Berta Sándor

Jönnek a személyzet nélküli teherhajók

A következő évtizedben nem számítanak majd ritka jelenségnek a különböző árucikkeket szállító robothajók.

A Rolls Royce olyan áruszállító hajókat tervez és tesztel, amelyekhez nincs szükség személyzetre és amelyek a szárazföldről irányíthatók. A cég Alesundban lévő kirendeltségén már létre is hozta az irányítóbázis prototípusát, amelynek segítségével teljesen élethűen szimulálható egy robothajó parancsnoki hídja. Ugyanakkor a kapitányok nem csupán a saját hajójukat irányítanák, hanem konténerszállító hajók egész flottáját. A megoldásnak köszönhetően a kapitány reggel munkába menne, irányítaná a flottát, majd este hazatérne a családjához.

A Rolls Royce koncepciójában azt állítja, hogy az áruszállító robothajók biztonságosabbak és olcsóbbak a hagyományos társaiknál, emellett a környezetet is kevésbé szennyezik. A hajókon nincs szükség legénységi szállásokra, parancsnoki hídra, ellátmányra, víz- és szennyvíz-tartályokra. Üresen egy robothajó körülbelül 5 százalékkal kisebb súlyú, mint hagyományos társa és ezzel párhuzamosan 12-15 százalékkal kevesebb üzemanyagot is fogyaszt.


A Rolls Royce úgy véli, hogy az első konténerszállító robothajók 2020-tól jelenhetnek meg. Oskar Levander, a társaság tengerészeti innovációkért felelős részlegvezetője szerint az egyeztetések, az aggályok és a szakszervezetek miatt még csúszhat ez az időpont. Az Európai Unió is elindított egy hasonló projektet, aminek neve Maritime Unmanned Navigation through Intelligence in Networks(Munin).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • thsanyi5 #13
    Ennyire drága lenne pár embert szállítani, hogy ott legyenek ha valami baj van? Nem hiszem el.
  • adler741 #12
    Egyetértek Nexus -sal ,Németeknél felpakolják a kamionokat a vonatra a sofőrök meg hátul kártyáznak nem szennyezik a levegőt meg zaj stb.
  • NEXUS6 #11
    Automata kamionok helyett ott a vonat!
    Az is tud konténert szállítani. Én pl be sem engedném Magyarországra az átutazó kamilyont.
  • kvp #10
    Az egesznek nem az az ertelme, hogy teljesen ember nelkul menjenek a hajok. Az a fontos, hogy ne kelljen 3x8 oras vagy 2x12 oras orseg a hidra akik csak a gps-es terkepet nezik es az automata meg vezeti a hajot. Egy tavvezerelheto/automata hajora eleg egy valtas szemelyzet, azaz gyakorlatilag csak a mernokok kellenek, akik kozott kell lennie 1-2 hajovezetesre is alkalmas embernek. A kikotesnel emberek vezetnek, csak eppen nem a rendes szemelyzet, hanem a helyi revkalauz iranyit. A tengeren meg beallitjak az utvonalat es a hid felugyeletet elvegzi a kozponti iranyitas, ahol 1 ember tobb tucat hajot is felugyelhet. (es olcsobb a 3x8 oras valtas megszervezese). Ha baj van, akkor felkeltik a fedelzeten levo mernokoket es azok megjavitjak a hajot vagy ideiglenesen kezzel vezetik amig helyreall a tavvezerles. Harmad vagy negyed akkora koltseg es nem romlik a szinvonal.

    Automata kamionok eseten is jo ideig maradna a sofor, csak eppen valtas nelkul es az ut nagy reszen alhatna, mivel az unalmas autopalyas reszeken a szamitogep vezetne. A varosi forgalomban meg ott ulne a helyen a sofor, hogy megnyomja a feket ha a szamitogep hibazik. Nagyjabol az automata hajok is ilyenek lennenek. Nem mintha a repulok nem igy mennenek mar evek ota, ezert is kopott ki a radios, a fedelzeti mernok es a navigator a szemelyzetbol. Mara mar eleg ket pilota, sot sok kisebb amerikai tarsasagnal mar csak 1 pilota van es max. az egyik legikiseronek van meg egy alap vizsgaja, hogy ha veletlen bajba kerulnek akkor le tudja tenni a gepet.
  • Whysper #9
    Fú de Én nem rétek hozzá ,de egy hozzáértő ember simán átveri a jeladóját egy ilyen hajónak és mire felfogják a központban ,hogy nem is ott a hajó addigra már el is adták! 8)
  • csanyigabor #8
    A tákolt halászladikra biztos sok minden felfér :), utána meg árulják Szomáliában a piacon az alkaidások a dvd lejátszót.
  • Szefmester #7
    Értékes rakománynál leszarják a túszokat, és viszik amit tudnak.
  • lerboy #6
    Ha nincs túsz, akkor nincs védelme sem a kalózoknak.
  • csanyigabor #5
    Ezzel csak annyi a gond, hogy a kalózok a legénységet ejtik túszul és értük kérnek váltságdíjat nem a rakomány kell nekik.
  • Narxis #4
    Telepítenek rá pár automata őrtornyot és az majd mindent lő ami fedélzetre lép.