Berta Sándor

Arc nélkül is azonosítja a felhasználókat a Facebook

A közösségi platform egy olyan algoritmust fejlesztett ki, amely az arcuk nélkül is felismeri az embereket a fotókon.

A Facebook kutatólaboratóriumának munkatársai által megalkotott megoldás teljesen új szintet jelenthet a személyek felismerésében. A program a mesterséges intelligencián alapul, de a cég PR-ügynöksége azt közölte, hogy jelenleg még nem használják.

Az algoritmus különböző jellemzőket vizsgál meg, például a frizurát, a viselt ruhát, a testalkatot és a testtartást. Yann LeCun, a társaság mesterséges intelligencia részlegét vezető menedzser elmondta, hogy az embereknek nagyon karakteres jellemzőik vannak, amelyek akkor is észlelhetők, ha például éppen háttal állnak. Példaként említette Mark Zuckerberget, a platform alapítóját, akit a jellegzetes szürke pólójáról könnyedén fel lehet ismerni. A kutatók a Flickrre feltöltött 40 000 fotó segítségével próbálták ki a szoftvert, amely később az esetek 83 százalékában jól azonosította a fényképeken szereplő személyeket.

Márciusban írtunk a Fujitsu hasonló megoldásról, amely az alakjuk és a ruházatuk alapján azonosítja az embereket és akár az alacsony felbontású, rossz minőségű videóknál is tökéletesen alkalmazható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kelta #18
    Értelek én...és nekem ez nagyon ijesztő alternatíva a jövőre nézve....bekerülsz egy adatbázis rendszerbe, és mindent tudhatnak rólad, kielemezhetnek, és tudtodon kívül olyan helyzetbe hozhatnak, ahol azt hiszed te döntesz, pedig csak vezetgetnek szépen.
    na ebből kösz, de nem kérek..eddig is kerültem a fotókon szereplést, és senkinek nem engedtem rólam bármi ilyen helyre felkerüljön..ezentúl sokkal jobban ügyelek az ilyesmire...

    Neked meg nagy piros pont a porcelánbusz elnevezésért :):)
  • Skylake #17
    "mitől lenne hiteles az info" - nem a bürokratikus értelemben vett hitelesség (még) a lényeges jelenleg. Hanem az hogy a rendszer úgy lesz egyre pontosabb, ahogy a felhasználók etetik saját kis céljaik érdekében adatokkal, és amelyek illetve a meglévő adatstruktúrák elemzésével válik egyre pontosabbá - e területen is. Így ahhoz, hogy valakire, akit egy partifotón látható, félrészegen, éppen a porcelánbuszt vezetve, tehát nem premier plánban, ahhoz az kell, hogy logikai kapcsolata legyen az összes többi fotón lévő beazonosítható személlyel, és azokból összegyűjtött adatokkal. Ha ezek megvannak, akkor könnyen rá lehet jönni, hogy teszem azt nem Róka Robi, vezeti a porcelánbuszt az adott képen, hanem éppen Sörivó Sanyi. Tehát ennek a rendszernek a működése is azon alapul, ami mások által már felkerült, és kőkeményen fel van dolgozva, mindenféle profilírozási szempontból. Az hogy kap egy tag-et valaki által, az már hogy mondjam csak, hab a kávé tetején - a sikeres profilírozást ellenőrző információ.
  • Kelta #16
    Ok, ezentúl tiltott a fotozásom :) , és senkinek sem engedem hogy feltegyen..mondjuk eddig sem tolongtam a képeken..így nem aggódom túlzottan.
    és az hogy valaki a képem alá ír nevet, attól még semmi adat nem kerül fel..és mitől lenne hiteles az info?
  • Skylake #15
    A képen a "type any name here" funkció tökéletesen példázza a rendszer kétarcúságát. A felhasználók felé eljátsza, hogy a Facebook számunkra az igazi, mindenütt ottlévő hver, mert segít rendszerezni kapcsolatainkat. Ezzel szemben az oda beírt név helyből eteti is az arcfelismerésre fejlesztett szoftvert a rendszer, a felhasználóknak szánt, kezelőfelület, baráti bájvigyor és imázs mögött, plusz keményen össze is van tolva minden létező adatbázissal, profilírozás céljából, amit csak ez a tetves FB tartalmaz. Plusz az ezekből kijövő kimenetek mennek is tovább, ki tudja hová, de vélhetően minden olyan irányba, aki számára fontos, hogy tudni lehessen, ki az az arc az adott képen - a gazdasági szféra szereplőitől kezdve a nemzetbiztonsági szintek különböző szereplőiig.

