Szekeres Viktor

Még mindig Kevin Hart a moziba járók legnagyobb kedvence

Nem meglepő, a Központi hírszerzés is nagy siker.

Miután Kevin Hart utolsó hét filmje több, mint 20 millió dollár bevételt hozott a nyitóhétvégén, ezért cseppet sem meglepő, hogy a nyolcadik is remekül debütált - nincs még egy olyan filmszínész Amerikában, akire ennyire biztosan lehetne építeni egy filmet. Jelenleg mindössze Melissa McCarthy és Denzel Washington az, akikre elmondható, hogy a legutóbbi jó pár filmjük sikeresen kezdett bevétel tekintetében, de a legtöbb nagy névre ez már nem igaz.

A számok nyelvére lefordítva mindez annyit tesz, hogy a Hart és Dwayne Johnson főszereplésével készült Központi hírszerzés (amiben egyébként Melissa McCarthy is szerepel) három nap alatt 35,6 millió dolláros bevételt hozott, ami a színész ötödik 30 millió dollárt meghaladó nyitánya: Ráadásul ez zsinórban a harmadik, hiszen a Pofázunk és végünk 2 januárban (Ice Cube közreműködésével) 35,2 millió dollárral startolt, míg a tavaly márciusi keményítőkúra (Will Ferrell társaságában) 33,8 millióval - mindkét film Amerikában 90 milliós bevétellel zárta a mozis futását, s az is igaz volt mindkettőre, hogy hazáján kívül elég alacsony érdeklődést generált. Talán a Központi hírszerzéssel már más lesz a helyzet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #5
    Hat ize..A Noi szerveket Bullock miatt neztem meg, lila fingom sem volt, ki a topszli mellette...a Kemet elkezdtem Statham miatt, de olyan szinten szarnak talaltam, hogy 10 perc sem kellett es inkabb hagytam a fenebe...
    Egyszeruen nem hiszem el, hogy ez a no huzonev lenne...
  • Zombee #4
    Egyetlen McCarthy filmet láttam, A kémet, viszont abban se ő volt a jó. És a sztároláshoz kevés lesz, hogy láttam, nem moziban néztük...
    Kevin Hart hasonló lehet, akit csak a magadfajta vesz védelmébe.
  • kalapos01 #3
    De standuposnak is elmehetsz-

    ""A keményítőkúra egy Kegyenc fegyenc koppintás""

    Ebben megint az a szép, hogy nem csak Melissa McCarthy-filmeket nézek, hanem ilyeneket is, amiket el nem tudom képzelni, hogy ki nézne meg. Utána meg kitalálod, hogy Hollywood koppintani akar egy Amerikában még csak moziba sem kerülő filmet, aminek egy olyan színész volt a főszereplője, aki nem is tudom, hogy mikor volt utoljára moziban.

    Mindjárt kiderül, hogy még a Tök állatot vagy a Tök alsót is láttad, bár ezt azért csak nem hiszem. Mert egyébként adná magát a kérdés, hogy "MIÉÉÉÉÉRT?"
  • kalapos01 #2
    Pontosan azért sztárolják, amit írsz: mert tudod, hogy milyenek a filmjei. Mert megnézed a filmjeit. Ez nem minőségi verseny, hanem nézettségi. És amíg megnézed őket szolgai módon, addig mit csodálkozol?

    "Ezt a filmet pedig inkább Dwayne Johnson miatt nézik meg sokan, nem Hart miatt... "

    Persze, mert míg Hartnál nincs sikeresebb, addig Johnson, amellett, hogy bőven arat sikereket, egy Faster vagy Snatch esetében, amik a saját filmjei voltak, örült, ha 10 milliós hétvégét csinál. Értem, hogy nem vagy oda érte, de miért jobb érzés, ha becsapod magadat? Még kitalálod azt is, hogy a Női szerveket pedig Sandra Bullock miatt nézték a nézők, ugye? Bullock iatt, akinek a legutóbbi saját filmje összvissz 7 millió bevételt hozott, amit McCarthy bármelyik filmjével egy nap alatt produkál.
  • Dewri #1
    Továbbra sem értem mit sztárolják Melissa McCarthy-t, mikor egyik filmje nagyobb f*s mint a másik... Amik jobbak a nullánál, abban véletlenül mindig van egy másik "nagy" név is, pl Női szervekben Sandra Bullock, A Kém-ben Statham/Jude Law. A Tisztán McCarthy filmek ultragyengék...

    Kevin Hart se akkora nagy arc szerintem. A keményítőkúra egy Kegyenc fegyenc koppintás volt, csak a közelébe nem ért annak. A bérhaverok elment, de ott sok figura volt, akik hozzátettek a filmhez, nem ő vitte az egészet. A pofázunk és végünket mondjuk nem láttam, de pont azért nem láttam, mert bemutató alapján nem fogott meg. Ezt a filmet pedig inkább Dwayne Johnson miatt nézik meg sokan, nem Hart miatt...