Szekeres Viktor

Most már tényleg készít a Marvel egy Fekete Özvegy-filmet

Úgy tűnik, semmi sem ment meg minket egy Black Widow-mozifilmtől.

A világ nyolcadik csodája volt eddig, hogy nem készült önálló Fekete Özvegy-, azaz Black Widow-mozifilm, hiszen nem elég, hogy népszerű karakterről van szó, hanem olyanról is, akinek alakítója, Scarlett Johansson talán az egyetlen a kiemelt Marvel-szuperhősöket játszók közül, aki egyedül is képes lehet eladni egy filmet - míg a többiek más főszerepekkel nem arattak nagy sikereket (olykor persze becsúszott egy-egy jó szereplés), addig a színésznő legutóbb egy nagyon gyenge scifit, a Lucyt is hatalmas sikerré tette. Arról nem is beszélve, hogy egy női szuperhőssel új demográfiát lehetne, illetve lehetett volna szuperhős-filmre bevonzani, de e tekintetben a DC beelőzte a Marvelt a Csodanővel.


És, hogy miért nem fogjuk "megúszni" Fekete Özvegy-film nélkül? Nos, amellett, hogy továbbra sincs hivatalos információ arról, hogy elkészülne, Kevin Feige, a Marvel Studios feje a Deadline-nak adott interjújában azt mondta, hogy a stúdió elkötelezte magát amellett, hogy ad egy filmet a karakternek. Ennek mindössze az lehet akadálya egy ideig, hogy a Polgárháború utánra már 9 új filmet jelentettek be 2019 végéig. De, hogy a karakter ne lehessen úttörő, arról már korábban gondoskodik a Marvel, hiszen 2019. március nyolcadikán érkezik a Captain Marvel-mozifilm, sőt, előtte Darázs karaktere is bekerült a Hangya második részének címébe. Egy valami biztos: a Marvelnek 2020-ra három, egyelőre címmel még nem rendelkező filmje van bejelentbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!