Gyurkity Péter

Megjelent a Xiaomi Redmi Note 4

A kínai gyártó egy újabb példányról rántotta le a leplet, amely kellemes hardvert kapott.

Augusztus közepén még arról írtunk, hogy egyes benchmarkokban máris felbukkant a Redmi 4 okostelefon, a hivatalos csatornán keresztül azonban most a Redmi Note 4 megjelenéséről számoltak be. Ez utóbbi erősebb hardvert kapott, amelyhez most is kedvező ár társul.


A készülék egy 5,5 hüvelykes érintőképernyőt kapott, amely mostanában a gyártók és a felhasználók körében egyaránt a legnépszerűbb méretnek tűnik. A támogatott felbontás a jól ismert 1080p, míg a megfelelő teljesítményért a MediaTek Helio X20 chip felel, amely tíz maggal áll rendelkezésünkre. A memória mérete 2 vagy 3 GB, az ehhez csatlakozó belső tároló 16 vagy 64 GB-os, az üzemidőt pedig egy szintén nem elhanyagolható, ezúttal 4100 mAh-s akkumulátor hivatott biztosítani. A képkészítés területén egy hátoldali 13 megapixeles f/2.0 kamera, valamint ennek 5 megapixeles előlapi társa kapta a főszerepet.


A telefon pontos fizikai mérete 151 x 76 x 8,35 mm, súlya 175 gramm. A hivatalos csatornákon keresztül nagy valószínűséggel ez a típus sem jelenik majd meg az ázsiai régión kívül, ám a számos eltérő online forgalmazó révén az európai felhasználók is szert tehetnek majd egy-egy példányra, bár ez az ár szempontjából nyilván nem jelent ideális megoldást. A szoftveres oldalon egyébként az Android 6.0 Marshmallow fut, ehhez itt az MIUI 8-as verziója társul.


A hivatalos ár Kínában 135 és 180 dollárnak felel meg, ez a külső terjesztők igénybe vétele esetén nyilván némileg magasabb lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!