Szekeres Viktor

Itthon is besült A függetlenség napja 2

A magyarokat sem nagyon érdekelte Roland Emmerich pusztításpornója.

Mondhatnánk, hogy kiszámíthatóak a magyar mozizók, hiszen az amerikai nézők magatartását másolják, jelezve azt, hogy néző és néző között nincs különbség, de ez nem igaz, elég csak arra gondolni, hogy itthon nem szerepelt le a multiplexekben a Warcraft-film. Azonban A függetlenség napja: Feltámadásra mindez már nem mondható el, hiszen bár a film nem bukott meg, de ilyen kezdéssel a nemzetközi bevételek sem fogják megteremteni a harmadik epizód elkészítésének feltételeit.

Roland Emmerich filmje itthon hétvégén 48 296 nézőt érdekelt, ami egy random film esetében kifejezetten jó eredmény lenne, azonban egy ennyire nyomott folytatásnál elég gyenge - bár a Szenilla nyomábant még így is lepipálta. A kezdésről az is sok mindent elmond, hogy messze gyengébb volt, mint az itthon is hatalmas sikert arató 1996-os filmé, s még az a csúfság is megtörténhet, hogy összesen sem fogják megnézni annyian, mint az első részt pusztán a nyitóhétvégéjén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #15
    A 15 évvel ezelőtti filmben voltak ikonikus jelenetek, pl ez a Fehérház pusztítós ugye. Nem volt jó film, de látványilag az ember retinájába égett. Ugyan ez a 2012-ben a Himaláján átbukó óceánokkal, miközben a szerzetesek még egy utolsót zenélnek.
    Szóval ezek, meg 1-2 gyenge poén az, ami elviszi a filmeket, Emmerich valahogy nagyon ért a katasztrófák bemutatásához. Nem hiszed el, de beleborzongsz.

    Ez meg? A nagy büdös semmi, semmi amit mostanában egy zs-kat filmbe ne raknának bele, amit a Szájfáj csenölön kedd délután bemutatnak.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2016.06.30. 09:27:46
  • Zombee #14
    Valaki látta már a régit? :) Az mekkora blődség, kamu karakterek, orbitális marhaságok stb. Viszont elpusztul a Fehér Ház. :)

    A földönkívüliekkel kompatibilis számítógépvírust nem is említem. :)

    De ezektől volt szórakoztató. Mondjuk én is 15 évvel fiatalabban láttam először, mai szemmel erősen megmosolyogtató, kb. 15 éves célközönséggel. A leírtak alapján a folytatás ugyanilyen.
  • Gauge #13
    NAGYON gyenge, pedig én nem tartom magamat finnyásnak.
  • NEXUS6 #12
    Az ilyen filmek után rendre elgondolkodom, hogy mi lehet az oka, hogy ilyen gyenge forgatókönyveket/párbeszédeket írnak AAA kategóriás filmeknek? Túl drága egy jó forgatókönyvíró, mindenki kretén hálivúdban, a gyíkemberek több 10 ponttal le akarják csökkenteni az IQ-nkat, hogy könnyebben leigázhassanak, vagy mi a fax?

    De szerintem simán csak az van, hogy a forgatókönyvíró a mai hálivúdban azon a szinten van, ahol az a kis hangosító asszisztens, aki a forgatáson a mikrofonbotot belógatja. A rendező meg a producerek egy jó kis piásdrogos éjszakán miután egymásfaxát lexopták azt hiszik, hogy jobbat finganak, mint az a kis irodalmat végzett görény, akinek az írását 1000 dollárért megvették, és nekiállnak kiegészítgetni.
  • pddchris #11
    Ez egy nagyon jó kis film, azok akik szapulják nézzenek inkább művészfilmeket!
    Nem mondom, hogy tökéletes, de kikapcsolódásra kitűnő!
  • Kelta #10
    ez egy iszonyat sz@r film...nagyon nem ajánlott kategória..nagyon gáz..
  • NEXUS6 #9
    Hát szerintem iszonyú gyenge film.
  • wraithLord #8
    Most néztem meg a filmet. Már az elején szemet szúrt, hogy 20 év alatt nem csak újraépítettek mindent, még egy csomó fejlesztés és azok gyakorlatba ültetése is megtörtént ennyi idő alatt. Mintha kb. 100 évet fejlődött volna a Föld. Mármint nem csak technológiailag (pl. mindenki idegen technológiás okostelefonnal rohangál, sikerült egy új vadászt hadrendbe állítani, ami talán jó lesz arra, amire szánták, de majd kiderül), hanem annak maximális kiaknázásában is (pl. földi infrastruktúra, holdbázis, orbitális védelmi rendszer stb.) Érdekes.

    Egy-az-egyben első rész, csak rosszabb színészekkel, erőltetett(ebb) klisékkel, ...és hát egészen más - "sci-fi-sebb" - környezetben, amit indokolatlanná tesz a relatíve kevés idő, ami eltelt az előző rész történései óta.
  • pddchris #7
    Ez nem besülés, csak ezen a hétvégén még ott volt a magyar csapat az Eb-n.
  • Vata111 #6
    20 éve nem értem rá plusz három- négy hónapot, hogy a brutál nagyképernyős plazmámon nézzem meg a virágbolti verziót. Akkor azonnal rohannom kellett a moziba (200 km-et autózva, mert nem volt közelebb multiplex mozi).
    Ja, meg nem volt brutál nagyképenyős plazmám, meg talán virágbolt se, a fene emlékszik már rá.