Gyurkity Péter

Itt a Meizu Blue Charm Metal

A januárban piacra dobott okostelefon a jelek szerint fém változatban is megjelenik.

Még az év elején mutatta be az egyre népszerűbbé váló Meizu egy újabb megoldását, amely Blue Charm néven jelent meg a piacon. A középkategóriás megoldás most fém külsővel, valamint erősebb hardveres jellemzőkkel frissült, neve pedig szintén utal a módosításra.

Érdekes módon bár a cég csak szerdán tervezte hivatalosan is elrajtoltatni a telefont, az már hétfőn felbukkant az OppoMart oldalán, igaz, készleten akkor még nem volt egyetlen példány sem. Mindenesetre a fontosabb hardveres és szoftveres jellemzők listáját már szemügyre vehettük, így nem sok kérdőjel maradt a megjelenésig. Rögtön látható, hogy az új változat több eltérést is magával hoz, hiszen az érintőképernyő mérete ezúttal 5,5 hüvelyk, a támogatott felbontás pedig 1080p, amivel már inkább a középkategória felső részét célozzák meg.

Ehhez a MediaTek MT6795 chip társul a maga nyolc magjával és kereken 2 GHz-es órajelével, ám a korábbi pletykákkal ellentétben a memória terén sincs szégyenkeznivaló, hiszen ezúttal 3 GB RAM-ot kapunk, amelyhez egy 16 vagy 32 GB-os belső tároló, egy 13 megapixeles hátoldali és egy 5 megapixeles elülső kamera, valamint egy 3050 mAh-s akkumulátor csatlakozik, ez utóbbi várhatóan kellő üzemidőt biztosítva. A 4G LTE támogatása megoldott, a szoftveres oldalon pedig az Android 5.1 Lollipop és a YunOS fut.

A készülék ára 249 dollár, ami kedvezőnek mondható, a megjelenésre - ahogy említettük - már nem kell várnunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!