Gyurkity Péter

Jön a Meizu harmadik Ubuntu-telefonja

Újabb kísérletre szánta el magát a cég, jön a sorrendben harmadik változat.

Az Ubuntu Touch operációs rendszert futtató okostelefonok megjelenéséről annak idején mi is beszámoltunk, a Meizu esetében például elsőként az MX4 típust látták el ezzel a szoftverrel. Ezt követte a Meizu PRO 5 hasonló változatának piacra dobása, a gyártó és a Canonical azonban úgy gondolta, hogy harmadszor is érdemes megpróbálkozni az érdekes párosítással.

Erre utal egy külsős portál által megtalált bejegyzés, amely az Ubuntu hibakövető rendszerében bukkant fel, ennek részeként pedig hivatkoznak egy Midori kódnéven futó készülékre, amelynek pontos hardveres összetételét egyelőre nem ismerjük. Maga a kódnév már jelzésértékű, hiszen a két korábbi példányt szintén a japán Dragon Ball mangasorozat karaktereiről (Arale és Turbo) nevezték el, ez pedig egyértelmű jele annak, hogy már készülőben van a harmadik változat. Mi több, a Canonical egyik mérnöke szintén megemlítette egy új készülék várható bemutatkozását, bár ő pontos nevet nem volt hajlandó közölni.

A platformot támogató készülékek már jó ideje elérhetők a piacon, ezek azonban nem hoztak magukkal nagy változást a mobil operációs rendszerek versenyében. A Canonical nem közölt hivatalos adatokat, de tavaly ősszel egyéb források mindössze 25 ezerre becsülték a felhasználók számát, és bár a Meizu PRO 5 némileg javíthatott a képen (tekintettel a kellemes hardverre és a hivatalos árra), a forradalom még mindig nem következett be. A cég idén felvette a kapcsolatot a Google több partnerével, konkrét neveket azonban nem említettek meg, arról pedig nincs szó, hogy a globális piacon érezhető súllyal jelennének meg.

Ez még a Samsungnak sem jött össze, amely saját Tizen szoftverével továbbra is a házon belüli termékeket igyekszik gazdagítani, felemás sikerrel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!