Szekeres Viktor

Az év legsikeresebb mozifilmje a TV2-re érkezik

A Wall Street farkasa alig egy évvel a mozis premier után a TV2-n is látható lesz.

Manapság egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy mozifilm országos tévés premierjére nem kell 2-3 évet várni, hanem egy esztendőn belül láthatjuk az adott alkotást. (A "késlekedés" természetes jelenség, hiszen a mozifilmek zöme pár hónappal a premierjük után lakossági forgalmazásban jelennek meg először, majd ezt követően a prémium csatornák műsorain. Az országos csatornákra csak az esetleges HBO-s kifutás után kerülhet.) Ezt remekül mutatja az, hogy a TV2 karácsony idején leadja A beavatottat, januárban pedig a tavalyi év itthon legnézettebb mozifilmjét mutatja be, mely nézőinek zömét idén gyűjtötte.

Természetesen A Wall Street farkasáról van szó, mely január harmadikán este kerül adásba a TV2-n, de ezt egy másik, viszonylag friss premier is meg fogja előzni, hiszen január elsején a Looper - A jövő gyilkosa is látható lesz a csatornán. Az érdekes ezekben a gyors premierekben, hogy hiába van szó "nagy" filmekről, a sikerüket nem lehet borítékolni. Némelyik a tévében is nagyot szokott szakítani, de olykor előfordul, hogy egy hatalmas mozis siker idehaza leszerepel a tévében, többek között azért, mert moziban "mindenki" látta. És persze az is előfordul, hogy egy-egy megasiker az egyik csatornán nem sok embert érdekel, a másikon viszont a hét egyik legnézettebb műsora lesz, elég csak a Titanicra gondolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BaLeeX #5
    Bármilyen filmet adhat a két kereskedelmi csatorna akkor sem fogok filmet nézni rajt soha.
    Tegnap este odakapcsoltam a Die Hard ment valamelyiken, elkapott a nosztalgia, egész belefeledkeztem a filmbe amikor 15 perc múlva jött a reklám. Ki is kapcsoltam a tv-t.
  • paby88 #4
    ja a 24-et se nézte itthon a kutya se mert az m1-en ment...
  • Etinger #3
    Kb 20 percet kifognak belőle vágni, ha nem többet, ahogy ismerem őket :)
  • gyurikahh #2
    Hát óriási... Alig vártam hogy az HBO-n menjen, erre bedobja a kereskedelmi csatorna teletűzdelve ezer reklámmal az amúgy sem rövid filmet... Továbbá számomra az egyik legbosszantóbb dolog, hogy a retek + tv2 páros eljutott arra a pontra, hogy HD-ben adja a műsorait, de arra már nem futotta, hogy míg nyugati barátaink már vagy 3 évtizede Dolby hangzásban adják műsoraikat, addig itt egy 5.1-re nem futja a HD mellé... Szégyen!
  • SirBubu #1
    hát nálam a WSf akkorát bukott, mint az ólajtó, úgyhogy nagyon nem csodálom, hogy még Mo.-n is tv-be kerül pikkpakk