Szekeres Viktor

A Star Wars 9 rendezőjét is kirúgták

Már nem Colin Trevorrow a Star Wars 9 rendezője.

Valljuk be, hogy a hír nem nagy meglepetés, miszerint már nem Colin Trevorrow rendezi a Star Wars-sorozat kilencedik epizódját. A hivatalos közlemény szerint természetesen közös megegyezés révén történt a szakítás a Lucasfilm és a rendező között, azonban szinte mindenki tudja, hogy más lehet a háttérben. Főleg azok után, hogy pár éve Josh Trank is egy rosszul sikerült film (valamint viselkedése) miatt távozott a második Star Wars-antológia rendezői székéből, hogy inkább saját filmekre koncentráljon. (Azóta is ezt teszi: koncentrál, dolgozni viszont nem dolgozik.)

Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke szerződtetésekor egyébként "elképesztő tehetségnek" nevezte a 38 éves Trevorrowot. Mint mondta: azóta akart vele dolgozni, hogy látta tőle debütáló rendezését, a Kockázatos túrát. "Annak a filmnek az ereje a Jurassic World óriási sikerével párosulva jól árulkodik mind elbeszélői, mind filmkészítői képességeiről" - fogalmazott.

Trevorrow először akkor került bajba, amikor új filmje, a The Book of Henry pocsék kritikákat kapott, másodjára pedig akkor, amikor meg is bukott. Ekkor már sejteni lehetett, hogy a Lucasfilm csak az alkalomra vár, hogy lemondjon róla. Az ezzel kapcsolatos első valódi jel pár hete az volt, amikor a Star Wars: Episode IX új írót kapott Jack Thorne személyében, aki azt a feladatot kapta, hogy írja át a Trevorrow és Derek Connolly által készített szkriptet.

Az első pletykák a Nyolcadik Epizódot is rendező Rian Johnsont emlegetik esélyesként a Kilencedik Epizód rendezői posztjára, de egyelőre még nem tudni, hogy ki veszi át Trevorrow helyét. A tervek szerint Az ébredő Erő gárdájából Daisy Ridley, John Boyega, Adam Driver és Oscar Isaac is visszatérne erre a részre, de persze amíg a Nyolcadik Epizód moziba nem kerül decemberben, addig nem tudhatjuk, hogy melyikük marad életben a filmre, melyet 2019. május 24-én tervez bemutatni a stúdió.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cyberdog #1
    Rendezők jönnek, rendezők mennek, az SW univerzum meg megy össze. :/
    Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2017.09.07. 16:29:17