Szekeres Viktor

Újabb szuperhős-mozifilm kap magas korhatár-besorolást

Most már biztosra vehetjük, hogy Logan keménykedni fog.

Korábban még csak Hugh Jackman ígérte, most viszont már produceri megerősítésünk is van: Simon Kinberg is megerősítette, hogy a Wolverine 3 R-es korhatár-besorolást fog kapni, ami a legmagasabb amerikai, kereskedelmi besorolás. Kinberg a Collidernek adott interjújában elmondta, hogy bár a napokban forgatni kezdett film sztorijáról nem beszélhet (csak annyit hogy a jövőben játszódik), azt viszont megerősítette, hogy R-es korhatárt kap, hiszen igen erőszakos lesz, hangnemében pedig egy westernre fog hasonlítani, épp ezért nagyon más lesz, mint az előző részek. (Pletykák szerint egyébként a film alapját az Old Man Logan című képregényes történet jelentené.)

A főszereplő természetesen Jackman lesz, és mellette Patrick Stewart is kiemelt szerepet kap. A további kiemelt szereplők pedig Boyd Holbrook, Stephen Merchant, Richard E. Grant, Eriq La Salle és Elise Neal lesznek. A pletykák szerint a filmben az X-23-as mutáns is szerepelne. A rendező megint csak James Mangold, a forgatókönyvet pedig David James Kelly írta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!