Szekeres Viktor

Lenyűgöző videó a Prometheus vizuális effektjeiről

Sokak szerint a Prometheus elkészítéséről szóló filmecskék jóval érdekesebbek, mint a végeredmény, azaz maga a mozifilm. Ezúttal egy trükkökről szóló rövidfilm érkezett.

Az idei év egyik legnagyobb durranása, talán a legtöbbek által kedvelt rajongói filmjei a Ridley Scott által rendezett Prometheus volt. Ez többek között annak köszönhetően, hogy a scifiben rengeteg vizuális effekt, számítógépes trükk volt. Ezek közül mutat meg párat az MPC rövidfilmje, mely többek között arra tér ki, hogy készült az LV-223-as bolygó, hogy mi kellett az űrbéli környezet előállításához, s hogy milyen rétegekből áll össze egy idegen űrhajó modellje.


Aki pedig további színfalak mögötti videókra, vagy más trükkök leleplezésére, esetleg kulisszatitkokra kíváncsi, annak a nemrég megjelent DVD-t vagy BD-t ajánlanánk, melyen rengeteg plusz információ található, melyek egy része talán a YouTube-ra is felkerült. A DVD egyik legérdekesebb szegmense mindenképpen az audiokommentár, hiszen azoknak (is) szól, akik hiányolták a szájbarágást a filmben, a két író által elmondott részletekből rengeteg minden kiderül. (Az egyetlen gondot csak az jelenti, hogy Jon Spaihts, a forgatókönyv írója, valamint Damon Lindelof, aki apróbb átírásokat végzett a szkriptben külön rögzítette saját kommentárját, azonban a lemezre már egy audiosávra került fel összevágva a két író mondandója, így értelemszerűen egyik sem teljes.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #12
    "amihez képest bármelyik AvP film Hugo-díjas scifi."

    Pedig azok aztan... nem baj, jovore jon az Ender's Game ;)

    Orson Scott Card a forgatasrol: http://geektyrant.com/news/2012/5/17/enders-game-orson-scott-card-talks-about-his-set-visit-in-de.html
  • Ender Wiggin #11
    Csak három dolgot emelnék ki:
    1 - az expedíció minden hihető protokollal ellentétes felfogásban dolgozik.
    2 - egy hasfalat összezárni nem annyi, hogy a kültakarót összekapcsozzák. Az, hogy még utána futosgál is valaki teljesen nonszensz, bár a film többi pofátlanul (hülyének néznek mindnekit) megírt jelenetéhez passzol.
    3 - egy űrhajó, mely gyakorlatilag karcolás nélkül megússza, hogy lezuhan (nem roskad össze pl. hanem vaskarikaként gurul LoL), az hogy sérülhet meg végzetesen attól, hogy egy apró, a jelek szerint összehasonlíthatatlanül törékeny hajó belecsapódik - melynek a személyzete egy félőrül nő szavára adva 5 másodperc alatt eldönti, hogy eldobja az életét, s mindennek a tetjébe ez a morális folyamat teljesen érzelemmentesre sikerült, bizonyítandó, hogy Scott vagy 10 éve elveszítette minden képességét.

    Ezek után rohadtul nem érdekelnek a különleges effektusok, melyek amúgy is középszerűek. Lindelof már a Losttal is nagy kreténségeket írt össze, nem lepődtam meg ezen a szaron sem, amihez képest bármelyik AvP film Hugo-díjas scifi.
  • zetortraktor #10
    Miért az volt a legjobb? Nem láttál még nem túl logikusan viselkedő embert? Ha lett volna ideje, akkor nyilván átgondolja. Majd egyszer, ha az életedért fogsz futni egy idegen lényektől hemzsegő bolygón, lehet, hogy sokkal racionálisabb leszel.
  • Tower Guard #9
    Aki nem értette a filmet annak ellenére hogy megnézte többször (pláne ha a kimaradt jeleneteket is, de anélkül is simán érthető) annak gratulálni tudok, hogy milyen értelmi szinttel rendelkezik...

    Teljesen korrekt és jó film volt. A 2. rész köti össze majd a sztorit az Alien 1-el (bár lehet trilógia lesz, aminek én személy szerint NAGYON örülnék!!!!)

    Nem értem azokat akik nagy Alien harcokat meg csodákat vártak, ez bevezeti a következő részt!!!!
    Mint az Alien1, mi történt ott? Nem sok szar, volt 1 alien és csuma, szépen arra épült rá a többi rész ahogy illik!!
  • pett3rson #8
    Sziasztok.

    Elképzelhető, hogy trilógiával akarja értelmessé tenni a sztorit, bár személy szerint Én sem estem hanyatt a filmtől. Ezek a trükkök tényleg jóak, de azért nem visznek mindent.

    Legjobb az volt mikor Ms. Theron karaktere a lezuhanó űrhajó elől fut...és szó szerint elé, nem oldalra vagy valami :)
  • immovable #7
    Szerintem is tré volt a Prometheus pedig nagyon vártam.
  • Papichulo #6
    Szamomra a nagyon hiteltelen es illogikus karakterek vettek el, melyet egy inkonzisztens tortenet tesz meg rosszabba



  • zetortraktor #5
    Tény, hogy nem mindenki értette. De volt olyan is, akinek nem volt értelmetlen.
  • tomboy013 #4
    Szerintem a film első fele az nagyon király lett, csak azután elkezdték folyamatosan dobálni az értelmetlen jeleneteket. Inkább tolták volna ki egy fél órával a filmet és tették volna összefüggőbbé. Remélem a 2. részre tanulnak a hibáikból a film készítői.
  • cikasz #3
    A film egy rakás szar volt! Teljesen értelmetlen volt az egész, érthetetlen történésekkel! Teljesen értelmetlen megnyilvánulásokkal!