Gyurkity Péter

Elveszhet az Univerzumot vizsgáló japán űrszonda 

Megszakadt a kapcsolat, miután a szonda közelében egyéb objektumok bukkantak fel.

A JAXA, vagyis a japán űrügynökség bejelentése szerint megszakadt a kapcsolat a februárban fellőtt, működését a tervek szerint most megkezdeni hivatott űrteleszkóppal, amely a röntgensugárzás figyelésével tárná fel az Univerzum szerkezetét. Röviddel a bejelentés előtt egyéb objektumokat figyeltek meg a szonda közelében, ami balesetre utal.

Az ASTRO-H, becenevén Hitomi, űrszonda február 17-én indult útnak, a tervek szerint pedig március 26-án kezdte volna meg működését, mégpedig a röntgensugárzás megfigyelésével, amely az Univerzum bizonyos titkainak felfedésével kecsegtet, legyen szó fekete lyukakról, klaszterekről, vagy akár a sötét anyagról. A jelentés szerint egy rövid ideig még élt a kapcsolat a szonda és az irányítóközpont között, ez azonban gyorsan meg is szakadt, így az illetékesek sem az értékes eszköz állapotáról, sem pedig annak pontos helyzetéről nem tudtak beszámolni. Komoly az esélye annak, hogy a Hitomi végleg elvész, ezért gyorsan meg is kezdték a munkát a kommunikáció helyreállításért.

Az amerikai katonai megfigyelő rendszer, illetve az azt felügyelő Joint Space Operations Center arról számolt be, hogy röviddel a kapcsolat megszakadása előtt öt másik objektumot regisztráltak a szonda közvetlen közelében, mi több, ezek éppen a szondáról váltak le. Ez utóbbival kapcsolatban még nincs biztos információ, így előfordulhat, hogy belső robbanás történt, de az sincs kizárva, hogy a szonda űrszeméttel ütközött. A rövid ideig élő kommunikáció nem sokkal ezt követően jött létre, így még van remény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sárkánylovag #20
    Nem tort ossze
    csak már uj Op rendszer van rajta Lakat OS
  • ostoros #19
    Azért akad aki csillagásznak, biológusnak, fizikusnak vallja magát. Csak az a baj, hogy az interneten azt is bárki mondhatja.
    Én például vegyész vagyok. Na de vajon elhiszik-e? Nem nagyon. És adnak-e a véleményemre kémiai témában? Szintén nem nagyon.
  • Archenemy #18
    Igen, ez is igaz, amit mondasz, de tényleg látok egy bizonyos tendenciát, hogy míg régen az ateizmus inkább a tudománybarátságot, kritikus gondolkodást jelentette, mára degradálódott ilyen "höhőő hülyevallásosok böböbőő!" szintre. Szerintem ezek a divat-ateisták régen nem voltak. De persze nyilván tévedhetek, és az van, amit mondasz, hogy most jobban látszanak.
  • cylonflatus #17
    Nem biztos, hogy korcsosul. Egyszerűen arról van szó, hogy most a "pór " is hallathatja a véleményét, sokkal könnyebben megismered a hatmilliomodik senki véleményét, mint régen. De ettől nem feltétlenül korcsosul semmi. A hülyék hülyítik egymást, ez régen is így volt, csak most nagyobb játszóteret kaptak. hála a netnek. Aki tanult, az meg nyilván a helyén kezeli a dolgot, és nem fogja megváltoztatni a véleményét, csak azért, mert mondjuk nekiesik ötven troll a neten. Maximum annyit érnek el vele, hogy ignorálja azt a csatornát, fórumot, etc. Nem hiába nem látsz itt az sg-n hsz-eket, vagy válaszokat profi csillagásztól, vagy elméleti fizikustól, amikor itt (nem akarok senkit megbántani) páran nagy mellényel kinyilatkoztatnak égbekiáltó baromságokat, pszichopatákra jellemző magabiztossággal. Se idejük, se kedvük, se türelmük ilyesmire. Ahogy mondani szokták: egy bizonyos szint fölött nem megy az ember bizonyos szint alá.
  • Archenemy #16
    "SICC! "
    ...
    a (sic) szóra gondolhatsz, ez nem azt jelenti, hogy ami után tesszük, azt megpróbáljuk elhessegetni, mint a macskát, hanem hogy szöveghűen idézzük az adott szót vagy mondatot. Elsősorban akkor alkalmazzák, ha a szöveg hibás; ezzel jelzik, hogy az újraközlő ezzel tisztában van, de az eredeti szöveg akkor is ilyen.

    Persze a mai ateisták sajnos már nem azok a tudományos beállítottságú, művelt emberek, mint a múlt században, hanem ilyen karcos kis tinik, akik csak be akarnak szólni a vallásosoknak. Hát, ez az eszme is korcsosul :)
  • ostoros #15
    Melyik mesefigurára gondolsz?
  • kvp #14
    Ugy nez ki csak felrobbant az egyik tartaly. Ezzel a muhold tipussal ez megesik neha.
  • TokraFan #13
    Vagy inkább a rőtszakállú mesefigurát megtestesítő idegen faj lőtte szét, nehogy túl sokat megtudjunk róluk...Tán még kiderülne, hogy mégsem az ember a "teremtés" SICC! koronája (bár ez már rég kiderült, de sajnos mindig túl sokan hisznek a mesékben)
  • Vata111 #12
    Az univerzum nagy, könnyen elvesznek benne a kis dolgok.
  • overseer-7 #11
    szerintem a zufók már rég leadták valamelyik hold roncstelepén kilóra az űrszondát.

    Hogyha ez szokásukká válik, akkor nagy gondok elé nézünk majd.