SG.hu·

Kiváltanák az orosz rakétákat az amerikaiak

Kiváltanák az orosz rakétákat az amerikaiak
Az oroszok korlátoznák a hozzáférést saját rakétáikhoz, de az amerikai fél is csökkentené függését.

Kevéssé ismert tény, hogy az Egyesült Államok az utóbbi években nemcsak az asztronauták ISS-re történő utaztatása, valamint a nemzetközi űrállomás utánpótlásának biztosítása terén függött az orosz féltől, de még saját kém-műholdjai fellövésében is az orosz fejlesztésű rakétákra támaszkodtak. Ez utóbbit egyik ország sem erőltetné a jövőben, így az egyetértés abban fedezhető fel, hogy ez így nem mehet tovább.

Orosz illetékesek a napokban közölték, hogy a jövőben nem biztosítanának szabad hozzáférést saját RD-180 típusú rakétáikhoz, amennyiben azokat az amerikai fél továbbra is a kém-műholdak fellövésére szeretné felhasználni. Ezzel tovább élesedik a viszony a két ország között, ám a tengerentúli partner sincs túlságosan kétségbeesve, hiszen amúgy is dolgoznak már ezen rakéták leváltásán. A jelenlegi készletek elmondásuk szerint mintegy két évig kitarthatnak, addigra pedig elkészülhetnek az új, hidrogén hajtású Delta rakéták, mégpedig az United Launch Alliance (ULA), vagyis a Boeing és a Lockheed Martin összefogásának jóvoltából, míg az alternatív változat szerint a jelenleg használt orosz rakéták módosított verzióját készítenék el.

Az ULA az utóbbi időben számos esetben nyerte el az egyes fellövésekre vonatkozó pályázatokat, ez azonban nem tetszik a riválisoknak. A zsíros szerződések iránt szintén érdeklődő SpaceX például beperelte a kormányzatot, szerintük az ULA-val kötött több évre szóló exkluzív együttműködés nem ad esélyt a versenytársaknak, márpedig ők készen állnak a fellövések biztosítására, támogatóik pedig a légierő tisztikarában is bőven akadnak. Az ULA elítélte a rivális lépését, de ez nem változtat a tényen, miszerint ők továbbra is kiemelt pozíciót élveznek a hivatalos féllel való együttműködésben.

A légierő egyébként korábban már hajlott a konkurens cég bevonására, ám a költségvetési lefaragások következtében a nyílt tenderen meghirdetett fellövések számát is vissza kellett fogni, ez az elkövetkező öt évben 14 helyett mindössze 7 esetben lesz lehetséges, bár idén decemberre (mintegy 100 fő és 60 millió dollár bevonásával) véglegesítenék a SpaceX engedélyezését. Hogy egyik vagy másik cég mennyiben lesz képes valóban kiváltani az orosz rakétákat, az majd csak az elkövetkező években derül ki.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kvp2014. 05. 20.. 17:41||#8
A vicc az, hogy a spacex-nek mar ma keszen van a sajat fejlesztesu rendszere, mig a konkurens ULA meg csak fejleszti a sajatjat, ami ha nem valik be, akkor azt igerik, hogy akkor majd lemasoljak az orosz hajtomuveket. Szerintem erdemes kivarni, hogy mi lesz, ha a spacex jobb es olcsobb raketakat szallit, akkor valoszinuleg at tudjak verni a lobbistak ellenallasan a sajat rendszeruket, mivel a valasztok az usa-ban is allergiasak arra ha a politikusok es ismeroseik tul sokat lopnak.
© teddybear2014. 05. 20.. 17:31||#7
Ami azt illeti, az amerikaiaknak is van rakétahajtómûvük, azzal szerelték régebben a Delta rakétákat. Viszont ezek kevésbé jók, mint az oroszok által a szovjet idõkben kifejlesztett RD-180 típus.
© Molnibalage2014. 05. 17.. 23:58||#6
-1
© Vol Jin2014. 05. 17.. 21:39||#5
Jó, kéne melléjük egy nyugdíjas mérnök a NASA-tól, aki elsõ sorban felügyeli a sörös rekeszt, és másodsorban szakmai útmutatást is ad, de a lényeg nem ezen van. :-)
-1
© johnfly2014. 05. 17.. 21:09||#4
<#taps>-elképzeltem, ahogy Palibácsi a dinamóval varrja a titánium lemezt, oszt szentségel, hogy nagyon fröcsög az anyag!!!!
-Tekerj oda neki még tíz ampert, had szóljon!<#taps>
© halgatyó2014. 05. 17.. 20:56||#3
Az egy pillanatig sem kétséges, hogy az amerikaiak is tudnak rakétahajtómûvet építeni, a cikkben ez a kevésbé érdekes.

Sokkal érdekesebb, ahogyan egymás belének nekiesnek a kisebb-nagyobb megrendelések ("zsíros falatok") érdekében:-D
Dolgozzanak azoka zügyvédek! Ez is növeli a GDP-t...
© Vol Jin2014. 05. 17.. 20:35||#2
"Nem azért, de az RD-180 csak egy hajtómû, nem egy komplett rakéta."

A hajtómûn kívül egy rakéta csak egy csõformájú tartály, amit a bezárt ikarusz buszgyár mûhelyében a visszahívott nyugdíjas kollektíva is megépítene. :-)
+1
© saxus2014. 05. 17.. 19:37||#1
Nem azért, de az RD-180 csak egy hajtómû, nem egy komplett rakéta.