Hunter

Megérkezett "Einstein" az űrállomásra

Európa nagy teherűrhajója, az Albert Einstein ATV szombaton bedokkolt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

A 20 tonnás űrjármű magyar idő szerint 15 óra 7 perckor csatlakozott a 415 kilométeres magasságban keringő állomás hátsó traktusánál elhelyezkedő orosz Zvezda modulhoz, élelmiszert, vizet, felszereléseket és üzemanyagot juttatva el az ISS hatfős legénységének.

Az Albert Einstein négy hónapon át marad az állomáshoz csatlakozva, ezalatt némi többlet teret is adva az űrhajósoknak, akik a teherűrhajó hajtóműveit is kihasználják majd az ISS magasabb pályára állításához, az űrállomás ugyanis időről időre visszasodródik a Föld felé.

Az ATV, vagyis az automatikus szállítójármű dokkolását az európai űrügynökség, az ESA űrhajósa, Luca Parmitano és orosz kollégája, Alekszandr Miszurkin vezérelte, az állomásról figyelve az Albert Einstein közeledését. Ők voltak azok, akik szükség esetén utasítást adhattak volna az űrjármű megállására, vagy visszafordítására és a dokkolási manőver újraindítására, az ATV azonban ezúttal is hibátlanul teljesített. "A földi csapatoknak köszönhetően az ATV dokkolása egészen egyszerűen ment. A munka neheze most kezdődik: mindent ki kell pakolni!" - írta a Twitteren Parmitano.

A teherűrhajót június 5-én állították pályára egy Ariane 5 rakéta segítségével. Ez a negyedik olyan űrjármű, amit az ESA felügyeletével az európai ipar állított elő, hozzájárulva az Unió szerepvállalásához az ISS projektben. Az ESA tájékoztatása szerint egy ATV küldetés 450 millió euróba kerül. Még egy ATV fog repülni a jövő évben, mielőtt gyártását befejezik a németországi Brémában. Az ATV összeszerelő üzeme ezt követően a NASA jövendő emberi űrrepülésre szánt kapszulája, az Orion a hajtómű egységeinek építésére fog átállni.

Az amerikai kapszula az űrállomáson túli célpontok meghódítására fogja szállítani az asztronautákat, ezek lehetnek az aszteroidák, vagy a Mars. Mindehhez szüksége lesz egy szerviz modulra is, a NASA pedig az ESA-val állapodott meg, hogy a célra a már bizonyított és kiforrottnak tekinthető ATV technológiát fogják alkalmazni. "Ezek a lenyűgöző műszaki megoldások tovább élnek a NASA készülő Orion legénységi jármű szerviz moduljában" - nyilatkozott az ESA emberi űrrepülési igazgatója, Thomas Reiter.


Az Albert Einstein október végéig marad az űrállomás része. A legénység jövő keddtől, vagyis június 18-tól fokozatosan hordja át az ISS-re az Oroszországból származó vízkészletet, az oxigént és a 2,5 tonnányi száraz rakományt. A felszabaduló rakteret az űrállomáson képződött hulladékokkal töltik fel, ami a teherhajóval együtt elég a légkörben az ATV visszatérésekor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hugi00 #20
    - hogy legyen technologia, amit ugyanugy ellopnak mint minden mast.
  • bunny #19
    Ne feledjük a kínaiakat se, előbb-utóbb (inkább előbb ahogy nézem) ránőnek a többiek fejére, és ne gondolja senki, hogy nincs az a pénz megtakarítás amiért ne lenne a kínai űrrepülés hirtelen a legjobb barátja az amcsiknak.
  • Irasidus #18
    "Nem, azok magan urhajok"

    Magán űrhajó, és Amerikai űrhajó. Ez a két tulajdonság csak nálad összeegyeztethetetlen. Mellesleg állami pénzből épültek, állami megrendelésre... Továbbá, a törvények is csak amerikai felhasználást tesznek lehetővé, tehát Európai színeiben nem repülhetnek jelenlegi törvények értelmében. A helyvásárlás az megint csak más kérdés, eddig is voltak Európai eszközök, műholdak, stb., amik amerikai hordózóeszközökkel álltak pályára. Ennek sincs semmi köze a nemzetiséghez. A Dragon amerikai nem állami fejlesztésű űrhajó. Ennyi.

