Szekeres Viktor

Skins: Itthon is kicsapja a biztosítékot a brit sorozat

A Cool tévé nem véletlenül viseli szívén a városi fiatalság sorsát - mindez látszik a műsortervezésen, hiszen a trendi arcokkal készített délutáni beszélgetős műsorok mellett a fiatalok körében legmenőbbnek tartott sorozatok is helyet kapnak a csatornán.

Ezek közül is a legnagyobb durranás egyértelműen a Skins című brit tinidráma lesz, mely június 28-án mutatkozik be a Coolon 21.00-s kezdettel és lesz látható minden szombat este kilenc héten keresztül.


A brit tinidráma, mely szakít a tipikus amerikai tinisorozatos hagyományokkal és semmit nem próbál meg cizellálni, megszépíteni, hanem nyers valójában mutatja be a ködös Albionban élő fiatalokat. Ők, ahogy azt kell, isznak, cigiznek, drogoznak és a szexet sem vetik meg.

És a nagy valósághajhászás közepette a készítőknek még üzenetet is sikerült a sorozatba csempészniük - bár látva az angol viszonyokat, többen meggondolják, hogy érdemes-e gyerekvállalásra adni a fejüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #4
    Lehet benne valami, az ottani műsorok célközönsége általában a festett hajú dinnyeszállító drog, alkoholfüggő, kemény pálcikaember (akire ha ráfúj a szél elszáll), vagy a hasonló alkatú, és keménységű, de festetlen hajú nagylaza cuccos gengszterreppermadafakanigabicsfakju emberke. Persze van kivétel.
  • kernerster #3
  • winnie #2
    "A skins a legjobb sorozat a világon de nemtudom minek kell nyomatni a coolon"

    mert tinisorozatot tinicsatornán érdemes?

    ismerj meg még sok sorozatot és ki tudja, idővel változtatsz a véleményen. az is lehet, hogy nem, mert a skins tényleg jó.

    " A coolt a szőkített hajú diszkós kö@#gök"

    és warezelni a karcsiszemüveges matekzsenik szoktak - köztük nincs kö@#g - az se az, aki másokat kö@#göz. tiszta sor. (meg sem merem kérdezni, hogy te miből gondolod, hogy megértetted a skins-et?)
  • kukacS3K #1
    A skins a legjobb sorozat a világon de nemtudom minek kell nyomatni a coolon, a magyar fiatalok fele úgyse fogja felfogni és egyáltalán nem az ő stílusuk. A coolt a szőkített hajú diszkós kö@#gök nézik mert ott vannak a fogyatékosok. A skins viszont nem a totálhülyéknek készült és nem is totálhülyékről szól