-
#997
A Flash Gordon album:
![]()
Dino de Laurentiis a 80-as évek elejére igen ismert és elismert filmproducerré vált és már meg mert lépni olyan kockázatos lépéseket, mint egy régi klasszikus újrafeldolgozása. Választása a Flash Gordon című sci-fi alapműre esett, mely egy háború előtti fekete-fehér képregény-feldolgozás volt. Maga a film túlságosan is tisztelgett az előd előtt, hisz a film tele volt harmadrangú trükkökkel, gyenge történettel stb. A film egyetlen vonzó darabja a zene, még amellett is, hogy Ornella Muti és Timoty Dalton mellett a nagy Max Von Sydow is játszik a filmben.
1980-ban Laurentiis még javában a film készítésével foglalkozott, mikor beajánlották neki a Queen nevét a zenéhez. A producer fel is kereste az együttest akik annak ellenére, hogy még javában dolgoztak a The Game-en, boldogan elvállalták a felkérést.
A Flash Gordon album valami más volt. Nem csak azért mert 18 dal van rajta, amiből alig pár darabban énekel Freddie, nem csak azért mert "rendelésre" készült, hanem a totálisan újszerű stílus miatt is. Ezen kívül Brianék csinálták meg elsőként, hogy a zenébe belevágtak dialógusokat és hangokat a filmből. Összességében egy amolyan 60-as évek beli Pink Floyd érzet jött ki az egészből modern tálalásban.
Ez nem az a Queen album amelyiket azért tesszük be, hogy slágerzenét hallgassunk. Ezt egyszerre kell végighallgatni! A lenyűgöző effeketek kavalkádjában az "ember utazik" egyet, ahogy egyikük fogalmazott. A második dal például, az In The Space Capsule, megelőzte korát a modern, hatásvadász betéteivel.
Az album azért mégiscsak szolgáltatott egy slágert (jó Queen-szokáshoz méltóan), ez pedig az első dal, a Flash.
Egy külön érdekesség, hogy a főszereplő, a Flasht eljátszó Sam J. Jones meleg szemmel földöntúli szépségűnek hatott feltűnően világos szőke hajával, kisportolt testével és magasságával. Freddie persze nem tudta megállni, hogy érdeklődjön utána, de gyorsan a tudtára adták, hohy ő "nem olyan".