    A felhasználónak meg kell tanulniuk: minden ilyen dolog virtualizált gép. Ez azt jelenti, hogy a valódi fizikai eszközökkel és gépekkel szemben a működési logika csak egy bizonyos behatárolt köre van átadva számukra használatra, illetve érthető meg számukra egyáltalán. De hogy a kezelőfelület alatt valójában mi történik, arról gőzük sincs - de annál jóval több, mint amit a kis profilkájukban kattintgathatnak, eljátszva nekik, hogy ők irányíthatják a dolgokat! Ugyan - az informatikai rendszer logikájából adódóan erről szó sincs.
  • Skylake #14
    Így van. Az ilyen hatalmi kontrollt megvalósító tényezőket úgy lehet bevezetni, hogy emberarcúvá tesszük, azaz, igényeket keltünk fel, hogy ezeket aztán magukénak érezzék a felhasználók. Majd miután megszokták, ezek mind horizontálisan (hasonló funkciójú felhasználási területek), mind vertikálisan (más felhasználási területek) kiterjeszthetők.

    Köszönjük meg ennek az Asperger-szindrómás idióta Zuckerbergnek, hogy sikerült a tetves autizmusát maximálisan kiterjeszteni, és azt mára hovatovább társadalmi normává fejlesztenie!

    "Szép jövőkép. Innentől kezdve csak a remény marad, hogy sosem fogják az emberek ELLEN használni ezeket a technológiákat, bár sajnos a világtörténelmet nézve jól látszik, hogy az emberi faj alaptulajdonsága, hogy mindenből fegyvert vagy elnyomó eszközt eszkábál. " - sajnos a dolog onnan indul, hogy a felhasználók döntő többsége "jól tud gépezni", azaz tökéletesen hülye az informatikai technológiákhoz, ezért ne is csodálkozzunk azon, hogy errefelé is mehetünk, hiszen az r=1-es gyökerek mindent be fognak kajálni, ami zsigeri örömet okoz nekik - függetlenül azok következményétől. Gabe Newell mondta, hogy az informatikusok az új világot megteremtő mágusok lesznek - én meg azt mondom, hogy ez az új világ lehet a legtökéletesebb, függőségben és kontrollban tartó börtön, amelyet az emberek nagy tapssal önmaguknak építenek, saját ostobaságukat használva habarcsként.
  • Cat #13
    "az max egy arc egy képen a tömegben... "

    Fenét. Bárki betaggelhet a fotón, és onnantól kezdve az összes, bárki által feltöltött fotón azonosítva vagy és kereshető is ezekre. Én is biztos rakat olyanon vagyok rajta, amiről fogalmam sincs. (Turisták, baráti találkozók, akármi).


    Utoljára szerkesztette: Cat, 2015.06.25. 08:46:52
  • Szegabi #12
    Végre! Már kezdtem azt hinni, hogy egyedül vagyok, aki nem használ Facebook-ot. ...és igen, ha nem használod az oldalt, akkor semmi adatuk sincs rólad, csak egy kép.

    Tökéletesen meg lehet lenni nélküle.
  • Kelta #11
    de nincs adat, se azonosító, se semmi...az max egy arc egy képen a tömegben...
  • Cat #10
    "nagyon egyszerű a megoldás, nem vagyok fent a face-n."

    Nem érted. Nem számít. Részt veszel születésnapon, esküvőn, stb., ezeken rengeteg fotó készül rólad. Fenn van a haverod, az osztálytársad, a munkahelyi kollégád. A rólad készült képeket ők feltöltik, és a Facebook máris tudja hogy létezel.
  • Sir Cryalot #9
    Kisebb hiba figyelhető meg a címben, mert ha egyszer olyan fészi az egocentrikus / narcissztikus alkatúaknak mint a legyeknek a tehénlepény: ellenálhatatlan, akkor ki is a felhasználó ? :)