Szekeres Viktor

Visszafogottak a Han Solo-mozifilm első kritikái

Megérkeztek az első Han Solo-vélemények.

Az már most látszik, hogy a Solo: Egy Star Wars-történet (Solo: A Star Wars Story) kritikái közel sem lesznek olyan jók, mint az eddigi Star Wars-filmeknél - legalábbis a legutóbbi háromnál. A RottenTomatoes véleményaggregátor oldalon Az ébredő Erő 93%-os eredményt ért el, Az utolsó jedik 91%-osat (ez sok gyűlölködőt még mindig ledöbbent, de idővel bennük is tudatosulni fog, hogy a csalódott rajongók egy csoportja ellenére mennyien voltak oda a filmért), míg az önálló Zsivány Egyesnek is futotta egy 85%-ra. A Han Solo-film már most csak 72%-on áll.

Ez az eredmény 82 pozitív és 32 negatív véleményből áll össze, ami nem tűnik olyan rossznak, de ettől még a leggyengébb a sorban, ráadásul aki elkezdi olvasgatni a kritikákat (a felületesebbek csak rápillantanak a százalékra, ugyebár), az láthatja, hogy a pozitív vélemények elég jelentős része is csak visszafogottan lelkes, tisztességes munkaként emlegeti a filmet, amit jópofának és könnyednek ítélnek meg, de összességében felejthető szórakozásnak. A negatív vélemények viszont már jóval kritikusabbak, többeknél is kivágta a biztosítékot a film stílusa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #6
    Kathleen Kennedy távozik a Lucasfilm éléről

    "Állítólag idén ősszel leköszön, mert a Star Wars-fanok gyűlölik őt, és a Solo is rosszul teljesít a mozikban. "
    ez érdekes fordulat... igazából nem kellett volna lemondania sztem.Nem ő rendezi, nem ő játszik benne. De minden tiszteletem neki, hogy megtette ezt a lépést. Még is csak ő a feje a bagázsnak.
  • Jerel #5
    Én igazi rajongónak tartom magam és szerintem az Utolsó Jedi jó lett. Sőt...
    kiváló, igazi Star Wars mese. Sokszor fogom még megnézni.
    De ez a Solo nem vonz. Majd itthon megnézem. Bár nekem csalódást okozott már a cím is.
  • Paddy #4
    "ez sok gyűlölködőt ...". Az igazai rajongókat ne nevezzük már gyűlölködőknek.
  • molnibalage83 #3
    Az FA is az...

    Kb.RO szinten kéne dolgozni, csak valami teljesen új történetben már. 40 éve ugyanazt a pár évet ugrálja körbe és ugyanazokat a karaktereket a széria...
  • wraithLord #2
    "Már nem is azért, de ki a frászt érdekel, hogy néhány önjelölt broki, milyenre értékeli a filmet?"
    Azt, aki el is olvassa, amit írnak róla, és esetleg lát benne rációt, nem csak a számokat nézi? :D

    Persze az Ep. VIII-at szerintem is jobb lenne egy-az-egyben meg nem történtté tenni. De az Ep. VII sem 88 %, hanem egy közepesen béna, eredeti trilógiát utánzó rajongói film, amiben a talán egyetlen színfoltot is kinyírja Kylo. :D
    A Rogue One nekem mérsékelten tetszett. A Solo filmet (és az utána következő SW filmeket) nem nézem meg. Bár a megváltozott vélemény azt sugallja, hogy valamit változtattak a "recepten", és kevesebb rossz irány van, mint jó. Talán az egyik jóba sikerült beletrafálni most... :D

    Szerk.: De a trailert elnézve nem.
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2018.05.19. 13:40:09
  • BaliBoy #1
    Már nem is azért, de ki a frászt érdekel, hogy néhány önjelölt broki, milyenre értékeli a filmet? A közönség szavazat az érdekes:
    The Force Awakens: 88%
    Rogue One: 87%
    The last Jedi: 47% (bummm)

    Az utolsó jedi egy hányadék és kész! És ennek az ég világon semmi köze a gyűlölködéshez! (max a te fantáziádban) Az IMDB-n is már majdnem egy teljes pontot esett az értékelése a bemutató óta. (bemutatót követő hetén 8,1-en állt, most már csak 7,3)