MTI

Alig 3 százalék az online értékesítés aránya a kereskedelemben

Becslések szerint a magyarországi kiskereskedelemből az online értékesítés több mint három százalékkal részesedik és ez az arány évről évre nő - közölte a GfK Hungária.

A közlemény szerint a hazai kiskereskedelem - a gépjármű- és üzemanyag értékesítés nélkül - 2013-ban megközelítette a 7 ezer milliárd forintot értékben, ebből az online kiskereskedelem becslések szerint 200-220 milliárd forinttal részesedik. A piac növekedését jelzi, hogy évről évre egyre többen vásárolnak online: 2013-ban a 18-49 éves korosztályban a megkérdezettek 76 százaléka vásárolt már valaha interneten, míg 2012-ben 74 százalék volt ez az arány. Az interneten havi rendszerességgel vásárlók aránya 25 százalékról 28 százalékra emelkedett 2012-ről 2013-ra, a havonta online vásárlók és elektronikusan is fizetők aránya pedig 17-ről 20 százalékra nőtt.

A magyarok leginkább könyvet vásárolnak az interneten, a megkérdezettek 31 százaléka vett már könyvet online, de mintegy negyedük köt biztosítást online, foglal utazást vagy üdülést, színház-, mozi- és koncertjegyet és rendel számítástechnikai eszközöket a világhálón. Az átlagköltés a szórakoztatóelektronikai eszközöknél a legmagasabb, ezeknél az 50 ezer forintot is meghaladja az egy vásárlás alkalmával kiadott összeg. Európai szinten az online értékesítés az IT és a fotótermékek, valamint az irodatechnikai termékek kereskedelmében a legnagyobb arányú. Az IT és fotócikkek kereskedelmének nagyjából 25 százaléka zajlik az interneten, az irodatechnikai szektorban közel 20 százalék, a telekommunikációs termékeknél pedig 19 százalék a netes eladások aránya.

A műszaki elektronikai cikkeknél az eladások mintegy 18 százaléka történik az interneten keresztül európai átlagban. Ezen a területen Csehország áll az élen, ahol az online értékesítés aránya megközelíti a 39 százalékot. Magyarországon 19,3 százalékos ez az arány.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!