MTI

Külföldön kemény harc dúl az Eurovíziós Dalfesztiválért

Idén összesen 39 ország vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet a tavalyi győztes, Alexander Rybak hazájában, Norvégiában rendeznek. A május 29-i oslói finálén huszonöt énekes versenyez az elsőségért.

A koncertre szóló mind a 18 ezer jegyet néhány perc alatt elkapkodták. Öt ország már biztosan szerepel a döntőben: a szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) legnagyobb finanszírozói - Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Spanyolország - illetve a tavalyi győztes és idei vendéglátó, Norvégia. A többi ország énekesei két csoportban a május 25-i és május 27-i elődöntőkön mérkőznek meg a közönség kegyeiért. Az elődöntőkből a tíz-tíz legjobb jut be a fináléba.

Az eddigi szabályoknak megfelelően ezúttal is a televíziókészülékek előtt ülő közönség szavazatai és a profi zsűri értékelése alapján választják ki a legjobb énekest. A telefonos szavazás szabályain azonban idén változtatnak: amint megkezdi fellépését az első énekes, a közönség is megkezdheti a telefonálást. A korábbi években ugyanis csak azután adhatták le szavazataikat a tévénézők, hogy minden versenyző előadta műsorszámát. A szervezők szerint ezzel az volt a probléma, hogy a később szereplő énekeseknek több esélyük volt a győzelemre, mivel daluk jobban megmaradt a közönség emlékezetében. A saját ország énekesére továbbra sem adható szavazat.


Tavaly több mint kétmillió norvég, a teljes lakosság csaknem fele ült a tévéképernyők előtt, amikor honfitársuk, Alexander Rybak megnyerte a Moszkvában rendezett dalfesztivált. Az északi nemzeteknél - Norvégiában, Dániában, Svédországban, Izlandon és Finnországban - szinte családi esemény a zenei fesztivál. Emiatt kemény harc dúl a televíziós társaságok között ezekben az országokban a figyelemért az elődöntők és a finálé idején. A megrendezés pedig nem olcsó mulatság, áldozatokat követel: az NRK, Norvégia legnagyobb televíziós csatornája, hogy fedezze az idei finálé 211 millió koronára (7,5 milliárd forint) becsült költségeit, eladta a dél-afrikai futball-világbajnokság közvetítési jogát és népszerű televíziós és rádiós sorozatokra szánt összegeket is erre fordított.

Magyarország és a Magyar Televízió anyagi okokra hivatkozva nem nevezett versenyzőt és a visszalépés mellett döntött, így most a magyarországiak nem szavazhatnak a többi indulóra sem. Az EBU felkérésére a Duna Televízió közvetíti idén élőben Oslóból az 55. Eurovíziós Dalversenyt: május 25-én és 27-én az elődöntőket, május 29-én pedig a döntőt. Az Eurovíziós Dalversenyt 1956 óta rendezi meg az EBU. Sok, azóta már híressé vált énekes karrierje indult innen, például Céline Dioné, az Abbáé, Cliff Richardé, Olivia Newton-Johné vagy Ofra Hazáé. Magyarországot az elmúlt években többek között Rúzsa Magdi, Charlie, a NOX, Csézy és Bayer Friderika képviselte; 1994-ben utóbbi érte el a legjobb eredményt negyedik helyével.

A résztvevők népszerűségének mérésével próbálja megjósolni az 55. Eurovíziós Dalfesztivál eredményét a Google. A társaság az egyes versenyzőkre utaló keresőkérdések gyakoriságát méri. A cég rangsora szerint jelenleg Lena Meyer-Landrut német énekes áll az első helyen, őt követi a grúz Szófia Nizharadze és a svéd Anna Bergendhal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ldavid #4
    mert úgy biztos nyernénk
  • DJviolin #3
    Ha küldhettünk volna, akkor is inkább valami népzenei formációt kellett volna? Senkinek se feltűnő, hogy talán azért nem nyerünk, mert nem a magyarságunkat hangoztatjuk?
  • bippo #2
    Ó, biztosan. Jól énekel (főleg a foglalkozásához képest), őstehetség, de még képeznie kell a hangját szerintem.
  • Imremagdi #1
    Kár, pedig Tabáni István sikerre vihette volna.