Gyurkity Péter

Saját Mars-kolóniát akar Elon Musk 

A cégtulajdonos új műholdak fellövéséből fedezné saját Mars-kolóniájának költségeit.

A SpaxeX kapcsán az utóbbi hetekben leginkább a Falcon 9 rakéta egyes komponenseinek újrafelhasználásáról olvashattunk, bár az első éles teszt nem sikerült tökéletesre. A kisebb kudarc azonban nem tántorította el a cég tulajdonosát, mi több, az új fejlesztés egy grandiózus terv apró része lenne csak.

A Bloombergnek adott interjúban Musk többek között arról beszélt, hogy belátható időn belül szeretné meghódítani a Marsot, pontosabban elérni égi szomszédunkat és idővel saját kolóniát is létesítene a bolygón. Ez természetesen rengeteg munkába és pénzbe kerülne, ám a költségeket részben fedezné a Pentagon 70 milliárd dollárja, amelyet a védelmi minisztérium új műholdak fellövésére, a szükséges munka kiszervezésére szán. Novemberben saját Twitter-oldalán az üzletember már jelezte, hogy hamarosan mikroműholdak egész flottáját készíthetik el, most pedig megtudhattuk, hogy a Pentagon által kiírt pályázaton indulnának és ezen fellövésekből, az azokért kapott pénzből (is) fedeznék a grandiózus terv végrehajtását.

Itt jön be a képbe a Falcon 9 rakéta újrahasznosítása, amely a fellövések költségeit csökkentené, hiszen ezzel lehetővé válna, hogy az első lépcsőt egymás után többször is felhasználják. Amennyiben sikerrel jár a jelenlegi projekt, az olcsóbb fellövések révén több maradna a Pentagon által kifizetett pénzből, ez pedig felhasználható lenne a Mars-küldetésekhez. A terv részleteit valamikor idén ismertetnék, addig annyit érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy a NASA a maga részéről a 2030-as évekre állítaná össze az Orion kapszulából és a Space Launch System részeiből álló párost, amely alkalmasnak tűnik a Mars elérésére.

Musk elmondása szerint már tudják, mi okozta a landolási malőrt, ezért a nagyjából három hét múlva esedékes következő próbán már jóval több hidraulikaolaj áll majd a visszatérésért felelős rendszer rendelkezésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Archenemy #118
    Egyébként nagyon örülök, hogy itt is sokan újragondolták ezt a "sötétközépkor, butapapok, laposföld, mindenkimeghalt" felvilágosodás-korabeli propagandát, és normálisabban állnak ehhez a témához.
  • Archenemy #117
    Vigyázz, ezzel a szemlélettel nem leszel népszerű itt :) (attól függetlenül, hogy igazad van).
  • Jakuza1 #116
    Ember, mar elotteed leirtam, hogy a tiltas Galilei peretol kezdodott. Milyen evszamokkal dobalozol te ? Szoval jo lenne ha olvasasrol peldalozol, akkor elotte azt is elolvasnad, mit irtak elotte. :)
  • Irasidus #115
    Vagy csak tovább kellene olvasni a mondatot, mert ott nincs vége.

    "Amúgy ő nem is lehetett indexen, minthogy az Index librorum prohibitorum csak jóval később jelent meg (1559), és csak 1616-ban, az első Galilei-per idején tették az indexelt avagy tiltott könyvek listájára, kb. másfél évszázadra. Ennek ellenére, ugyanúgy tanították egyetemen, nyomtatták."
  • Jakuza1 #114
    "Amúgy ő nem is lehetett indexen..." Akkor itt valamit nagyon felrefogalmaztal.
  • Irasidus #113
    Ez igaz. De nem arról volt szó, hogy a Katolikus egyház mit és mikor fogadott el a hitével összeegyeztethetően. A tiltás és az INDEX egészen mást jelent. Tudom, hogy érted.
  • Irasidus #112
    A névleges és lokális tiltás az nem tiltás. Nyomtatták, olvasták, tanították. Ennyi.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.02.05. 14:04:27
  • Jakuza1 #111
    Talan az adatoknak kellene utananezned.

    "
    The Church eventually lifted the ban on Galileo's Dialogue in 1822, when it was common knowledge that the Earth was not the center of the Universe. Still later, there were statements by the Vatican Council in the early 1960's and in 1979 that implied that Galileo was pardoned, and that he had suffered at the hands of the Church. Finally, in 1992, three years after Galileo Galilei's namesake spacecraft had been launched on its way to Jupiter, the Vatican formally and publicly cleared Galileo of any wrongdoing."

    "At the instance of Roger Boscovich, the Catholic Church's 1758 Index of Prohibited Books omitted the general prohibition of works defending heliocentrism, but retained the specific prohibitions of the original uncensored versions of De revolutionibus and Galileo's Dialogue Concerning the Two Chief World Systems. Those prohibitions were finally dropped from the 1835 Index."

    Nos hat ennyire nem lehetett indexen Kopernikusz konyve, allitasod szerint.

    Tudom a wiki sem, hiteles, meg a tobbi hivatalos irat sem. :)

    De itt egy iras a Virginia egyetemrol

    "Yet it was not until 1835 that Copernicus' book was removed from the list of those banned by the Catholic Church. " - Rochester Institute of Technology


  • Irasidus #110
    Nem a mandiner.hu, noname írásokból kellene idézeteket venni, mert félrevezetnek. Próbálj meg más, hitelesebb forrást...
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.02.05. 13:43:38
  • Jakuza1 #109
    Az első hét könyvvel (Talmud, Korán, Boccaccio: Dekameron, Luther tézisei, Giordano Bruno: A végtelen világegyetemről és a világokról, Galileo Galilei: Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemájosziról és a kopernikusziról, Nikolausz Kopernikusz: Az égi pályák körforgásairól) a művek megszületésének idejéből adódóan egyértelműen az egyházaknak volt problémája. Összeegyeztethetetlennek találták őket a dogmáikkal, némelyiket egyenesen istenkáromlónak nyilvánították, máglyákon égették el. Némelyik tiltás hihetetlenül sokáig kitartott, de a szerzők közül is kiemelkedik Galilei, a katolikus egyház hivatalosan mindössze 17 évvel ezelőtt, 1992-ben rehabilitálta.