Szekeres Viktor

A TV2 villámgyorsan hoz be egy új amerikai sorozatbukást

Az elnök árnyékában ugyan kifejezetten gyengén teljesít Amerikában, de legalább hamar láthatjuk itthon.

Az Amerikában ősszel bemutatott újonc tévésorozatokra időrendbe az AXN reagált a leggyorsabban a hazai csatornák közül, hiszen novemberben bemutatták az egyik legnagyobb idei sikert, a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot (How To Get Away With Murder) című jogi drámát, azonban a TV2-nek sem kell szégyenkeznie, hiszen napokon belül ők is egy igen friss fogással rukkolnak elő.


Az elnök árnyékában (State of Affairs) Amerikában novemberben került bemutatásra és január negyedikén megérkezik itthonra is, ráadásul két nap alatt két epizód is adásba kerül belőle a TV2-n. Az egyik január negyedikén 21:45-től, a Rising Star aktuális epizódja mögött, míg a másik ötödikén, a szokásos hétköznapi blokkot követően 21:30-kor. Az Amerikában egyébként nem túl sikeres, sőt, a nagy hájphoz képest most már bukásnak is titulálható dráma főszereplője a Grace klinikából és a Roswellből ismert Katherine Heigl, aki egy CIA-s elemzőt alakít, akinek a feladata minden hajnalban összeállítani az amerikai elnök számára egy paksamétát, mely az éppen aktuális nemzetközi válsághelyzeteket tartalmazza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dewri #5
    Nem igazán. Fos az amit nem néz senki. Ha valamit 10 évadon át adnak, az általában nézett. Ha valami 5 rész után senkit nem érdekel, az nem lehet olyan jó... És lássuk be, a Charlie angyalai sorozat valóban nem volt egy nagy szám, de már azelőtt lehetett olvasni hogy bukta, mielőtt a tévékettő megvette és elkezdte szétreklámozni, hogy mekkora király akciósorozat, nézze mindenki, mert "sosevoltilyenállat" sorozat. Pedig nyilván ők is tudták már akkor, hogy bukta és nem lesz több csak pár rész amit adnak. Ez a szégyen...
  • kalapos01 #4
    Kérdés, hogy akkor miért az egyik legdrágább új sorozatot vették meg?
  • kalapos01 #3
    Nocsak. Azt hogy sikerült kilogikázni, hogy bukás = fos sorozat? Nem éppen fordítva szokott általában lenni?

    (Az pedig, hogy valamit szétreklámoznak..., ööö, teljesen logikus, nem? Azért látni is akarnak belőle valami pénzt.)
  • xido #2
    Olcsó húsnak híg a leve,nyilván fillérekből akarnak palettát frissíteni,csak feledik,hogy a minőség jobb a mennyiségnél :)
  • Dewri #1
    A tévékettő legendásan profi a fos sorozatok beszerzésében, anno a Charlie angyalait is szétreklámozták, pedig az is pár rész után megbukott odakint... Meg volt még ilyen, de már azt se tudom melyik...