SG.hu

Online vásárlásnál a bizalom már alap, a kínálat lépett előtérbe

A férfiak a szélesebb kínálat, a nők az időmegtakarítás miatt választják az e-kereskedőket. Az akciókat nem kényszerből, hanem tudatosságból követjük.

Úgy tűnik, a magyarok is kezdenek megbékélni az e-kereskedelemmel, a vevőknek kialakultak a vásárlási szokásai, kiépültek a megfelelő csatornák, így a bizalom már szinte magától értetődővé vált a netes vásárlók számára. A Lealkudtuk.hu több mint 3000 főt megszólaltató felmérése szerint az online vásárlás öt legvonzóbb tényezőjének listáján ugyanis a bizalom az utolsó helyre került: még a kínálat is fontosabb a vásárlók számára.

A több mint háromezer válaszadó alig 6 százaléka tette az első helyre a bizalmat, míg a kényelmet 40 százalékuk. Az ár továbbra is fontos, ugyanakkor a harmadik helyre az időtényező került a fontossági ranglistán. A férfiak számára a kínálat és az ár sokkal inkább számít, míg a nők inkább az időtényezőt veszik figyelembe vásárláskor. Az idősebbek is egyre nagyobb arányban vásárolnak a neten, de míg a fiatalabbak szívesen körülnéznek a virtuális piactereken is, addig az 55 év felettiek arra a kérdésre, hogy legutóbbi internetes rendelésük során magánszemélytől vagy e-kereskedőtől vásároltak-e, 87 százalékban azt válaszolták, hogy e-kereskedőtől. A felhasználók netes vásárlásaikat egyre gyakrabban bonyolítják útközben: a válaszadók 35,2 százalékával fordult elő az elmúlt fél év során, hogy okostelefonján választott ki és rendelt meg valamilyen terméket, illetve szolgáltatást.

"Azt gondolnánk, hogy a bizalom generációs kérdés, és inkább az idősebb korosztály a bizalmatlanabb. Ugyanakkor jól látszik, hogy a felhasználók hozzáállása inkább az iskolázottsághoz köthető. A diplomások alig 4 százaléka érzi fontos kérdésnek ezt, míg a szakmunkásképzőt végzettek esetében inkább áll közelebb a 10 százalékhoz. Az életkor inkább az internetezési szokásokat befolyásolja: megkérdezettek közül a 26 év alattiak több mint 80 százaléka szörföl naponta több órát, míg az 55 év felettiek esetében ez 50 százalék körül alakul" - mondta Orova Balázs, az Allegro Group HU Kft. B2C üzletágágának igazgatója.

Mivel az internetes vásárlók a kedvezőbb ajánlatokért böngésznek az online ajánlatok között, nem meglepő, hogy a válaszadók 66 százaléka követi az akciózásokat, leértékeléseket. A felmérésből az is kiderült, hogy ezt nem anyagi kényszerből teszik, hanem tudatosan vásárolnak. Ugyanakkor a válaszadók többsége szerint az alacsony ár nem mehet a minőség rovására: "A megkérdezettek 71 százaléka gondolja azt, hogy a márkás termékek minősége mindig jobb, ugyanakkor ezen belül a nők azok, akik valamivel kevésbé (70%), míg a férfiak inkább hajlanak erre az állításra (74%). Ráadásul itt nem figyelhető meg sem életkorbeli, sem iskolázottsági eltérés sem. Úgy tűnik ennek a kérdésnek egyértelműen a női-férfi felfogás az alapja" - tette hozzá Orova Balázs.

A közlemény szerint a vásárlók körében a legnépszerűbbnek a kedvezményes utazási lehetőségek, illetve a wellness hétvégék bizonyultak. Ezek között is igen kedveltek a belföldi "két éjszaka két főre" típusú ajánlatok, melyek már 10-20 ezer forint körül is elérhetőek az oldalon. Második helyen a műszaki termékek, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán pedig a háztartási cikkek végeztek. A szépségápolással valamint egészségmegőrzéssel kapcsolatos szolgáltatások pedig elsősorban a hölgyek figyelmét vonja időről időre az oldalra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!