Szekeres Viktor

Amerika A függet­len­ség napja 2-t is meg­buktatta - ezt is meg­menti Európa és Kína?

A Transformers 4, A Karib-tenger kalózai 4 és a Warcraft után A függetlenség napja sem kellett Amerikának.

A függetlenség napja: Feltámadás (Independence Day: Resurgence) is beállhat azon filmek közé, melyek arra szorulnak, hogy az Amerikán kívüli bevételek tegyék sikeressé őket. Hasonló cipőben járt a legutóbbi Transformers-, illetve A Karib-tenger kalózai-epizód is, de a minap bemutatott Warcraft sem lett túl sikeres hazájában, így a gyártó stúdió, már csak a nemzetközi bevételekben reménykedhet, hogy valamennyire racionalizálni tudja a 165 milliós költségvetést.

A film ugyanis mindössze 16,8 millió dolláros pénteket produkált, ami a becslések szerint 41-44 milliós nyitóhétvégét jelent majd, ami nem kicsit alulmúlja a hasonlóképpen hosszú szünet után folytatott Jurassic Park-franchise legutóbbi epizódjának, a Jurassic Worldnek az amerikai teljesítményét - az a film tavaly 82 millió dolláros nyitónap után 209 milliós első hétvégét produkált. A start még a mostanra visszafogottá vált 50 milliós stúdió-becsléseket is alulmúlta egyébként.

Ezzel egyébként A függetlenség napja 2 még az első helyet sem fogja megszerezni az amerikai toplistán, hiszen az a Szenilla nyomábannak dukál. Ráadásul az esetleges harmadik rész elkészülte is megkérdőjeleződhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #6
    A Warner/DC magára vessen, ha 870 milliós bevételből csak veszteségre futotta.
  • kalapos01 #5
    Írd azt, hogy nem vagy jó szövegértésből. Amerikában bukás. Máshol nem. (Valójában Kína miatt szerepelt jól, ezért még több kínai tőkét vonnak be, és kevesebb amerikait.)

    A franchise persze, hogy nem bukás. De te a 100 milliót Amerikára írtad.
  • cateran #4
    "Tehát kiváncsi vagyok melyik matek szerint lehet ezt veszteségesnek"

    Baszod, elotted az internet, de meg ahhoz hulye vagy, hogy utananezz, hogy mukodik az ilyesmi? Vagy varj csak, tippelek..nem beszelsz kulfoldiul....
  • sertrex #3
    Ennek ellenére a Paramount 5-6-7. részben gondolkodik. Tehát valószínű, hogy nem tekintik bukásnak a franchise-t és az is egyértelmű, hogy azzal vetik össze, hogy mibe került és mennyit hozott. Mellesleg világviszonylatban a második legjobban teljesítő TF film volt. Igen, az USA-ban "csak" 34milliós nyereségük volt rajta, de összességében meghaladta az 1 milliárdos bevételt. Tehát kiváncsi vagyok melyik matek szerint lehet ezt veszteségesnek, hadd ne mondjam bukásnak tekinteni? Persze ha kettős mércét alkalmazok, akkor ki lehet hozni, hogy ezt filmet nem szeretem, akkor hozzáhasonlítom a legtöbbet hozó filmhez és ahhoz képest valóban veszteségesnek tűnik. Így valóban kijöhet valami kierőszakolt nekem tetsző végeredmény, de hálisten a számok figyelmen kívül hagyják fanboyokat és hatereket is, egyaránt.
    Utoljára szerkesztette: sertrex, 2016.06.28. 13:43:18
  • kalapos01 #2
    Úúú, 100 millió!!! Az biztosan nagy szám. A Batman v Superman majdnem 200 millióval kezdett és az is bukás volt. Senkit nem érdekel az első három nap eredménye, ha összességében alulteljesít egy film. A TF4 100 millióval hozott kevesebbet, mint a TF3, ami művészet volt.
    Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2016.06.28. 13:02:11
  • sertrex #1
    A Transformers 4, százmilliós nyitóhétvégével kezdett. Micsoda bukás! :DDD