Ötvös Tibor

Elkészíthető egy tökéletes hópelyhely?

Kenneth Libbrecht, a Kaliforniai Műszaki Egyetem professzora elhatározta, hogy elkészít egy 2.5 centis, tökéletes hópelyhet.

A természet a maga tökéletlenségében tökéletes - ezt a mondást a Kaliforniai Műszaki Egyetem professzora, Kenneth Libbrecht feltehetően szeretné átértelmezni. A San Jose Mercury News hasábjain megjelent közlemény szerint ugyanis a fizikus-professzor azon dolgozik, hogy megalkossa a tökéletes hópelyhet. Ez nem lenne tőle túl meglepő, hiszen laborjában már számos alkalommal próbálta nagyban is reprodukálni a természetben kisebb méretben tökéletesnek számító jelenségeket.

Első lépésként már elkészített egy 1,2 centimétert átmérőjű hópelyhet, mely megtartotta az eredeti méretben tapasztalt és mért szimmetriáját. De ez nem elég Libbrecht számára és most éppen egy kétszer akkora hópelyhen dolgozik, mely azért jóval nagyobb kihívást jelent. Az eddigi elmélet szerint ugyanis a legkisebb változtatás a környezetben komoly változást okozhat a formában vagy éppen a kristályszerkezetben. "Nagyon könnyű egy csúnya hópelyhet készíteni" - árulta el Libbrecht. "Egyre több torzulás tapasztalható, ahogy növeljük a méretet."



Azonban nem is olyan ritka a természetben a nagyobb méretű, de mégis tökéletesen szimmetrikus hópehely. 2006-ban a NASA kutatói a kanadai Ontario tartományban végeztek kutatásokat és végül kiderítették, hogy a 1,5 centiméteres méret nem ritka és ezek közül nem mindegyik torzul el a hullás során. Egy hópehely kristályszerkezete egyébként attól függően alakul ki, hogy a föld felé tartó útján, saját kis mikrokörnyezetében milyen hatások érik, milyen szennyeződésekkel, vízcseppekkel találkozik út közben. A hókristály egyébként szinte minden esetben hatszögletű alakzattal rendelkezik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #19
    A világ működéséről nincs magasztos optimizmusom, realistán látom. De úgy látszik fals állítás volt, hogy nincs időd, ha erre van időd, arra is lett volna, hogy megkeresd, ehelyett itt szórakoztatsz engem és másokat.

    "Ok, legyen alapkutatas. Az tenyleg jo. Hogy most pont ez mitol lesz majd egyszer tobb, na az az amit nem latok. De jo, ha te igen. A magadfajtak lehet egyszer jobba teszik a vilagot, mert kreativabbak, meglatnak dolgokat, de lehet csak pozitivak mert optimistak es tesznek ahol mas nem probalna. "

