SG.hu·

Optikai meghajtó nélküli konzolt készítene a Nintendo

Optikai meghajtó nélküli konzolt készítene a Nintendo
A japán konszern érdekes terméket dobhat piacra a közeljövőben - derült ki egy most nyilvánosságra hozott dokumentumból.

A Nintendo az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához (USPTO) nyújtotta be annak a játékkonzolnak a leírását, amely nem fog optikai meghajtót tartalmazni. A szabadalmi iratokból egy átlagos konzol képe bontakozik ki, amelynél az operációs rendszer a beépített merevlemezről működik, van processzor, vezeték nélkül kapcsolat a hálózatokhoz, memóriakártya-támogatás, míg a beviteli eszköz egy kijelzővel ellátott vezérlőegység, ami a Wii U-ra emlékeztet.

Természetesen azonnal felmerült a kérdés, hogy a szabadalomnak van-e bármi köze az NX-hez, illetve annak fejlesztéséhez. A Nintendo ugyanis így nevezi azt a rendszert, amelyen a cég már elég régóta dolgozik és amelyet elvileg 2016-ban mutathat be. Az NX-ről eddig semmilyen konkrét információ nem jelent meg és a gyártó korábban cáfolta azokat a híreket, hogy például Androidra épülő operációs rendszer futna rajta. Csak azzal kapcsolatban merültek fel utalások, hogy az NX teljesítményben felveheti majd a versenyt a PlayStation 4 konzollal és teljesen új koncepcióra fog épülni. Könnyen előfordulhat ugyanakkor, hogy a szabadalomnak semmi köze sincs az NX-hez és a Nintendo csupán megpróbál időben levédetni egy új rendszert.

Tavaly kiderült, hogy a Nintendo többek között olyan konzolokat akar kifejleszteni és piacra dobni, amelyek kifejezetten a fejlődő államok számára készülnének. Az új termékek teljesen új fejlesztésűek lesznek és nem egy meglévő készülék olcsóbb vagy lebutított változatai.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zola20002015. 08. 30.. 09:14||#8
Igen, és több 3DS van kinnt, mint ps4 és xbox1 együttvéve
http://www.vgchartz.com/

(magyoroszágon ... sőt közép európában sohasem létezett)
© adler7412015. 08. 28.. 12:32||#7
Ezek szerint)
© Atisz2015. 08. 27.. 18:08||#6
Még létezik Nintendo? 😊
© arty2015. 08. 26.. 18:18||#5
kimaradt h mocsok draga az optikahoz,, hddhez kepest 😄 ergo alkalmatlan.
© zola20002015. 08. 26.. 18:08||#4
Nos Iwata (aki a képen van) már nem készit semmilyen konzolt 😞
© kvp2015. 08. 26.. 13:35||#3
Olyat is lehetne, hogy mindenki online tolti le a jatekokat, de alternativa lenne a memoria kartya alapu megoldas. A kartyakat el lehetne kesziteni elore feltoltott tartalommal es beepitett tpm chippel, de akar a boltokban is lehetne irni hivatalos kartyakat, amikor az illeto gepenek a szeriaszama alapjan a boltban toltik le a csak az o gepe altal olvashato jatekot. (azaz valojaban egy titkositott particiot, amit az adott gep szeriaszamahoz rendelt egyedi kulccsal titkositanak) Igy minden egyes jateknak egyedi kulcsa lenne, mint a dedikalt fejlesztoi konzolok eseten, ahol ugyannak a szoftverfejleszto cegnek ket tesztgepe sem tudja a masik szamara forditott es kozpontilag alairt kodot futtatni. A megoldas hatalmas elonye, hogy offline is jatszhato minden, viszont offline jatekot forgalmazni csak kijelolt es online kapcsolattal rendelkezo markakereskedesek tudnak. Tovabba online csak a gyarto boltjabol telepithetoek a jatekok, ilyenkor tetszoleges memoriakartyara, amit a konzol a sajat titkositasara formaz, igy utanna mas gep mar olvasni sem tudja oket.
© Szefmester2015. 08. 26.. 10:50||#2
Pláne hogy ott volt a SNES, a NES, a Gameboy... Megfelelő titkosítási kulccsal ellátva egy ilyen kártya még jobb is mint a lemezes játék. Gyorsabb olvasás, nagyobb tárhely, nehezebb másolhatóság.
© Gauge2015. 08. 26.. 09:34||#1
Nem kell újat kitalálni: Steam, Origin, mobilappok..... mind ezen elv szerint működnek. Egyedül a belső tárhelyet kell megnövelni.😊