Szekeres Viktor

Megvan a Terminátor rebootjának harmadik főszereplője

A Spartacus: Vér és homok egyik főszereplője lesz az új Terminátor harmadik főhőse.

Az már korábban kiderült hogy a Terminator rebootjának harmadik, eddig még ki nem osztott főszerepére pályázó színészek közül az utolsó körre csak öten maradtak: Wilson Bethel, Thomas Cocquerel, Jai Courtney, Boyd Holbrook és Sam Reid. Sokáig azonban nem hallottunk hírt afelől, hogy ki fogja alakítani Kyle Reese-t. Nos, tegnap végre kiderült, hogy a hosszas meghallgatásokat követően Jai Courtney csaphatott örömittasan a levegőbe, az ő alakítása felelt meg leginkább a castingosok és a készítők elképzeléseinek.

Az 2015. július másodikán bemutatásra kerülő új Terminátor-mozifilmet egyébként Alan Taylor rendezi Laeta Kalorgridis és Patrick Lussier forgatókönyvéből. A Spartacus című tévésorozatból és a Die Hard 5-ből is ismert Courtney mellett Emilia Clarke és Jason Clarke lesz a reboot másik két főszereplője. És, mint arról már korábban beszámoltunk, a rajongóknak nem csak egy mozis trilógiára kell számítania, hanem egy kísérő tévésorozat is fog készülni a történethez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jawarider2 #19
    Terminátor reboot, pfffff....
  • wraithLord #18
    Igen, a stílusra értettem.
  • Vol Jin #17
    Egyébként csak az SG címlapjáról idézek:

    Készül a Space Jam 2

    763 új poénnal érkezik a 2013 egyik legviccesebb filmjének teljesen új verziója

    Kiderült, ki rendezi az amerikai The Raid-et

    Tévésorozat lesz A titkok könyvtára-filmekből

    Megvan az új Supernatural-tévésorozat két főszereplője

    Itt van az új Star Wars-sorozat első előzetese

    Új Helyszínelők-tévésorozat készül

    Vállalható f9ilm lett az új robotzsaru

    Ilyen a zöld manó a csodálatos pókember 2-ben

    Ipari mennyiségű kép érkezett a 300 második részéhez

    Ütős új plakátot kapott a Godzilla-reboot

    Meg van a fantasztikus négyes rebootjának 4 új főszereplője

    Most erre mi a faszt lehet mondani?

    Reboot, remake, folytatás.
  • Vol Jin #16
    Hát, a T4 nem volt igazán reboot, mert semmiben nem mondott ellen az eredetinek. Ugye a reboot az újraértelmezést jelent, a remake meg újra feldolgozást. Ha valaminek egy része volt, mint a total recallnak, akkor nem számít a különbség. Ha viszont valami több részes, akkor egy reboot nem csak egy részt módosít, hanem negligálja az eredeti folytatásait.

    A T4 az tényleg jó volt. Teljesen más volt a stílus, de az érthető, hiszen a környezet alaposan megváltozott. Leatombombázódott a világ.

    Bár van egy kis bukfenc a sztoriban. Az összes részben. Egy atomháború az EMP miatt pont a robotoknak ártana. Fe ezen most átlépünk. És utána nem kellett volna háborúzniuk sem, mert elég lett volna biológiailag hadviselniük. Gondolom a Skynet nem akart szép környezetben gyönyörködni, úgyhogy szennyezhettek volna, mérgezhettek volna, betegségeket szabadíthattak volna az élővilágra. Nem kellett volna lövöldözőst játszaniuk. Illetve az embereknek nem lett volna ipari kapacitásuk, ezért ha mindent ellövöldöztek volna, maradtak volna a kőbalták. De sugárfegyverek, mint a T1-ben az időutazó katona emlékeiben, arra sansz sem lenne.

    Én a Skynet helyében tőzsdéztem volna, inkognitóban cégeket irányítanék, biológiai kutatások, és hirtelen egy járvány, kivárom a káoszt, vagy a legjobb a doomengine, a végitéletbomba vagy más néven cobalt bomba. Sok tonna cobaltot felhalmozok, robbantok rajta egy atomot, és hetek alatt minden élőlény olyan sigárdózist kap, hogy baktériumok sem maradnak. Volt egy ilyen felvetés a SZU-ban, hogy automatikusan beindul, ha megtámadják a SZU-t, így senki nem merné, és ez az igazi védelem. Hruscsov úgy kiakadt, hogy melyik barom találta ki, és elásták a programot.
  • wraithLord #15
    Az meg a másik, hogy a sztoriszál ejut valameddig, aztán reboot, és kezdik az egészet elölről. És valószínűleg addig sem fognak eljutni, amíg az eredeti sorozat. Pl. a Star Trek mikor fog eljutni odáig, ahol az eredeti Star Trek tartott időben? Én az eredeti folytatására lennék kíváncsi, akár olyan stílusban, mint a Star Trek rebootok. Kirk-öt és Spockot már több, mint 20 éve nézegetem...

    Egyébként szerintem a T4 is már rebootnak volt tekinthető. Nekem is bejött.
  • Vol Jin #14
    A lényeg, hogy szerintem folytatni kellett volna. Főleg úgy, hogy nekem az utolsó rész baromira bejött.
  • wraithLord #13
    Nekem azért nem tetszenek a rebootok, mert azok az aktuális divatnak és kornak megfelelő szellemiséget és stílust is felveszik, és teljesen más élményt adnak át, mint az eredeti. Persze ez teljesen logikus, és furcsa lenne, ha nem így lenne...

    Van, hogy tetszik az eredeti is, és a reboot is, de úgy érzem, semmi közük egymáshoz, max. annyi, hogy ugyanaz a címük, és ugyanazok a karakterek nevei.
    Ha már "folytatni" akarják az univerzummal kapcsolatos filmek gyártását, ne az eredeti filmet "nyúlják le", és csavarják ki, hanem a mai eszközökkel folytassák az univerzumot, írjanak, filmesítsenek meg új sztorit a régi univerzumban.
    Mert nekem ez így egyre nagyobb káosz lesz...
  • Vol Jin #12
    Hát igen, a terminátor az tényleg egy zs-kat film+ éjjeli műsorsávi produkció volt. A T2 klasszikusokkal volt jobb. Viszont, hogy egyszerre láttuk, és összemosódott, az erős túlzás. A két film között majd 10 év volt. A 80-as évek eleje és a 90-es eleje. A 80-as években más volt a színvonal. Az, hogy klasszikus lenne a terminátor, hát nem mondanám. Az mondjuk a Volt egyszer egy vadnyugatnak kijár. Meg a jó a rissz és a csúfnak. Na de a Rambó, terminátor, Batman meg ilyenek nem érdemlik meg ezt a minősítést.
  • Narxis #11
    Én nem vagyok annyira Terminator fan szóval a könyvek egyáltalán nem érdekelnek de pl. a sorozatot se véletlen kaszálták el elég korán.
  • Kelta #10
    Dallasbird
    Hát ezzel vitatkoznék, lehet hogy az Avatar nem egy világmegváltó..de nem szar! Látványos élvezetes kis mese..helyén kell értékelni....a T3..na az a szar film...

    A T1 klasszikus, de nem egy nagy film..lássuk be a kornak megfelelő kissé egyszerű technika..a sztori ami elvitte, és a 2. rész remek folytatás volt....a kettő együtt ér valamit..

    Ha megcsinálják az első rész rebootját, akkor a 2. is kellene, na azért meg kár lenne.