    Néha ismételni kell magamat, hogy megértse a másik. Persze, hogy nem látod, mert te haszonelvűen nézed a dolgokat. Az emberi kíváncsiság, illetve a megismerés vágya vagy hiányzik belőled, vagy egészen más területen váltod be. A probléma, hogy te lenézel másokat, akik nem haszonelvűek, és esetleg másra kíváncsiak, csupán azért mert neked nem jó semmire a tudás. A tudás már önmagában hasznosabb mint a tudatlanság. De hát neked mondhatom, igaz?
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.01.07. 12:42:34
  • Nabateus #18
    Emogott a komment mogott erzek nemi olyan hatso velemenyt, ami alapjan lehet megsem vagy olyan magasztosan optimista kies vilagunk mukodeserol.
    En sem.
  • Nabateus #17
    En ugyan nem irtam penzrol, szoval mastol borzong a te hatad. De orulok, hogy aggodsz az idomert, csak nem ertem azt meg megint mihez kotod.
    Szoval kiemelted, kulcsmegadas is volt, keresd meg magadnak mire gondolok mert se idom se kedvem elmagyarazni... Na az a lepkefing. Illetve a semminel annyival tobb, hogy van benne egy adag leereszkedo okoskodas.
    Na nekem meg erre nincs tobb idom. Illetve kedvem. Van tobb bajom (es jobb dolgom is) annal, hogy szemelyeskedo, de amugy ures vitaba menjek bele egy ismeretlennel a neten.
    Ok, legyen alapkutatas. Az tenyleg jo. Hogy most pont ez mitol lesz majd egyszer tobb, na az az amit nem latok. De jo, ha te igen. A magadfajtak lehet egyszer jobba teszik a vilagot, mert kreativabbak, meglatnak dolgokat, de lehet csak pozitivak mert optimistak es tesznek ahol mas nem probalna.
  • Irasidus #16
    Így működik a világ. Bizottság dönt a kutatási pénzek elosztásáról, amire pályázni kell.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.01.05. 05:53:24
  • Tetsuo #15
    Egyetértek, de valahol határt kell húzni. Nem lehet egy holdraszállás-projekt árát elb@szni lepkefing analizálásra, fennkölt mottóval suttba dobva a haszonelvűséget. Inkább a "haszon" jelentését kell emelt értékrendünkhöz igazítani. Az alapkutatás haszna a jövőben realizálódik, de valakinek, egy tudományos grémiumnak ki kell jelölnie az utat, tervezni kell a négy éves terveken túlra is.
  • Irasidus #14
    Ez alapkutatás, amit összekeversz az alkalmazott kutatással, illetve a kísérleti fejlesztéssel. Ennek célja a világ megismerése, és nem az, hogy legyen valami haszna, főleg nem gyakorlati. Persze azon kívül, hogy az ember jobban megismeri a világot. A haszonelvűség amúgy is elég gyatra emberi minőség, illetve evvel minősíteni a dolgokat elég hátborzongató dolog számomra. De te tudod mire van időd... mindenesetre megadtam a kulcsot (ki is emeltem), a további keresgéléshez, értelmezéshez. Ennyit tudtam tenni, mert többre meg nekem nincs időm (na jó kedvem).
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.01.04. 15:47:15
  • Nabateus #13
    Ez nem segitett.
    Szerinted amit most csak ideideztel mit jelent? Copy paste helyett magyarazattal ha lehet, az eddigi elmelet kiemelese meg mindig nem tartalmazott pluszz infot.
    Nezd, ha csak kotekedni akarsz, arra nincs idom.
    Annyira nem erdekel az egesz, vicceskedo megjegyzesem mogott kb az van, hogy nem latom, ez mire jo, miert tudomany. A 'csunya' szo inkabb valami muvesz szubjektiv velemenyebe illene bele.
    Miutan a NASA is benne van, ok meg annyira nem szorjak a penzt, tul sok helyre kell nekik, gondolom van valami gyakorlati haszna. De lovesem sincs, mi a bubanat lehet az.
  • Irasidus #12
    Segítek.

    "De ez nem elég Libbrecht számára és most éppen egy kétszer akkora hópelyhen dolgozik, mely azért jóval nagyobb kihívást jelent. Az eddigi elmélet szerint ugyanis a legkisebb változtatás a környezetben komoly változást okozhat a formában vagy éppen a kristályszerkezetben. "Nagyon könnyű egy csúnya hópelyhet készíteni" - árulta el Libbrecht. "Egyre több torzulás tapasztalható, ahogy növeljük a méretet."
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.01.01. 18:26:56
  • Nabateus #11
    Miert gondolod, hogy nem olvastam el?
    Meg segithetsz is, mit nem vettem eszre benne amitol jobban erthetove valik a kutatas gyakorlati haszna?
  • gforce9 #10
    Azért, mert az ilyen gyökér és beteges szemlélet terjeztése közvetetten emberéletbe is kerülhet és kerül is. Nem egy példa van rá. Amivel semmi gond, amíg csak saját maga az áldozat, de sajnos ott nem szokott megállni az ilyen gyökerek hatása.