Berta Sándor

Új termékkategóriákban jelenhet meg az Apple

Tim Cook, a kaliforniai vállalat vezérigazgatója közölte, hogy valóban új termékkategóriákat terveznek, de terveik leghamarabb csak 2014-ben valósulhatnak meg. A cég bevétele nő, de a haszna csökken.

A menedzser a legfrissebb üzleti jelentés kapcsán tért ki jövőbeli terveikre. Elemzők előtt azt mondta, hogy továbbra is kitart a korábbi szavai mellett, miszerint az Apple "izgalmas új termékeket" piacra dobását készíti elő. Hosszú fejlesztési ütemtervük van és a legújabb innovációk - az ujjlenyomat-olvasó és a 64 bites processzor - csak ennek a folyamatnak a kezdetét jelentik. Cook kijelentette: amennyiben az elemzők megnézik, hogy a társaságnak milyen felhalmozott tudása vannak a hardverektől a szoftvereken át egészen a szolgáltatásokig, akkor azt látják, hogy ezek unikális képességek. Ők hisznek abban, hogy ezeket az ismereteket arra használhatják, hogy további nagyszerű termékeket építsenek, amelyek az általuk eddig le nem fedett területeken jelennek majd meg.

S hogy melyek lehetnek az új fejlesztések? Nos, nincs igazi meglepetés: a legvalószínűbbnek az Apple TV és az okosóra (iWatch) kifejlesztése, illetve piacra dobása tűnik. Emellett várható egy nagyobb iPhone bevezetése és arra is számítani lehet, hogy a cég a játékok piacán is felbukkanhat. Ez utóbbit támasztja alá, hogy az Apple TV továbbfejlődhet a Bluetooth-vezérlőkkel ellátott konzolok irányába.

A nyilvánosságra hozott adatok szerint egyébként az Apple bevétele nő, de nyeresége csökken, azaz egyre szűkebb haszonnal tudja eladni termékeit. A cég a szeptember 28-án lezárult üzleti negyedévében 37,5 milliárd dolláros bevételre és 7,5 milliárd dolláros nyereségre tett szert - azaz hiába növelték bevételüket, mely egy évvel korábban a hasonló időszakban 36 milliárd dollár volt, nyereségük a korábbi 8,2 milliárd dollárhoz képest csökkent. A bevétel jórészét, 60 százalékát külföldről söprik be, az elmúlt negyedévben 33,8 millió iPhone és 14,1 millió iPad készüléket, valamint 4,6 millió Mac számítógépet adtak el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #9
    Hehhe így vette meg annó az Exont Buffet. Minden hülye adta elfele a részvényeket egy balhé miatt, ő meg megnézte, hogy basszus csak a cég ingatlanjai többet érnek mint amit a részvények mutatnak így elkezdte felvásárolni halomra. A gond az, hogy a kisrészvényes csak egy papírt lát a részvényben és fuldoklik ha csökken az árfolyam pedig lehet, hogy olyankor kellene még tárazni belőle.
  • narumon #8
    Igen most sokkal jobban megy az olcsón-szart sajnos :(
  • Papichulo #7
    Egyébként jobb telefonokat és készülékeket kínál a LENOVO az Apple-nél.

    Nekem volt Lenovo telefonom. 2 honap alatt tonkrement. Igy ezt empirikus modon nem tudom alatamasztani. Sem pedig a vasarloi elegedettsegi felmeresekkel... :)
  • MsUser #6
    Hát igen a világon a legtöbb készüléket a LENOVO ad el verhetetlen ár-minőség aránnyal.
    Egyébként jobb telefonokat és készülékeket kínál a LENOVO az Apple-nél.
    Kicsit késve eszmélnek, hogy nem tarthat örökké a magas árkul-csal értékesítés, de majd az élet megtanítja az Apple-nak.
  • Zoliz #5
    Valoszinuleg nehany ev meg es lealdozik az Applenek, mert mar nem mukodik a "dragan jot" effektus a versenytarsak miatt. Sajnos alkotnia kell valamit, de nem fog tudni teljesen egyedit mar. Ilyen amikor egy monopolium megszunik.
  • Vol Jin #4
    A Sony meg a MS szintén tévés nagydobást tervez. Mármint saját szolgáltatást. Kábeltévé, tartalomszolgáltató, kölcsönző, online bolt kombót, ahol a konzol a setop-box. Na most a játék dolgot meg hagyjuk, mert az adott. Az okos óra meg ugye már van, de nem nagyon érdekel senkit.

    Ez így ilyen bullshitnek hangzik, mint Hitler csodafegyvere.
  • asgh #3
    Ezért nem érdekes egy átlagembernek egy adott cég részvényárfolyama, mert nem az aktuális állapotokat, de még csak nem is a trendeket jelzi hanem azt, hogy a befektetők mit gondolnak arról, hogy más befektetők mit gondolhatnak.
  • Cat #2
    A tőzsdei részvényárfolyam szempontjából a folyamatok iránya a lényeg. A részvények akkor emelkednek, ha a várható nyereség emelkedik. Namost ha minden marad a mostani helyzetben, akkor az csökkenni fog, szóval inkább eladni érdemes, akinek van, mint venni.
  • cloud.strife #1
    Nyereségük csökken, így már csak egy kisebb dömperbe lapátolják a pénzt.
    Annyi telefont, tabletet adnak el negyedévente amennyit más márka akár soha nem ad el egy, vagy több telefonnal. 33,8 millió iPhone/negyedév. Hihetetlen szám.