Gyurkity Péter

Liposzómák válthatják le az anti­biotikumokat 

A ma alkalmazott ellenanyagokat a baktériumok toxinjait felfaló liposzómákkal váltanák le.

Az antibiotikumok széleskörű alkalmazásnak elterjedése évtizedek óta aggodalommal tölti el a szakemberek részét, akik attól tartanak, hogy a ma használt antibiotikumokkal szembeni rezisztencia kialakulása és megerősödése súlyos gondokat okozhat a jövőben. A kutatók azonban alternatív eljárásokon is dolgoznak, ezek egyike pedig szerintük sikeres lehet.

Egy most közzétett tanulmányban arról olvashatunk, hogy egy csoport az antibiotikumok kiegészítésén, illetve akár teljes leváltásán munkálkodik, ezt pedig speciális liposzómákkal képzelik el. Kísérleteik során - legalábbis állításuk szerint – beigazolódott, hogy a sejtmembránt utánzó apró struktúrák, a liposzómák, szervezetbe történő bejuttatásával azokat csaliként használhatjuk fel, mivel a kiszemelt baktériumok ezeket támadják meg, a kibocsátott toxint pedig a liposzómák segítségével gyakorlatilag felfalhatjuk anélkül, hogy az a szervezet saját sejtjeit, szöveteit károsítaná.

A baktériumok által kibocsátott méreg a liposzómák által elnyelve nem tudná kifejteni káros hatását, ez pedig megnyithatja az utat az immunrendszer előtt a hatékonyabb védelem kialakításához. Ez azonban csak az egyik lehetséges alkalmazási mód, a kutatók ugyanis nem mondanának le teljes mértékben a ma használt antibiotikumokról sem, ezeket akár a liposzómákkal kombinálva is alkalmazhatnánk, felerősítve, optimalizálva az általuk kifejtett ellenhatást. A fertőzések elleni küzdelem során okozott szövetkárosodás ezzel minimalizálható lenne, bár a részleteket itt még további munkával kell majd tisztázni.

A kritikusok szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a speciális liposzómákkal valóban hatékony terápiás kezelést alakíthatunk ki – a kísérleteket eddig egerek bevonásával folytatták le, az emberi páciensek csatlakozása még kissé távolinak tűnik. Addig is meg kell elégednünk a meglévő alkalmazási módokkal, amelyek a liposzómák esetében egyrészt diagnosztikai (kontrasztanyagok bejuttatása), illetve (a bőr, a nyálkahártya, a szem, valamint a légutak esetében) terápiás célokat is szolgálnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #1
    Ez nagy előrelépés lenne, mert a legtöbb fertőzés pont a baktériumok, a megfertőzött sejtek által kibocsájtott méreg miatt lehet halálos.

    Ha ezeket a méreganyagokat sikerülne hatékonyan összegyűjteni, akkor az ember saját immunrendszere valszeg idővel bármilyen fertőzést legyőzhetne. Csak sajnos ma előbb hal meg az ember a toxinok okozta máj/vese/légzési elégtelenségben, idegrendszeri károsodásban, minthogy az immunrendszer megtalálná a fertőzés legyőzésének a kulcsát.