Mese a gonosz kis koszinuszról :D

Egyszer volt, hol nem volt, tán még a Descartes-féle koordináta rendszeren is túl, élt, éldegélt egy öreg háromszög. Annak volt három szöge: Alfonzó, Bétamás és Gammatyi. Történt egy törtkitevős őszi délutánon, hogy az öreg síkidom magához hívatta szögeit.
- Drága fiaim! Érzem már, hogy csak hálni jár belém a diszkrimináns, hamarosan letranszformálom magam a túlvilági képsíkba.

Azt tudom nektek tanácsolni, hogy próbáljatok szerencsét a nagy trigonometriába. Ezzel adott nekik egy-egy hamuba sült logaritmust, aztán rögvest nullára redukálódott.
A három árva hegyesszög szomorúan indult útnak. Egész nap mendegéltek, s mire beesteledett, egy exponenciális függvényhez értek. Előbb különböző száraz előjeleket szedtek, majd tüzet raktak, s letelepedtek egy terebélyes
gyökjel alá, majd egyszerűen interpolálódtak.
Másnap reggel tovább indultak. Nemsokára egy hármas útkereszteződéshez értek, s mindegyik elindult egy-egy úton. Délfelé Gammatyi letelepedett falatozni. Ekkor lépett elő a gonosz kis Koszinusz s kért a hamuba sült logaritmusból. Mivel nem kapott, az alamuszi kis
szögfüggvény előhúzta nullvektorát, s tüzet nyitott Gammatyira. De Gammatyi sem volt rest, mert a gonosz kis Koszinuszt egy jól irányzott pitagoraszi számhármassal úgy köbgyökön találta, hogy az ijedtében tízes alapú logaritmusra tért át. Gammatyi most már nyugodtan folytathatta útját.
Kis idő múlva egy kacsalábon forgó emeletes törtet pillantott meg. Szeretett volna felmenni, ám a kapuban egy szigorúan monoton hétismeretlenes egyenletrendszer állta útját. A talpraesett Gammatyi nem jött zavarba, értékkészletéből egy pár végtelen szakaszos tizedes törtet halászott elő, s az egyenletrendszernek vetette őket. Most már szabad volt az út a tört belsejébe. Először felment a számlálóba,
egy-két üres kószáló halmazon kívül semmit nem vett észre, ám amikor jobban körülnézett, egy kapcsos zárójelben megpillantotta a vén Tangenst. Ott feküdt a szegény öreg összekötözve.
- Mi történt öregapám? – kérdezte Gammatyi.
- Látod fiam – szólt a vén Tangens – az a senkiházi kis Koszinusz elfoglalta egész országomat, engem pedig gyöktelenített és zárójelbe tett. Nem hoznál normál alakra?
Gammatyi gyorsan kiszabadította az öreget, ám ekkor egy relatív prím mögül a gonosz kis Koszinusz unokaöccse, a még gonoszabb Kotangens ugrott elő, s Gammatyira támadott. Gammatyi felkapott egy keze ügyébe eső középarányost, s lesújtott vele. Az öreg Tangens fellélegzett s így szólt: – Köszönet mindenért! Amiért megmentettél, neked adom fél értelmezési tartományomat, s a lányomat is!
Gammatyi először visszakozni próbált, de a királylány olyan gyönyörű volt, mint egy irracionális gyökkitevő. Karcsú oldalfelező merőlegesét, körte alakú Dandelin-gömbjeit, formás arcus tangenseit bárki megirigyelhette volna. Mindjárt meg is tartották a lakodalmat. Hét nap és hét éjjel tartott a négyzetre emelés, hatványozás, s nem sokkal később megszületett az első legkisebb közös többszörös. Még
ma is élnek valahol a végtelenben, ott ahol a görbefarkú mínusz bészer iksz négyzet parabola túr.