MTI

Túlhevülnek a Nokia mobiltelefonok akkumulátorai

A Nokia bejelentette, hogy a telefonban használt akkumulátorok túlhevülése miatt 46 millió akkumulátort kicserél és a csere költségeit is állja. Világszerte 100 túlhevüléses esetről tudnak, de egyik sem okozott sérüléseket.

A Nokia BL-5C márkajelű elemeket a Matsushita Electric Industries gyártotta 2005 decembere és 2006 novembere között. Az akkumulátorok a feltöltés során rövidzárlatkor túlhevülhetnek és kimozdulhatnak a helyükről - olvasható a közleményben. A bejelentés után a Nokia részvényei 1,2 százalékkal estek és 22,35 eurón álltak.

A csere költségének egy részét a Nokia meg akarja osztani a Matsushitaval - jelentette be a finn cég szóvivője. A Matsushita szóvivője gyártási hibával, nem pedig a konstrukció hibájával magyarázta az akkumulátorok túlhevülését és hajlandó tárgyalni a csere költségének megosztásáról.

Simai Anna, a Nokia Magyarország kommunikációs igazgatója elmondta: nagyon csekély meghibásodási számról van szó, de minden érintett magyar felhasználónak lehetősége van a cserére. Ehhez fel kell keresnie a Nokia honlapját, ahol az akkumulátoron található 26 jegyű kódszám beütésével kiderítheti, hogy az alkatrész azon sorozatba tartozik-e, amelyik esetében a Nokia vállalja az ingyenes cserét. Ha igen és cserélni akar, akkor regisztrálnia kell magát a honlapon, majd a DHL közvetítésével kap egy borítékot, amiben a használt akkumulátort visszaküldi a Nokiának. A hibás akkumulátor átadásakor azonnal megkapják az új akkumulátort a felhasználók.

A Nokia közölte azt is, hogy a hiba 200-300 töltés után léphet fel, nem jár robbanással, csupán túlhevülhet az akkumulátor és kipattanhat a helyéről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • exxile #8
    Jah, Zalaegerszegen en is dolgoztam akkumulatort gyarto gyaregysegben nehany eve. Hat... Inkabb kosz de kihagynam.
  • exxile #7
    Kivancsi lennek, az otthonodban mennyi olyan elektronikai keszulek van, amit nem Kinaban, Japanban, vagy mas tavolkeleti orszagban raktak ossze. Amugy az en telom is magyar... Ez alatt azt kell erteni, hogy itthon rakjak ossze, tobbnyire kinai alkatreszekbol..
  • Tecnamo #6
    Hopp, ez neked szólt :D
  • Tecnamo #5
    Elég hogyha elviszed egy Nokiás márkakereskedésbe, azonnal kicserélik.
  • caprine #4
    Nekem meg nem nokiám van:))) Egyébként meg ez legalább nem robban.
  • htmm #3
    Mondjuk nekem Magyarországon gyártott akku van a telefonoban, az meg nem érintett.
  • htmm #2
    Jó, jó, de visszaküldöm az akksit, amíg nem jön meg az új addig mizu?
  • Tecnamo #1
    Japán (vég)termék... 1-2 cég termékeit kivéve egykalap alá veszem a kínai ocsmányságokka együtt a japán termékeket is. Úgylátszik nem alaptalanul.
    Még jó h az én akksimat magyarok bütykölték össze. :)