Szekeres Viktor

Nagy név tart a Star Wars 9-be

Keri Russell csatlakozhat az új Star Wars-filmhez.

Elkezdődtek a Star Wars IX-cel kapcsolatos első hírek szivárogni. A sajtótermékek versenyét ezzel kapcsolatban a Variety nyerte meg, mely elsőként számolhatott be arról, hogy Keri Russellel tárgyalnak a filmhez való csatlakozás kapcsán. A nemrég hat éven át a The Americans című sorozatban szereplő színész korábban a rendező, J.J. Abrams első tévésorozatának, a Felicitynek volt a főszereplője, és később a Mission: Impossible 3-ban is feltűnt. A szerepről természetesen nem lehet semmit tudni, de a Variety arra utalt cikkében, hogy több akciódús jelenetben is részt fog venni.

Az már jó pár hónapja kiderült, hogy mégsem Colin Trevorrow rendezi a Csillagok háborúja-filmsorozat kilencedik epizódját, hanem az a J.J. Abrams, aki a hetedik epizódot, Az ébredő Erőt is készítette. A Trevorrow-féle forgatókönyv is ment a kukába, az új szkriptet Abrams és Chris Terrio írta meg. Az, hogy Kathleen Kennedyék ismét Abrams mellett tették le a voksot, nem akkora meglepetés, hiszen Az ébredő Erő meglehetősen jól fogadott film volt, és minden idők legsikeresebb amerikai mozis premierjévé vált, hiszen 936 millió dolláros bevételt produkált, mellyel a második helyre tolta le a 760 millió dollárjával addig a világ uraként trónoló James Cameront és az Avatart.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #6
    Lassan lehetne egy oldalt indítani: te kit látnál szívesen meghalni a köv SW részben!?
    XD

    Én Dzsardzsarra szavazok, de Fint is szívesen látnám, az előzőben majdnem megvolt. ;)
  • Ender Wiggin #5
    És Reyt ki fogja végre?
  • cateran #4
    Hmm, ot ki fogja megolni?
  • NEXUS6 #3
    Amúgy az volt már, hogy Billy Dee Williams (Lando) is tiszteletét teszi a IX-ben?
    Ha már a nagy neveknél tartunk. :)
  • kékherceg #2
    fogalmam sincs ki ez
  • Tikal #1
    nagy név? bírom a színésznőt, de azért ő még nem nagy név :)