amúgy is hatásos beleélést.

Zene: A szituáció ellenére a zene soha nem bukik el abban, hogy megfeleljen a hangneme és a beállítása az adott pillanatban. Ha csak egyszerűen mászkálsz a városban, csak egy hagyományos gyenge ütem fog szólni a hangfalaidon keresztül. Ha teljesítesz egy különösen fontos tettet, a zene harsány erővel hullámzik, hogy kiemelje a győzelmedet. Majdnem teljesen zenekari és tökéletes munka, gyakran fogod azon találni magad, hogy hátradőlsz és élvezed a zenét.

Intelligencia és nehézség: A rejtvények nem különösképpen bonyolultak, de egyik sem gyerekjáték. Némi pixel vadászat kell, de ez nem olyan nehéz, így a játékos nem fogja minden idejét azzal tölteni, hogy előre-hátra húzogatja a kurzort a képernyőn, feltéve ha van gyakorlati érzéke és tisztán gondolkozik, hogy vajon mi kell neki, és hol találhatja meg. A rejtvények általában kifejezőek, meglehetősen logikus dolgok, legjobban ösztönös válaszokat várnak, ha az ember gondolkodik egy kicsit. Míg néhány ezekből a problémákból kicsit könnyen megoldható, sok egyszerű található az első két CD-n, és fokozatosan nehezedik. Amikor a játék végére érsz, már látni fogsz pár igen kemény agymunkát igénylőt. Hogy ezeket a különleges eseteket megoldjuk, a napló, a beszélgetési napló és a videó visszajátszás felbecsülhetetlen, mindegyik segítségével írott vagy látott módon tanúi lehetünk a nyomoknak, amely segíthet haladni a következő rész vagy rejtvény felé. A veterán kalandozóknak ezek a segítségek szükségtelenek, de a legtöbbünk talán meglepően mértékben fogja ezeket használni.

Összegzés: Néhanapján beleszalad a játékos egy csodálatosan renderelt, jól kivitelezett és mókás játékba, amely évek múltán is megmarad a memóriában. Ezek a System Shock-ok, a Half-Life-ok, és a Myth világa… és most, a The Longest Journey-t is hozzáadhatjuk a listához. Általában minden területen magas minőségű, a grafika, a hangok, a zene és a játékmenet közel tökéletes egyetértésbe kapcsolódnak össze, hogy egyszerűen a legbeleélhetőbb kalandjátékot alkossák meg. Akármilyen közhely is ez a kijelentés, a The Longest Journey megkérdőjelezhetetlenül meghaladja a digitális médiát azzal, hogy nem csak egy játék, hanem egy élmény.