Ötvös Tibor

Bukásra volt ítélve a True Crime: Hong Kong?

2003-ban jelent meg az Activision nem titkoltan a Grand Theft Auto okozta hullámot meglovagolni készülő True Crime: Streets of LA című alkotása, mely viszonylag gyorsan eltűnt a süllyesztőben.

A nyitott világgal rendelkező játék főhőse ugyanis nem nyerte el mindenki tetszését, ráadásul elég sok hibát tartalmazott a program, így végül sem a kritikusok sem pedig a vásárlók tetszését nem nyerte el az alkotás. Ezután jött 2005, amikor is megjelent a folytatás, mely már a New York City alcímet kapta.

Ebben új hős mutatkozott be és változtattak a játékmeneten is. Talán ennek köszönhető, hogy a második True Crime játék már jobban szerepelt, de még így is elmaradt a konkurenciától. Ezután újabb hosszú szünet következett, majd 2009-ben az Activision újra bejelentette a harmadik True Crime programot.



Az előjelek nagyon biztatóak voltak: ismét új főhőst avattak fel a fejlesztők, ráadásul sokban változott a játékmenet is. A látványos trailert látván sokan úgy vélték, hogy itt valami nagyon jó dolog készül, aztán megérkeztek az első intő jelek. Az Activision alig pár héttel a bejelentés után már el is tolta a megjelenési dátumot közel egy évvel.

Akkor a hivatalos indoklás még arról szólt, hogy a "fejlesztőknek szükségük van erre az extra időre, hogy tökéletesítse a Hong Kong alcímet kapott epizódot". Aztán eljött 2011 februárja és megérkezett a hivatalos közlemény, hogy a kiadó - a Guitar Heroval együtt - a True Crime: Hong Kong fejlesztését is leállította.



Tetszett a True Crime sorozat?
(Összesen 189 szavazat)
  • Igen
    48 % (91 szavazat)
  • Nem
    46 % (87 szavazat)
A fejlesztést végző United Front Games hivatalos közleményben kért bocsánatot a rajongóktól és azt is elárulták, hogy a "játék az elejétől a végéig játszható állapotban volt, mikor is a kiadó közölte velük a leállítás tényét." A kiadó erre úgy reagált, hogy "minőségileg és az értékeléseket tekintve 80 feletti átlag pontszámot vártak a játéktól, ám az elődök példáján okulva az eladások maximum a közepes szintet ütötték volna meg."

Az tény, hogy egy olyan sorozatot bővített volna trilógiává, ami széles körben sosem okozott túl nagy lelkesedést a játékosok között és ha egy milliós eladásokat produkáló Guitar Hero sorozatot leállít Bobby Kotick és csapata, akkor egy gyengén muzsikáló széria alapból hátránnyal indult. Egyszer talán feléled a True Crime, de amíg az Activisionnál vannak a jogok, addig erre semmi esély.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Chocho #7
    Az első részek nagyon gyengék voltak, semmi újat nem hoztak, így érthető, hogy nem sokakat mozgattak.

    De a Hong Kong ütősnek tűnt...
  • Reg5 #6
    Ha jól emlékszem marketingje se nagyon volt, persze hogy bukott.
  • vato loco #5
    Valahogy sose tudott felnőni a GTA-khoz.
  • Loverman #4
    hiába volt jó ha nem vették. tudod a fejlesztők is kenyeret esznek, nem levegőt. szóval okold az embereket akik nem vették meg a progit ;)
  • Skynet #3
    Persze inkább halmozzák a szart és nyomjanak évente 2-3 COD részt a piacra,az kell a bárgyú népnek!
    A TC2 keresztbenyelte a GTA-kat változatosság terén,az autós üldözések sokkal hangulatosabbak voltak és az egész jóval hangulatosabb volt. A GTA4 a San Andreas után egyenesen visszafejlődés volt tartalomra,ráadásul a sztori és a cselekmény a játék felétől ellaposodik...
    Dehát az Activisionnak a fizetett tesztek és az eladás a lényeg függetlenül attól hogy valójában az elmúlt évek nagy eladást produkáló címei a zsák szar kategóriába tartoznak...De ez kell a jónépnek.
  • RoyalPredator #2
    Pedig a GTA IV év V közti űrt be lehetne tölteni vele...
  • aislado23 #1
    Az ellen, hogy alapból szar legyen úgy lehet védekezni, hogy nem csináltok szart.ÉRTEEEEM???