Balázs Richárd

A NASA-t segítheti az ukrán helyzet

Charles Boldent, a NASA igazgatóját látszólag nem foglalkoztatja az Ukrajna és Oroszország között kialakult feszültség, ugyanakkor kihasználhatja a krízist az Oroszországtól történő függetlenedéshez, már ami az űrhajósai eljuttatását illeti a Nemzetközi Űrállomásra.

Az Obama kormány 17,5 milliárd dolláros költségvetést kért a NASA-nak 2015-re, hogy megtartsa Amerika vezető szerepét az űrben, nyilatkozott még a múlt héten Charles Bolden, az űrügynökség vezetője, egyben az emberi űrrepülés teljes finanszírozására kérve a Kongresszustól, hogy véget vethessenek az orosztól való függésnek.

Bolden elmondta, nem hiszi, hogy a jelenlegi ukrán válságnak hatásai lehetnek a Nemzetközi Űrállomáson zajló műveletekre, hozzátéve, hogy "jelen pillanatban, minden rendben van az oroszokkal kialakított kapcsolatukban“. "Azt hiszem, az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy immár a 13. éve lakjuk a Nemzetközi Űrállomást, és ezalatt több nemzetközi válság ment végbe“ - mondta felszólalásában.

Az űrsikló flotta 2011-es kivonásával, valamint a hiánypótló emberi űrhajók finanszírozási problémáival a NASA kénytelen Oroszországra támaszkodni űrhajósainak eljuttatásában az űrállomásra, mindezt a háromfős orosz Szojuzok fedélzetén. Az orosz szövetségi űrügynökséggel, a Roszkozmosszal kötött szerződések alapján az Egyesült Államok 50-70 millió dollárt fizet egy ülésért saját és partnerei űrhajósainak.

Az Obama kormány által 2010-11 évben bevezetett új űrpolitika részeként a NASA felügyeli egy kereskedelmi, emberi repülésre alkalmas űrhajó kifejlesztését, amivel visszaállíthatnák függetlenségüket. A kormányzat 850 millió dollárt kért 2012-re a kereskedelmi emberi űrrepülés számára, a Kongresszus azonban csak 397 milliót hagyott jóvá, aminek köszönhetően az első NASA repülés 2017-re csúszott.

2013-ra 830 millió dollárt kértek, amiből hosszas viták után 525 milliót kaptak, míg az idén 696 milliót fordíthat az űrügynökség a kereskedelmi legénységi műveletekre. 2015-re 848 milliót kér erre a célra a NASA, miközben rendelkezésükre fog állni 250 millió egy másik kormányzati kezdeményezésből. A NASA tervei szerint a nyár végén egy, vagy több kereskedelmi szereplővel fog szerződést kötni, a próbarepülésekre pedig már 2015-ben sor kerülhet.

Ehhez a - valljuk be - optimista jövőképhez azonban a teljes finanszírozásra szükség van, hogy ne legyenek további csúszások, figyelmeztet Bolden. "Tisztáznom kell egy dolgot“ - mondta. "Két választásunk van, az egyik a fellövések ismételt teljes egészében történő finanszírozása, a másik hogy folytatjuk a milliók kifizetését az oroszoknak. Az Obama kormány Amerikába akar befektetni, és hisszük, hogy a Kongresszus is ezt az utat fogja választani."

Az Ukrajnában kialakult helyzettel kapcsolatban Bolden azt mondta, a NASA nem változtat az Oroszországgal közös tevékenységeik ütemtervén. Hétfőn tért vissza a Szojuz TMA-10M fedélzetén az űrállomás jelenlegi hatfős legénységéből három űrhajós, Oleg Kotov, Szergej Rjazsanszkij és Michael Hopkins, akiket a Bajkonurból március 25-én induló Alekszander Szkvorcov parancsnok, Oleg Arternyiev és a NASA részéről Steven Swanson vált."Továbbra is figyeljük a helyzetet. Nagyon jól tudhatják, hogy első a legénységünk és eszközeink biztonsága, ez a felfogásunk nem változott“ - mondta Bolden az ukrajnai drámával kapcsolatban, hozzátéve, hogy eddig nem kellett változtatni terveiken a krízishelyzet miatt.

Arról nem szólt, hogy szükség esetén milyen lépéseket tennének, különösen, hogy nem áll rendelkezésükre semmilyen emberi repülésre alkalmas űrjármű, az űrállomás azonban nem üzemeltethető biztonságosan a két fél együttműködése nélkül. Az Obama kormányzat legutóbbi döntése értelmében az állomást legalább 2024-ig üzemben kell tartani.

A NASA 2015-ös költségvetéséből 3 milliárdot költenének a Nemzetközi Űrállomásra, 2,9 milliárdot az új rakétára, valamint a mélyűr-küldetésekre is alkalmas Orion kapszulára, és 4,9 milliárdot az űrtudományokra. "Ez a költségvetés biztosítja, hogy az Egyesült Államok a világ vezető űrkutatási és tudományos felfedezési hatalma maradjon az elkövetkező években“ - mondta Bolden. "Emellett támogatja a kormány elkötelezettségét, mellyel a NASA egy élénk amerikai kereskedelmi űripar növekedésének a motorjává válhat. A költségvetés segítségével 2017-ben amerikai űrhajósokat indíthatunk innen, az USA-ból. Hosszú idő után véget fog érni az oroszoktól való függésünk az űrbejutás terén és ambiciózusabb küldetéseket teljesíthetünk az alacsony földkörüli pályán túl."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
    Fogalmazzunnk úgy, hogy '88 óta egészen 2000-ig csökkent, majd folyamatosan nőtt a büdzsé. ;-)
  • Molnibalage #5
    Aha, persze...

    http://htka.hu/2014/03/13/500-geptol-valna-meg-az-usaf-5-ev-alatt/

    A DoD a hidegháború vége óta nem látott költségvetési megvágásokat kap mostanában.
  • Tetsuo #4
    Azt nem lehet tudni. Fogalmazzunk úgy, hogy egyelőre úgy néz ki, a hadászati költségvetés publikus részét csökkenteni fogják.
  • kvp #3
    Mar ma is megvan hozza a technologiajuk (pl. dragon), ezert ha nagyon gond lenne, akkor nem hiszem, hogy szo nelkul atadnak az urallomast az oroszoknak. Bar az orosz modulok hajtomu/eletfenntarto rendszerei nelkul nem mennenk sokra, mig az orosz modulok egy esetleges szetvalasztas utan is eletkepesek lennenek. Egyelore kijelenthetjuk, hogy politikai apropobol probalnak tobb penzt szerezni, ami nem baj, viszont senki nem szamit arra, hogy annyira nagy baj legyen, hogy az iss-es egyuttmukodest fel kelljen fuggeszteni.
  • NullZ3r0 #2
    Már megint a demagógia. A hadi kiadásokat éppen csökkentik a jövőben az USA-ban.
  • Swarczi #1
    Persze az esetleges növekvő hadi kiadásokat csont nélkül megszavazzák...