Szekeres Viktor

Megszűnik két magyar zenecsatorna

Megszűnik a MusicPlus és a BestOfMusic zenecsatorna. Akik szerették ezt a két adót, azok még év végéig, december 31-ig élvezhetik műsoraikat.

Skyble Media közleményben tudatta nézőivel, hogy magyar MusicPlus és BestOfMusic zenecsatornák 2012. december 31-én lesznek utoljára láthatók. A csatornák megszűnésének okaként a cég a hazai kábelszolgáltatókat okolta, melyek a Skyble Media szerint úgy gondolják, hogy a jelenlegi zenecsatorna kínálat teljes egészében kielégíti az itthoni igényeket, és sem több magyar zenére, sem más előadókra nincs szükség a képernyőn.

A MusicPlus alapítóinak célja egy magyar popzenei csatorna létrehozása volt, amely műsoraiban helyet kívánt adni olyan műfajoknak is, amit más piaci szereplők évek óta figyelmen kívül hagytak. A BestOFMusic-kal pedig a cél egy olyan magyar zenei csatorna létrehozása volt, amely műsoraiban helyet adott volna olyan népszerű magyar előadóknak, akik a jelenlegi csatornák elsősorban tiniknek szóló kínálatába nem férnek be, pedig nagyon sok mindent tettek le az asztalra az elmúlt évtizedekben. Előbbinek Steiner Kristóf, utóbbinak Filip György volt a főszerkesztője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Stefling #3
    Egyiket se ismerem. xD
  • Zombee #2
    Voltak ilyen csatornák? :)
  • GaborT28 #1
    Most mi lesz?.... nem fogok tudni így élni.