Mondjatok vicceket!
Egy viccnek nincs \"eredeti\", \"jobb\", \"rosszabb\", \"elrontott\", és egyéb hasonló jelzőkkel illetett változata. Változatok vannak, és mindenkinek az az eredeti/legjobb, amit először hallott, így felesleges beszólni azért, mert valaki más egy másik változatot ismer.
Egy viccnek nincs \"eredeti\", \"jobb\", \"rosszabb\", \"elrontott\", és egyéb hasonló jelzőkkel illetett változata. Változatok vannak, és mindenkinek az az eredeti/legjobb, amit először hallott, így felesleges beszólni azért, mert valaki más egy másik változatot ismer.
-
#5098
A felhasználó - rendszergazdák szóhasználatában a júzer - van.
Megkerülhetetlen, ha nem lenne, ki kellene találni, sajnos érte van a számítógép. Miután a rendszergazda reggel kiterelte a rendszereket az ólból, az esti visszaterelésig napjának nagy részét a júzer dominálja: gesztikulál, arca elszínezőik, sír, üvölt, vinnyog, káromkodik, depresszióba esik, migrénes rohamot kap vagy kiújul a keszonbetegsége. Mióta a régi szép nyálcsorgatós mainframe-idők eltűntével az igazi és kevésbé igazi buherátorok bennfentes aranykora is kimúlt, a júzerek is elszaporodtak, mint a nyulak. Kezdetben vala a mainframe, ahol a rendszerprogramozónak nevezett gazdát és a júzert néha alig választotta el több annál, hogy az előbbit kifejezetten a buherálásárt fizették, az utóbbit meg kifejezetten másért.
Ekkor még a júzernek is több tisztelet járt, felhasználónak nevezték és illendően megsüvegelték. Az aranykor természetesen a miniszámítógép beköszöntésével, az on-line korszak hajnalán kezdett leáldozni, mikor a terminálok körül hirtelen nyájas júzerek kezdtek sertepertélni.
Azóta van a gazdáknak olyan érzése, hogy a júzerek intelligenciája állandó - az is az egyik mutatóujjukba szorult - csak a számosságuk növekedett. A júzer hétfejű sárkányként füstöli be az elsőként útjába került, és szakértőnek vélt illetőt, de egy különösen autentikusnak tekintett rendszergazdára vérszopó piócaként képes rátapadni. A szeánszok során a rendszergazda lefordítja magában a kérdést számára érthető nyelvre. A válasz - annak a reményében, hogy a kérdező gyorsan távozik - rövid, pontos, és érthető.
A baj az, hogy a júzer ilyenkor vérszemet kap, és további kérdéseket tesz fel. Ettől a rendszergazda elveszíti türelmét, és nekiáll a júzert csúnyán összezavarni. Visszakérdez, vagy a továbbra is pontos válaszokat egyre kevésbé érthető technoblablában fogalmazza meg, míg végül a júzer szájából felhangzik a megváltó "értem", majd lógó orral, lealázva és tökéletesen összezavarva elkullog.
A júzer inkább számtalan, mint számos bűnei között a legfőbenjáróbb attrocitás a rendszergazda illendő megsüvegelése helyett a "hi sysop!" megszólítási formula alkalmazása. Hasonló bűn az absztrakciós képesség hiánya, amely az "any key" kétségbeesett keresésében nyilvánul meg, de ez már tíz éve is ősi eposz volt.
Internetes berkekben ismert sztorik a lábpedálként taposott egér és a reklamáció a tönkrement csészetartó miatt (értsd: letört a CD-ROM meghajtó tálcája a kávéscsésze alatt), de keresett már júzer római számokat a billentyűzeten, akart floppyt dugni a nyomtatóba, és állította váltig tanszékvezető egyetemi tanár hogy a "telnet ludens" programja azért felejtette el a jelszavát, mert a magával citált megszeppent egyetemi hallgató megnyomott egy gombot a PC-jén.
A júzer néha hatékonyan old meg nagyon bonyolult feladatokat. Igaz, ilyenkor jobb lett volna, ha bele sem kezd, mert a kár minden egyes alkalommal hatalmas, az általa használt program gyakran üzemképtelenné válik. Ezek azok a kizárólagos alkalmak, amikor a felhasználó hajlandó elismerni, hogy csinált valamit, és a segítséget is azzal indoklással kéri, hogy képtelen visszaállítani az eredeti állapotot. Az eseménysorozat reprodukálása kilátástalan, és gyakran nem csupán irreverzibilisnek látszik a folyamat, hanem ténylegesen is az. A kevesebb mint öt perces ámokfutás gyakran félnapos rendszergazdai munkát indukál.
A felhasználónak halvány fogalma sincs róla, hogy miben rejlik a memória és a merevlemez különbözősége, és melyiket mire, és miért arra használjuk, amire. Kísérletet sem tesz a számítógép hibaüzeneteinek elolvasára, a megértésükről ennek folyományaként már beszélni is felesleges. Amikor felemeli a telefont, úgy kezdi, hogy "nem működik a számítógépem" és inkább többé, mint kevésbé indignálódott. Ez az állítás bármit takarhat (elfelejtett a hálózatba bejelentkezni, vagy megpróbálta, de nem volt sikeres, vagy csak egyszerűen nem találja a Windows-ban a keresett program ikonját, esetleg elfelejtette a monitort, nyomtatót, ad abszurdum magát a számítógépet bekapcsolni), kivéve azt, hogy nem működik a számítógép.
A felhasználó sohasem felejti el a jelszavát, nem töröl le semmit, ilyesmit csak a gép tesz. Ilyenkor egyetlen konszenzusos állítás képzelhető el: csoda történt. Felesleges megmutatni neki, hol a hiba, lévén annak a képe úgyis mindig a vakfoltra esik.