Berta Sándor

Már 2001-ben különleges szemüvegen dolgozott Dyson

James Dyson cége már több mint 10 éve megpróbálkozott a Google Glass elődjének a megalkotásával.

A vállalat által tervezett eszköz képes lett volna arra, hogy TFT-kijelzőn keresztül lássa el információkkal a felhasználókat - ez derült ki azokból a 2001-ből származó dokumentumokból, amiket a The Guardian hozott nyilvánosságra a Dyson cég 21. születésnapja alkalmából. A készülék a Dyson Halo nevet kapta, s a TFT-kijelző mellett kamerával és mikrofonnal is ellátták. A fő egysége a kábellel hozzá csatlakoztatott Pocket PC volt, amit egy övre lehetett csatolni. A Pocket PC 1 GHz órajelű processzorral, 20 gigabájtos merevlemezzel és 256 megabájt memóriával volt felszerelve, ezt egészítette ki az előoldali érintőpad.


A rendszer képes lett volna arra, hogy egy program segítségével felolvassa a beérkező e-maileket és üzeneteket, valamint felismerte volna a beszédparancsokat. A virtuális billentyűzet felismerte volna az ujjmozdulatokat, emellett egy másik elképzelésben egy hordozható érintőpad is szerepelt. Néhány fotó is megjelent, ezeken részben James Dyson, részben pedig egy a fejlesztésekért felelős szakember látható. Az eszköz ugyanakkor természetesen sokkal feltűnőbb volt, mint a Google Glass. A The Guardian szerint a projektet 3 évi fejlesztés után leállították, mert a cég az amerikai piacra akart inkább összpontosítani, néhány ötletet és alkatrészt viszont későbbi termékekben felhasználtak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Blutarsky76 #2
    Dyson bakker.

    Sínen vagyunk, mint József Attila. (nyugodjék békében)
  • Macropus Rufus #1
    ez a srác biztos Bennett Dyson tesója :)
    ez utóbbi a cell cpu-n dolgozott :) a T2-ben ;)

    a kütyü nem rossz. Sokkal inkább cyberpunk mint a google glass. Nekem tetszik.
    Gondolom a Google sem hagyta figyelmen kívűl a srác fejlesztését. Kérdés az, hogy mennyit nyúlt le belőle. Ha mást nem akkor az 5letet.