    "cygnust meg nem is teszteltek."

    Valóban, így egyeben nem tesztelték. Viszont az összes alkatrésze kipróbált technológia... Vajon működni fog, mit tippelsz?

    "Ez viszont pazarlas, mivel most kidobjak a technologia kb. felet es helyette egy nem tesztelt amerikai rendszert raknak be, azt is csak beszallitoi szinten."

    Igen, ez pazarlás, egyetértek.
  • Vol Jin #17
    Ez így durvának tűnik árban. Egy Szojuz 50 milliónál nem sokkal lehet több.
  • kamov #16
    "Dragon mint két küldetése során 500-600Kg, mégis pár ember isteniti a dragot, csak éppnem nem tudom miért.2

    Nem mindenki, itt például a köpködés a divatos...
  • kamov #15
    "Nem, azok magan urhajok"

    A nemzetközi jog szerint a Dragon és a Cygnus amerikai tulajdonú űrhajók. Az hogy ez nem USA állami hanem USA magántulajdon az űrjogi szempontból lényegtelen.

    Az Európai űrügynökség az ATV kivonása után az általuk eddig is bejáratott módon orosz Progressz és a jövőben amerikai Dragon és Cygnus űreszközökön fogja felküldeni amit akar.

    "Nekem meg a 260 millio is soknak tunik,"
    Egyéni szoc. probléma.
  • kvp #14
    "Tehát a jelenleg már működő Dragon / Cygnus űrhajó az nem Amerikai"

    Nem, azok magan urhajok es a cygnust meg nem is teszteltek. Ha a usa/nasa szineiben repulnek majd, akkor mar inkabb tekinthetoek amerikainak. A nagyobb kerdes inkabb az, hogy europa ezutan hol vasarol szallitasi kapacitast? Lehet venni az oroszoktol vagy ket amerikai maganvallalattol, esetleg a japan allamtol.

    "ATV is le tudna szállni a földre, csakhogy nem kapott pénzt a hővédőpajzsra."

    Ez viszont pazarlas, mivel most kidobjak a technologia kb. felet es helyette egy nem tesztelt amerikai rendszert raknak be, azt is csak beszallitoi szinten.

    "Az Albert Einstein 450 millió eurós összköltségében benne van az Ariane-5 hordozórakéta kb. 140 millió eurós ára, a többtíz millió euróba kerülő földi szegmens és a teherűrhajó a maga kb. 260 milliós mostani árával."

    Nekem meg a 260 millio is soknak tunik, foleg az ariane 140 milliojahoz kepest. A tobbi ar realisabb.
  • Irasidus #13
    Ezt a számot honnan szedted? A hivatalos oldalon 6 tonnát írnak LEO-ra, és 3 tonnát tud vissza hozni. SpaceX honlapja Az ATV meg elégett a légkörben, a mondatod csúsztatás. Az meg vicc kategória, hogy szerinted egy hőpajzs elég, hihetetlenek az ilyen fokú technikai analfabetizmust... A Forma-1 autóhoz meg elég egy motor is, vagy egy vadászgéphez egy szárny is... igaz? Annyiban van csak igazad, hogy a TOVÁBBFEJLESZTÉSRE nem kapott pénzt az ATV. Ennyi.
  • Imremagdi #12
    ATV 6,6 tonna hasznos terhet visz fel.

    Dragon mint két küldetése során 500-600Kg, mégis pár ember isteniti a dragot, csak éppnem nem tudom miért.

    ATV is le tudna szállni a földre, csakhogy nem kapott pénzt a hővédőpajzsra.
  • kamov #11
    Ez egy db ATV összköltsége.
    ESA forrás

    Az ATV kifejlesztése és az első ATV legyártása után a program költsége 1,3 milliárd eurónál állt.

    Az Albert Einstein 450 millió eurós összköltségében benne van az Ariane-5 hordozórakéta kb. 140 millió eurós ára, a többtíz millió euróba kerülő földi szegmens és a teherűrhajó a maga kb. 260 milliós mostani árával.