Szekeres Viktor

Újabb erősen reklámozott film hasalt el a mozikban

Úgy tűnik, hogy ha Ben Affleck nem magát rendezi, akkor még mindig gyengécske filmekben szerepel. Erre jó példa legutóbbi munkája, a Vakszerencse, mely nem csak nálunk, hanem Amerikában is várakozáson alul szerepelt a mozikban.

Itthon nem nyerte el a közönség tetszését a Ben Affleck és Justin Tmberlake főszereplésével készült Vakszerencse (Runner Runner). A két hete bemutatott film ugyan vetélytársak híján az első helyen debütált a hazai mozis toplistán, azonban múlt héten már csak a negyedik volt úgy, hogy a premierje idején megelőzött második és harmadik helyezett alkotás (a Vérmesék és a Családi üzelmek) meg tudta tartani dobogós pozícióját.


Hasonlóképpen nagy népszerűségvesztésre számíthat Amerikában a film. A különbség mindössze annyi, hogy a sztárparádé ellenére ott már a kezdésnél megbukott a Vakszerencse. Annak ellenére, hogy 3026 moziban került bemutatásra, mindössze 7,7 millió dollárt termelt, mely minden idők leggyengébb bevételeinek toplistáján is előkelő helyet ért el a 3000-nél több moziban bemutatott filmek között. Mindez azt jelenti, hogy a 30 millió dollárba került film hazájában még 20 milliós bevételt sem fog elérni, bár nemzetközileg lehet javítani a képen, az Amerikán kívüli vetítésekből eddig 23 millió dollár folyt be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jeti00 #3
    pedig hétvégén ez lett volna terítéken. jobb ha átgondolom akkor :D
  • Wittgen #2
    Nagyon rossz film, sajnos megnéztem, kár a pénzemért és az időmért.
  • Ender Wiggin #1
    timberlake-kel nálam is egyből felejtős minden film...